Ma Magyarországon nagyon kevés olyan 18 év feletti ember van, aki életében nem ült még Trabantban, vagy nincs legalább egy rokona, ismerőse, akinek volt ilyen típusú, gépkocsinak nevezett kartondoboza. A Trabanttal egy kicsit úgy vagyok, mint ahogy anno mondták a magyar narancsra: kicsi, savanyú, de a mienk! A Trabant kicsi, büdös, és ugyan nem is volt a mienk – hiszen az NDK-ban gyártották - de hozzánk nőtt. Igazi legendává vált, dalt is írtak róla és számos vicc is kötődik hozzá: „Mi lesz a Trabantból, ha neki megy a falnak? - Por se! ” „Egy Trabant lefullad a német autópályán, a tulajdonosa pedig megkér egy arra haladó audist, hogy vontassa őt el, de még indulás előtt megegyeznek, hogy ha túl gyors a tempó, akkor a trabantos majd dudál. Szépen haladnak, amikor feltűnik mögöttük egy Mercedes, amelyik előzni akar, de az audis ezt nem hagyja, ezért gyorsít. Észreveszi ezt egy benzinkutas és fölhívja a barátját a néhány kilométerrel távolabbi benzinkútnál: Szevasz Hans, képzeld hatalmas verseny folyik egy Audi, egy Trabant és egy Mercedes között, hívj fel, ha odaértek hozzád, hogy hogyan áll a verseny. Öt perc múlva Hans telefonál: Hatalmas a verseny, élen az Audi, második a Trabant, harmadik a Mercedes, de a trabantos dudál, mert előzni akar!”



Emlékszem rá, amikor az 1980-as évek végén több, mint egy év várakozás után (igen, bizony akkor még egy Trabantra is várni kellett) szüleim átvették első családinak nevezett autónkat, egy csodaszép zöld Trabantot! Azon a napon mi voltunk a legboldogabb család az utcában, és édesapám mindenkinek büszkén mutogatta családunk legújabb tagját. Aztán az idők változtak, és a Trabant szépen lassan már nem büszkeség volt, hanem ciki. Mi is eladtuk a régi jó Trabit, no nem mintha szégyeltük volna, hanem mert öcsém születésével négytagúra bővült a család, így a családinak mondott autó kicsi lett. A Trabanttól megváltunk, de az emlékek maradtak.

Gyerekkoromból két hangra örökké emlékezni fogok. Amikor köpött a tévémaci: „grrrrr pöh” és amikor nagy „szenvedések” között beindult a jó öreg Trabant: „brm brm brm brmbrmbrm brmbrmbrm” . Aztán persze nem csak a beindítás ment nehezen, hanem maga az elindulás is. Egy-egy hidegebb reggelen olykor öt percet is álltunk a parkolóban, hogy bemelegedjen a motor. Szomszédaink szép lassan megtanulták, hogy ha hajnali fél hétkor egy Trabant „kellemesen” berregő hangjára kell ébredniük, akkor az annak a jele, hogy munkába indulnak a Pórék. Egyébként gépjárművünk nem csak hangjával hívta fel magára a figyelmet, hanem még időjárási jelenségeket is képes volt produkálni. Olykor-olykor ugyanis a villanyredőrnél való várakozásnál olyan füstfelhőbe borítottuk a mögöttünk álló autókat, hogy szerencsétlen sofőrök azt hihették, köd van, pedig csak a mi „kartondobozunk” pöfékelt egy kicsit. Egyszer olyan is történt, hogy apám közvetlenül a járda mellé parkolt le, és elindulásnál három percig csak pöfékeltünk, a járdán elhaladni szándékozó gyalogosok pedig kénytelenek voltak átmenni az utca másik oldalára, mert gyakorlatilag járhatatlanná tettük a járdát.

Aztán szólni kell arról is, hogy bizony Trabi barátunkat vezetni sem volt annyira egyszerű. A szervókormányon, és automatasebességváltón edződő sofőrök közül sokan el sem tudják képzelni, hogyan kell vezetni egy kormányváltós Trabantot. Szerintem például a Forma1 világbajnok Raikkönen, - aki a Ferrariban mindent egy gombnyomással intéz – ha beülne egy Trabiba, hirtelen azt sem tudná, hogyan is fogja meg a leginkább egy félkarú nyerőautomata karjára emlékeztető váltót. Bezzeg annak idején apám, no meg az a sokszázezer ember akinek Trabantja volt, úgy rángatta a váltót, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne – akkor még az is volt, ma viszont már kuriózum, egy jó vicc.

Persze mindennek meg van az előnye. Trabant vezetése közben például szerintem soha ember még nem aludt el, többek között azért nem, mert akkora zajban képtelenség az alvás. Másrészről pedig gyorshajtásért sem sok trabantost büntettek meg, hiszen egy Trabanttal már a 60 is gyorsnak számít. Szóval sokkal biztonságosabb volt, mint napjaink csodajárgányai, és Trabantra szakosodott autótolvajokból sem volt sok, ugyanis igazán nagy értéket soha nem képviselt.

A tervek szerint az új Trabant már fog. A hírek alapján az ára akár a 10 millió forintot is meghaladhatja. Igazi luxusautó lesz az ócskavasból. Nem pöfög majd, nem kell hosszú perceket várni az indításnál, lesz benne automata váltó, ablakemelő, légkondi, és mindenféle modern kütyü, amiket annak idején elképzelni sem tudtunk volna, de akkor nem is hiányoztak - más világ volt.

Lehet, hogy túlzok, de úgy gondolom, ez a kicsi négykerekű valahol az országunkat is szimbolizálja: a modern nyugati társakhoz képest csak vánszorog, velük versenyre soha nem kelhet, és a füstje is nagyobb, mint a lángja, de (1955 óta) eltörölhetetlenül létezik, és részét képezi sokszínű világunknak.

Zárásként pedig álljon itt az Exotic zenekar legendássá vált dalszövege, amely mindennél jobban felidézi a Trabant-feelinget. „Szuper találmány a négyzeten, szuper gép ez nem ámítás. A legjobb öltönyöm meg elszakadt, izomból tekerem a kormányt, tövig benyomhatom a gázpedált, messze van még Amerika… A duda bombajó, irigy a komphajó, a tükör varázslatos, mikor elindulok, abban integet az összes szomszéd, na meg a Lajos. Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll, mint a képzelet, döcög és pöfög, hú, de kafa! Az orrod alá dörgölök kispofa… Keleti kényelem, nyugati izgalom. A motor meg robbanó, ez nem hintaló, sőt nem is űrhajó, csak neked zenél a kipufogó… Trabanton szállni döbbenet, hátul meg kijön a pöffenet, csühög és püfög, hú, de kafa! Az orrod alá dörgölök kispofa…”