Azért, mert így kisebb a valószínűsége, hogy egy ragadozó következő étkeként végzik. Az oroszlánoknál azonban nem a táplálék megosztás, hanem a territórium és a fiatalok védelme lehet inkább célja a falkába állásnak. A "kövesd a tömeget" tendencia és a csapatokban barangolás semmi újat nem mond, és bárki számára - aki próbált már elhagyni egy koncertet, vagy sporteseményt - természetes, hogy kövesse a többieket.

Valóban, a korábbi kutatások felfedték, hogy a "demokratikus" csapatok, ahol több a követő, mint a vezető, nagyobb valószínűséggel tartanak össze. Egy másik vizsgálatban azt mutatták ki, hogy a hangyacsapatok sokkal agresszívebbek, mint az egyedül lévő egyedek. Ám az a Szerengetin végzett tanulmányig ismeretlen volt, hogy a szociális csoportok hogyan tudnak formálni egy ökoszisztémát. John Frycell biológus szerint, "minél nagyobb a csoport formálódásának tendenciája, annál stabilabb lesz az idő múlásával a két faj egyedszáma".

Az ökológiai elmélet általában azt írja le, egyedszámuk alapján az állati populációk hogyan hatnak egymásra. Például egy ökológus mondhatja azt, hogy amint a növényevő gnúk száma megemelkedik, úgy az oroszlánoké is emelkedik, az azt követő emelkedésekkel és összeomlásokkal. A valóságban azonban, a megfigyelők kevesebb populációs növekedést és összeomlást figyelnek meg. Ennek oka, hogy a játékmező megváltozik, amikor az állatok csoportokat alkotnak - mint az oroszlánok a falkát és a gnúk a csordát.

"A hagyományos ökológiai modellek tévesen vetítik előre, hogy a ragadozók elkerülhetetlenül, túlságosan is kihasználják a zsákmányállatokat, mely gyakori populációs összeomlásokhoz vezethet" - mondja Craig Packer ökológus. "A leginkább sérülékeny zsákmányfajok csordákat, rajokat vagy csapatokat alkotnak. A csoportban élés pedig addig a pontig csökkenti a ragadozók hatékonyságát, ahol inkább az együttélés, nem pedig a védekezés a valószínű szabály".

Fryxell, Packer és csapatuk hatalmas mennyiségű adatot vizsgált át az oroszlánokkal és zsákmányállatukkal, a gnúkkal kapcsolatban az afrikai Szerengeti síkságon. Ezek között ott vannak négy évtized megfigyelései az oroszlánok viselkedéséről és a populációs egyedszámokról, a ragadozók vadászati módszeréről és annak sikeréről, illetve az adott terület gnúinak és más növényevő csordáinak népszámlálásairól.

Az adatok segítségével a kutatók számítógépes modelleket állítottak fel, hogy kiderítsék, a csoportban élés - először csak a ragadozók és zsákmányállat esetén, majd mindkét fajnál - hogyan befolyásolja saját populációikat és az ökoszisztéma egészét. Az ökológusok rájöttek, hogy amikor a gnúk csoportokba álltak össze, az oroszlánok kisebb valószínűséggel kapták el őket, ami az egyes ragadozók esetén alacsonyabb fogyasztási arányt jelentett, mint amikor a gnúk magányosan éltek.

Amikor mind a ragadozók, mind a zsákmányállatok csoportokat formáztak, a zsákmányállatok elfogása még nehezebbé vált. A csoportokat nem alkotó ökoszisztémákkal összehasonlítva - amikor minden állat szétszóródott a Szerengetin - a csoportba állás 90 százalékos csökkenést eredményezett az oroszlánok ölési arányában.

A csökkenés hasonló volt ahhoz, amit a kutatók egy másik, a ragadozókat elkerülő stratégia, a szezonális vándorlás során megfigyeltek. Számos zsákmányfaj - többek között a gnú és a zebra - az év nagy részét az adott oroszlánfalkától messze lévő területeken tölti. Ha mindezt együtt végzik, ezen fajok két nagyságrenddel csökkentik esélyeiket arra, hogy a ragadozók táplálékaként végezzék.

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, az oroszlánfalkák kevesebb táplálékhoz jutnak az egyedül vadászó társaikkal ellentétben, a szociális klikkesedés átlagosan ökoszisztéma stabilizáló tényezőként működött, ahol mind az oroszlán, mind a gnú populációk relatíve kiegyensúlyozottak maradtak. Ezzel ellentétben, amikor mindkét faj magányosan vándorolt a síkságon, a modellek azt mutatták, hogy az egyedek száma mindkét populációban egyenetlen és instabil, ciklikusan változva nagy egyedszámtól alacsonyig, mind a ragadozó, mind a zsákmányállat valószínű kihalásához vezetve.

Az eredmények segítenek megmagyarázni, hogy a ragadozók és zsákmányállatok kihalása - ahogy egyes modellek előre vetítik - miért nem figyelhető meg rendszeresen a természetben - mondja Tim Coulson kutató. A szerzők szerint, a vadvilág dinamikájának jobb megismeréséhez, az ökológusoknak figyelembe kellene venniük a csapatformálás hatásait.