A politika előszobájának tartott Institut d'Études Politiques de Paris és École Nationale d'Administration elvégzésekor még inkább a baloldali eszmékhez vonzódott, tagja volt a kommunista pártnak s még árusította is a L,Humanitét, a pártlapot. Nézetei miatt az algériai háború alatt nem kapott tiszti kinevezést, de végül sikerült visszaküzdenie magát a harcoló csapatok soraiba. Párttagsága miatt az amerikai vízumot is megtagadták tőle, így csak később juthatott el a Harvard Egyetem nyári szemeszterére.
A kommunista párttal történt szakítása után Georges Pompidou kabinetfőnöke, majd mezőgazdasági és belügyminiszter lett. A rá bízott feladatoknak akkora lendülettel fogott, hogy Pompidou csak Bulldózerként emlegette, s a becenév a későbbiekben is elkísérte. (Idővel, ahogy egyre feljebb jutott a szamárlétrán, már kevésbé hízelgő nevekkel - Kaméleon Bonaparte - illették.) Az 1968-as diákforradalom idején a hatalom és a tüntetők közötti közvetítőként lett ismert, alakja még az Asterix képregény oldalain is feltűnt.
Pompidou váratlan halála és Giscard-Estaing elnökké választása után, a "fiatal farkasok" egyik vezetőjeként 1974 és 1976 között kormányfő lett. Ő kötött megállapodást Irak akkori elnök-helyettesével, bizonyos Szaddám Huszeinnel egy atomreaktor építéséről és az iraki olajüzletből való részesedésből.
1977-ben Párizs polgármesterévé választották, a tisztség már csak azért is hatalmat és befolyást jelentett, mert a francia fővárosnak az 1871-es kommün óta "büntetésből" nem volt polgármestere. E tisztségében közkedveltségnek örvendett, de az évek múltával egyre több korrupciós ügyben került elő a neve. 1986-ban ismét miniszterelnökké választották, a szocialista Mitterrand elnökkel két évig működtek "társbérletben". 1988-ban már Chirac is elindult - igaz sikertelenül - az elnökválasztáson.
Hét évvel később viszont már őt választották a franciák, így megkezdhette első, hétéves periódusát. Belépője szó szerint nagyot szólt, a csendes-óceánon végzett atomrobbantás világszerte nagy felháborodást váltott ki. Chirac ellentmondásos politikája miatt elnöki terminusa végére sokat vesztett népszerűségéből, a franciák "imádták utálni" őt.
2002-ben sokak szerint csak azért választották újra, mert nem a szocialista Lionel Jospin, hanem a szélsőséges Jean-Marie Le Pen jutott a második fordulóba - az országot ekkor lepték el a "szavazz a csalóra, ne a fasisztára", a "csipesszel az orrodon menj szavazni" plakátok. Chirac újabb - az alkotmánymódosítás értelmében immár csak ötéves - terminusa csak a véletlennek köszönhetően nem ért véget korábban: a 2002. július 14-i ünnepségen egy merénylő támadt rá, de nem járt sikerrel.
Az államfő sokat áldozott személyes kényelmére, duplájára emelte az Elysée palota költségvetését, az elnöki autók számát (több mint 60-ra), évente csak egymillió eurót fordítottak a palota italszükségleteinek fedezésére. Népszerűsége mélypontján, 2007-ben köszönt le az elnöki tisztségből, helyét Nicolas Sarkozy vette át.
