Filmművészet iránti rajongása korán megmutatkozott: kilencéves korától rendszeres mozilátogató volt, később jegyszedő, majd mozigépész. Első amatőr filmjeit kölcsönkért pénzekből forgatta. Filmrendezőként 1913-ban debütált. A Hurricán Galvestonban (Hurricane in Galveston) a századforduló évében személyesen átélt hurrikán során szerzett élményeit dolgozta fel.
Álmai megvalósítása érdekében 1915-ben feleségével Hollywoodba költözött. A következő években a filmes ranglétra több fokát is megjárta. Első sikerét az 1925-ben készült Nagy Parádé, más néven Lángba borult világ (The Big Parade) című háborús filmjével aratta, amely a főszereplőket a nemzetközi sztárok sorába emelte, Vidort pedig következő évekre az MGM stúdió legjobb rendezői közé sorolta. Az Astor színházban 96 héten keresztül játszott némafilm 1930-ig több mint 5 millió dollár bevételt hozott, amivel a hollywoodi filmstúdió történetének egyik legsikeresebb alkotása lett.
Élete első Oscar-díj jelölését az egyik főművének - és az egyik legjobb amerikai némafilmnek tartott - Dübörgő élet/Tömeg (The Crowd) című filmjéért kapta 1928-ban. Hangosfilmjeinek sorában az első az 1929-es fekete szereplőket is felvonultató Hallelujah volt, amely egy bányában játszódott Amerika déli részén.
Rendezői pályafutása a következő években is töretlen maradt. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a következő Oscar-jelölést hozó A bajnok (The Champ, 1931), a Paradicsommadár (Bird of Paradise, 1932), a munkanélküliség kérdését vizsgáló Mindennapi kenyerünket (Our Daily Bread, 1934) és az Angliában rendezett Réztábla a kapu alatt (The Citadel, 1938). Részt vett a felejthetetlen mesejáték, az Óz a csodák csodája (The Wizard of Oz, 1939) rendezésében is, amikor Victor Fleming átadta neki a munkát, az Elfújta a szél című produkció miatt, nevét azonban nem tüntették fel a stáblistán.
Hazánkban két későbbi munkája ismert, az Északnyugati átjáró ((Northwest Passage, 1940) és az Oscar- és több kategóriában Golden Globe díjra jelölt - Lev Tolsztoj monumentális regényét feldolgozó - Háború és Béke (War and Peace, 1956). Utolsó nagyjátékfilmje a Gina Lollobrigida és Yul Brynner főszereplésével leforgatott Salamon és Sába királynője (Solomon and Sheba, 1959) volt.
Munkásságát 1979-ben életműdíjjal ismerték el. Rendezői tevékenysége 1913-tól 1980-ig terjedt, s mint a leghosszabb filmrendezői karrier, bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A mintegy nyolc évtizedet felölelő filmes életútja 1982. november 1-én ért véget Paso Robles-ban, Kaliforniában.
