A zenekar a kilencvenes évek közepén robbant be a köztudatba Metallica feldolgozásokat tartalmazó albumuknak köszönhetően. Különleges hangzásviláguk a komolyzene és a metál házasságának gyermeke. Idén ősszel jelent meg sorrendben a hatodik stúdiólemezük, Worlds Collide címmel. Kérdéseinkre a zenekar egyik csellistája, Perttu Kivilaakso válaszolt. Az interjú a Pont FM műsorán is hallható lesz a közeljövőben.

Pinke Attila: Nem most léptek fel először Budapesten, szerettek itt játszani ?

Perttu Kivilaakso: Mindig csodálatos itt lenni, úgy tűnik a magyar közönség nagyon szeret minket. Ráadásul Finnországban az első csellótanárom magyar volt. Szóval gulyáson és egyéb szép dolgokon nevelkedtem. Sokszor jártam Magyarországon.

A: Sokan szeretnek titeket, de azoknak, akik nem ismernek, hogy írnád le a zenéteket?

P: Eléggé különleges dolog: négy cselló és egy dob vannak a színpadon. Általában rock zenét játsszunk, nagyon erős heavy metál hatással. De nagyon sokféle zenét szeretünk és hallgatunk. Klasszikus zenei neveltetésünk is hoz sok klasszikus elemet a zenénkbe és a hangszereinknek köszönhetően néha úgy szólunk, mint Bartók vagy Kodály talán.



A: A karrieretek Metallica feldolgozásokkal indult. Miért pont tőlük választottatok dalokat?

P: Tinédzserek korunkban a Metallica volt az egyik legjobb zenekar, rajongóik is voltunk. Úgy indult az egész, hogy jól éreztük magunkat a barátokkal és közben fel sem merült, hogy zenekart alapítsunk és rocksztárokká váljunk.
Az első koncertjeinket diák bulikon adtuk. Mind a Sibelius Akadémián tanultunk. Véletlenszerűen történt az egész: megcsináltuk az első albumot és az emberek érdekelte a zene, amit csináltunk. A történet folytatódott: lehetőségünk volt további albumokat készíteni a későbbiekben is. Természetesen idővel váltottunk, és elkezdtünk saját zenét, eredeti anyagokat készíteni. Úgy éreztük, hogy ha csak feldolgozásokat játsszunk, az zeneileg illetve zenészként nem ad nekünk eleget. Új, eddig nem létező dolgokat teremthetünk saját szerzeményeinket játszva.

A: Találkoztatok már a Metallica tagjaival?

P: Igen, többször is játszottunk előzenekarukként. És bármikor játszunk San Franciscoban Lars (Lars Ulrich, a Metallica dobosa) mindig ott van, meghallgatja a koncertünket és megissza a sörünket. Rendkívül kedves fickók. Fantasztikus látni, hogy bár ők az egyik leghíresebb rockzenészei a világnak, mégis két lábbal állnak a földön. Nagyon jófejek.

A: A Metallica 1999-ben San Franciscoban egy szimfonikus zenekarral lépett fel. Szerinted ti voltatok hatással rájuk?

P: A Metallicások mesélték, hogy amikor hallották a zenénket az adott bátorságot nekik ahhoz, hogy megpróbáljanak egy ilyen közös produkciót. Tehát hatással volt az Apocalyptica a Metallicára, és ezt nagyon jó volt hallani. Ráadásul meg is hívtak minket erre a koncertre.

A: Az Inquisition Symphony volt a második albumotok. Ezen már saját számok is elhangzottak. A továbbiakban a 2000-es Cult albumon folytatódott ez a tendencia. Már említetted ezt a változást, de mi volt az ezt közvetlenül kiváltó ok?

P: Amikor saját számokat készítünk sokkal szélesebb a játékterünk, új dolgokat csinálhatunk a csellókkal. Feldolgozásokat előadni jó szórakozás volt és még mindig szeretjük kedvenc Metallica és Sepultura számainkat játszani élőben. De az albumokon inkább az a feladatunk, hogy felfedezzük és kitaláljuk, hogy mi mindent lehetséges elérni csellókkal. Nekünk fontos, hogy minden albumon valami újat találjunk ki, hogy átlépjük eddigi határainkat, felrúgjuk a szabályokat. A legfontosabb számunkra újdonságok felfedezése.

