A világszervezeti határozat az angol kormány palesztinai mandátumának letételére 1948. május 15-ét, a brit csapatok teljes kivonására ugyanez év augusztus elsejét tűzte ki határnapnak. Nagy-Britannia váratlanul már 1948. május 14-én kivonta csapatait Palesztinából, másnap, május 15-én Tel-Avivban kikiáltották Izrael állam függetlenségét, válaszul még ugyanezen a napon hat arab állam - Szíria, Libanon, Irak, Transzjordánia, Egyiptom és jelképes csapategységekkel Szaúd-Arábia - megtámadta Izraelt. Az első arab-izraeli háborúban Nagy-Britannia az arabokat, az Egyesült Államok Izraelt támogatta.
A palesztinai kérdést a második világháború után voltaképpen zsidó szervezeteknek az a törekvése tűzette napirendre, hogy a világ különböző államaiban szétszórt zsidóságnak Palesztinában "nemzeti otthont" biztosítsanak. A három évtizeddel korábbi emlékezetes Balfour-deklarációban a brit külügyminiszter 1917. november 2-án kinyilvánította, hogy London támogatja a zsidó törekvéseket egy feltétellel: azok nem sérthetik a palesztin területen élő nem zsidó elemek jogait.
Palesztina a Nemzetek Szövetsége ("Népszövetség") Tanácsának 1922. július 24-i határozata értelmében brit mandátum alá került, a fölötte addig szuverenitást gyakorló Törökország lemondott a területről. Nagy-Britannia 1946-47-ben tett valós erőfeszítéseket, hogy a palesztinai kérdést az ott élő arab és zsidó lakossággal egyetértésben oldja meg, de miután ezek az erőfeszítések nem vezettek eredményre, a probléma az újdonsült világszervezet fóruma elé került.
Az 1947. november 29-i ENSZ-határozat abból kiindulva, hogy "a palesztinai helyzet aligha hasonlítható az általános jóléthez és a nemzetek közötti barátságos kapcsolatokhoz", elfogadásra és megvalósításra javasolta Palesztina felosztását gazdasági unió keretében. Felhívta Palesztina lakosságát a terv megvalósításának elősegítésére, a kormányokat és a népeket pedig arra, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely akadályozná vagy késleltetné a program végrehajtását.
A nemzetközi jog általában csak akkor vesz tudomást egy új állam keletkezéséről, ha az állam már ténylegesen létrejött, de a történelemben előfordultak olyan esetek is, amikor az államalakulás folyamatát a nemzetközi jog befolyásolta, elősegítette vagy éppen gátolta. A 181. számú közgyűlési határozat olyan kötelezettségeket írt elő, amelyek közvetlenül új államok keletkezésével voltak kapcsolatban: a Nagy-Britannia által mandátumos területként igazgatott Palesztina olyan felosztását irányozta elő, mely szerint létre kell hozni egy arab és egy zsidó államot, Jeruzsálem városát pedig - amelyet a zsidó, a keresztény és a mohamedán vallások szempontjából úgynevezett "szent helynek" minősítettek - az ENSZ közvetlen igazgatása alá kell helyezni. A szó szoros értelmében persze Izrael államot nem az ENSZ hozta létre, a közgyűlési határozat csupán megkönnyítette az önálló Izrael megteremtését, míg az önálló palesztinai arab állam létrejötte még váratott magára...
A határozat azon túlmenően, hogy előírta a "mandátumos hatalom" fegyveres erőinek kivonását, a zsidó állam egy tengeri kikötőt és megfelelő hátországot felölelő térségének a további bevándorlást elősegítő elkülönítését, deklarálta: "létre kell hozni Palesztinában a független Arab és Zsidó Államot, valamint a Különleges Nemzetközi Igazgatás alatt álló Jeruzsálem városát."
A most jubiláló ENSZ-határozatban az szerepelt, hogy Jeruzsálem, mint "corpus separatum" kerüljön nemzetközi igazgatás alá, és mint demilitarizált és semleges területet az ENSZ Gyámsági Tanácsa fogja igazgatni. A Gyámsági Tanács 1950-ben ki is dolgozta a város statútumát, amelynek értelmében a végrehajtó hatalmat a tanács által három évre kinevezett kormányzó fogja gyakorolni, Jeruzsálem saját zászlóval és címerrel rendelkező semleges város lesz, amelynek különleges helyzetét a világszervezet szavatolja.
Az 1948-ban kitört első arab-izraeli háború következtében azonban az ENSZ-döntés "megfeneklett", a város nyugati fele izraeli, keleti fele pedig jordániai megszállás alá került, majd az általa megszállt részt mindkét állam területe integráns részének nyilvánította. Sőt az izraeli parlament 1949-ben Jeruzsálemet Izrael fővárosává tette, 1967-ben pedig sor került Jeruzsálem egész területének izraeli annektálására. A Biztonsági Tanács ennek kapcsán 1971-ben egyértelműen foglalt állást: "a katonai hódítás ténye nem tekinthető területszerzési jogcímnek."
A párhuzamos fejleményeket illetően: 1964-ben létrejött a Palesztinai Felszabadítási Szervezet, ezt minden arab állam elismerte. Több mint négy évtizedes késéssel, 1988. november 14-én a Palesztin Nemzeti Tanács Algírban kikiálthatta - csak kikiálthatta - a "független" Palesztin Államot - az Izrael által megszállt területeken. 1993. szeptember 13-án hosszú diplomáciai tárgyalások után sor kerülhetett Washingtonban a kölcsönös elismerést deklaráló Izrael-PFSZ megállapodás aláírására, ami az "önálló" palesztin állam létrejöttéhez vezetett, ismét csak az Izrael által megszállt területeken, részleges autonómiával.
