A halál az emberi kultúra élményei közé tartozik, egyik fő ihletője a különböző művészeteknek is. Jelen van zenében, irodalomban, képzőművészetben. Örök téma, ami mindig aktuális lesz, mint a mitológia, az erotika vagy akár egy csokor virág.

Ott van a zene, és ott van Mozart. A bécsi klasszicizmus egyik vezéralakja, az egyik legjátszottabb és legismertebb szerző, aki szinte minden műfajban alkotott. Mozart zenéje nemcsak az életet, hanem a halált is elmondja. Ám ez a halál nemcsak fájdalmas, szomorú halál. A zene megvigasztal és felbátorít minket. Megment az egyedülléttől, a csendtől.

A halál már az ókori görög kultúrában az érdeklődés középpontjába került. A görög kultúra rengeteg szállal kötődik az őt megelőző korok műveltségéhez, mitológiájához, de a keletitől különböző világszemléletet alakítottak ki az évszázadok során. A görög költészet legfőbb ihletője mindvégig a mitológia maradt, hiszen a szemléletük szerint egy isten lakozott a természet minden apró szegletében, ezzel szinte kifogyhatatlan témát adva műveiknek.

A görög mitológiában a kegyes halál az istenek legbecsesebb ajándékai közé tartozott. Zeusz, elégedettsége jeléül, ezzel jutalmazta vendéglátóit, Philemont és Baucist. A zsidó-keresztény kultúrában a méltó halál ősképe fokozatosan megfakult. A halál kísérőjévé a sötétség, a rettenet társult.

A középkorban már a halál szót is félelemként értelmezték. A képzőművészetben, irodalomban egyaránt a halál képe fantasztikus alakot ölt. Egyfajta társadalmi egyenlőtlenségnek a képe.

A korábbi hagyományokból a 14. század második felében született meg a haláltánc, mely az élőket képben és versben figyelmeztette a halál közelségére. Költeményekben, fametszeten, templomfali ábrázoláson a halál rendszerint csontváz formájában táncba viszi, majd sírba kényszeríti a legkülönbözőbb társadalmi típusokat képviselő embereket.

Ezek a haláltáncosok jelennek meg az Elisabeth című musicalben is. 1992-ben mutatták be a bécsi Theater an der Wienben és Magyarországon is hatalmas siker a Sissi életét bemutató darab. Érdekessége, hogy a Halál, külön karaktert kap, mint ahogy a Halál táncosai is. Végig kísérik az előadást, árnyékként követik a császárnét, és neki ellent kell állni a Halál csábító hívásának.

A halál mindenféle nemű, korú, társadalmi státusú embert magával ráncigál, nem válogat. Van egyfajta szükségessége annak, hogy megtanuljuk, hogyan is kell meghalni és ennek számtalan szövege született. A tisztítótűz vagy Purgatórium eltörli a határt a földi élet és a további öröklét között, másfelől dramatizálja azt az időt, ami a halál előtt van és rögtön utána.

Az irodalom számtalan nagy klasszikus műve végződik halálla. Elég, ha csak az Antigoné-ra, a Hamletre, a Rómeó és Júliára, vagy a Bánk bánra gondolunk.

A haláltánc hagyományából merít Arany János Bolond Istókjának első éneke vagy a Hídavatás című balladája. Madách Imre Az ember tragédiájának londoni színe, s Ady Endre Lédával a bálban, 1907 című költeménye is. De Ady egész életműve bővelkedik a halál versekben. A halál valami önmagán túlit szimbolizál, a halál közelségének élményét fejezik ki. A Halál rokona című verse volt az első, amely a halállal foglalkozó ciklus címadó, központi verse.

A festészet az más. Ott nem csak szavakkal, költői képekkel van körül írva az, amit látunk kell. A festményeken néha túl közelről vigyorog szemünkbe a halál. A haláltánc-ábrázolások arra utalnak, hogy a halál előtt minden ember egyenlő. Képzőművészetben kiemelkedő a Halál diadalát ábrázoló pisai freskó és Hans Holbein 40 fametszete a 16. század első feléből.

Hazai festészetünk első nemzetközi elismerését szerezte meg Madarász Viktor Hunyadi László siratása képével, amikor a párizsi Salon 1861-es kiállításán elnyerte a francia állam nagy aranyérmét. A festmény romantikus fűtöttségű, balladás tömörségű történelmi festmény a Hunyadiak családi tragédiájával az 1850-es évek nemzeti gyászát idézi. A budai várkápolnában a nagy Hunyadi János hős fia, László teteme fekszik kiterítve, mert a trónját féltő, esküszegő király, V. László a budai vár piacán lefejeztette. A halott lábánál komor, mély fájdalommal anyja, Szilágyi Erzsébet és jegyese, Gara Mária térdel.

Nincs olyan közülünk, aki ne gondolt volna szorongva arra, mi is lesz a halál után. Hiszünk valamiben, de nem tudjuk mi lesz. Ahányan vagyunk, annyiféle elképzelésünk van a nagy Odaátról, hívjuk azt mennynek vagy pokolnak. Vannak, akik ezt ki tudják fejezni szavakkal, képekkel, míg másoknak csak a gondolat marad.