"A színházi csapat ma az egyik utolsó lehetséges nagy kollektív kaland". Az Ariane Mnouchkine-tól származó idézet szellemében az általa irányított Théatre du Soleil-ben október 20. és december 1. között ötödször rendezik meg az "első színházasok" fesztiválját.
Míg az első filmeknek számos fesztiválja és díja létezik, egy új színházi társulat első előadása a legritkább esetben jut el a nagy nyilvánosság elé. A Párizs melletti Vincennes-i erdőben található egykori lőszerraktárból lett világhírű színház viszont - míg saját társulata külföldön turnézik - hírnevének köszönhetően igazi közönséget biztosít több mint egy hónapon át, társulatonként tíz alkalomra, az általa kiválasztott első előadásoknak.
A jelentkezők kiválasztásakor két szempont játszott szerepet: az igazi csapatszellem és az előadások művészi érvényessége. Az idei fesztiválprogramba hat új társulat kapott meghívást, köztük a német-francia Tempus Fugit, amelynek Raconte-moi (Meséld el nekem!) című előadását Kertész Imre Sorstalanság című regénye ihlette.
A rendező, Carolina Pecheny-Durozier eredetileg színésznő, korábban hat évig játszott a Théatre du Soleil társulatában. Orosz-lengyel zsidó családból származik, melynek történetét nagyban átírta a holokauszt, Kertész művének témája.
Az MTI azon kérdésére, hogy miért pont a magyar regényt választotta ihlető forrásul első rendezéséhez, a fiatal művésznő elmondta: két dolog ragadta meg a Sorstalanságban. Az egyik a narrátor szemszöge, amelyet az előadás is megtartott, azaz hogy az olvasó illetve a néző az elején nem tudja, miről is van szó valójában, s a szereplőkkel együtt, lépésről lépésre szembesül a holokauszt szörnyűségeivel. A másik ihlető forrás a regény képszerűsége volt a rendezőnő számára, ennek elemeit igyekezett átültetni előadásába.
A Meséld el nekem! első részében az öt szereplő egy-egy pantomimjelenetben mutat be öt személyiséget: a zenebohócot, a szabad ég alatt élő vándorlegényt, a szerelmes olasz fiút, a tükör előtt szerepét próbáló német színésznőt, s a csecsemőjét ringató és közben csirkét trancsírozó parasztasszonyt. Jelenetük végén mindannyian valamilyen ismeretlen cél felé indulnak. Az auschwitzi tábor már sokkal jelképesebb formában, elsősorban táncszínházi elemek alkalmazásával jelenik meg, míg az előadás záró jelenetében hallhatjuk a Sorstalanság utolsó sorait a szabadság és a sors ellentétéről, és arról, hogy miért nem hasonlítható a pokolhoz a koncentrációs tábor.
A párizsi fesztivál különlegessége, hogy a Théatre du Soleil hagyományának megfelelően a társulatok tagjai nemcsak játszanak, hanem jegyet szednek, főznek és felszolgálnak a színház bárjában, ahol az előadás után a nézők elbeszélgethetnek velük. A Tempus Fugit forró zöldséglevessel, ropogós sült csirkével, hagymás krumplival és házi süteményekkel várja első közönségét.