A: Az új albumotok most szeptemberben jött ki. Mondanál róla pár szót?

P: Ez egy újabb lépés. Nagyon sok időt töltöttünk az elkészítésével: összesen egy évet vett igénybe. Új dolgokat szerettünk volna csinálni, amiket eddig még nem próbáltunk. Nagyon sok furcsa dolog történik rajta. Sokkal több vokális dalt vettünk fel például, mint az előző albumokon.
Bármivel is jövünk elő mindig vannak rajongóink, akik panaszkodnak, hogy miért csináljuk ezt vagy azt. Ne legyen ének, vagy az Apocalypticában egyáltalán nem kell dob. De nálunk minden amit csinálunk valami okból történik. Például azért veszünk fel a zenéket énekkel, mert egyrészt eddig is sokakkal működtünk együtt a karrierünk során, másrészt úgy éreztük, hogy az albumunknak olyannak kell lennie, hogy érdekes legyen az elejétől a végéig meghallgatni. Amikor van valahol középen egy jó előadó közreműködésével felvett dal énekkel, az sokkal érdekesebbé teszi a lemezt. Az arány így is 4 -7 az instrumentális felvételek javára.
Per pillanat a kedvenc dalom az albumról a David Bowie feldolgozás, a Helden (Heroes), amit Lindemann-nal (a Rammsteinből) vettünk fel. Teljesen briliáns módon oldotta meg, tényleg mondanivalót adott hozzá a számhoz.
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ennyi jó előadóval dolgozhattunk együtt. Az albumnak első osztályú producere volt, Jacob Hellner (aki a Rammsteinnel is dolgozik) személyében. Olyan embert kerestünk, aki kívülről friss ötleteket hoz a zenekarba. Az előző két albumukat saját magunknak produceltük és éreztük, hogy segítségre, útmutatásra lenne szükségünk. Mi nem rock and roll stúdiókban születtünk, nem tudunk túl sokat ezekről a dolgokról. Nagyon érdekes munka volt, Jacob felettébb igényes, mindent többször újra fel kellett vennünk, kifejezetten fárasztó volt. De így lett igazán különleges lelke a lemeznek.



A: A Pont FM hallgatói nagyon kedvelik „Seeman” című dalotokat, melyet Nina Hagen énekel. Az új albumotokról már említetted a Heldent, ami szintén németül van. Miért választottatok az angolon kívül más nyelvet is?

P: Lindemann énekében az egyik fontos elem a német dalszöveg. A Rammstein az egyik kedvenc zenekarunk, ezért is kértük fel, hogy énekeljen nekünk. Pár évvel ezelőtt velük is turnéztunk, csodálatos fiúk.
Már David Bowie is készített német verziót a Heroes című dalából, mikor Berlinben élt. A feldolgozás a producer ötlete volt, megmutatta nekünk a dalt, és megkérdezte, hogy minket érdekelne-e a szám feldolgozása, ha Till (Lindemann) is benne lenne.
Azt mondtuk, hogy miért is ne, bár az elején eléggé szkeptikusak voltunk. Az eredeti dal ugyanis inkább pozitív, hiába melankolikus, komoly a történet benne. De a dal zeneileg aránylag „vidám” volt. Végül is sikerült úgy elrendeznünk, hogy beilleszkedjen az Apocalyptica világába. Az új album hangulata elég sötét és komoly lett. Nagyon meg is lepődtünk ezen, amikor először meghallgattunk a teljes albumot, mivel az egyik legnagyobb aggodalmunk épp az volt, hogy túl popos vagy „lightos” lett. De újra sikerült igazi dark metált összehoznunk.

A: Miért választottátok az „I am not Jesus”-t az első kislemeznek?

P: Ez egy igazi rádiós dal. Minden zenekarnak szüksége van olyan számra, amit játszanak egyes rádiók. Az „I am not Jesus” majdnem olyan, mint egy tökéletes rock nóta. Corey Taylor (Slipknot frontembere) fantasztikus benne. Amikor megszületett a dal a szöveggel együtt nem tudtuk, hogy ki lenne elég erős, karakterisztikus énekes a számhoz. Ekkor derült ki, hogy Corey Apocalyptica rajongó, mi meg Slipknot rajongók vagyunk. Így elég könnyen tudtunk együtt dolgozni. Csodálatos csapat.

Az interjút készítette: Pinke Attila
Fordítás: Pálfi Rita