A beszélgetést a ZDF és az NDR német közszolgálati televíziós állomások volt vezető szerkesztője, Manfred Eichel irányította, a meghívott több mint száz vendég előtt a német-magyar kapcsolatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről folytattak eszmecserét, felidézve személyes emlékeket is.
A soproni születésű Hiller István bevezető szavaiban a múlttal kapcsolatban azt a vadrózsabokrot említette, amely az egykori "vasfüggöny" közvetlen közelében volt, s ahová gyermekként apjával minden hét szombatján elzarándokolt. Idézte édesapja szavait, aki azt mondta: ha egyszer majd tovább mehetnek, más élet lesz.
Joschka Fischer, aki már Németországban született, de családja 200 évre visszamenőleg magyarországi németként Budakeszin élt, emlékezett arra, hogy szülei - akiket a háború után, 1946-ban kitelepítettek - otthon erős sváb dialektussal ugyan, de többnyire magyarul beszéltek. Édesanyja magyar ételeket főzött, s ő pedig azért lett Joschka, mert apját Magyarországon mindig egyszerűen Jóskának szólították. Visszaemlékezett 1956-ra, amikor aggódtak az "otthon" maradt rokonokért, elsősorban a nagymamáért, akit először az ötvenes évek végén látogathattak meg. Joschka Fischer rendszeresen jár Magyarországra, legutóbb két hónappal ezelőtt volt Budakeszin.
Konrád György ennél szomorúbb dolgokat idézett fel. Jómódú polgári család szülötteként már gyermekkorában tanították németre, s hétéves lehetett, amikor először hallotta Hitlert a rádióban. Gyermekként úgy érezte, hogy ebből semmi jó nem születhet, s megfogadta, hogy soha többé nem fog németül beszélni.
Konrád felidézte, hogy szüleit koncentrációs táborba hurcolták, ő csak a csodának köszönhette, hogy megmenekült. Néhány évtizeddel később, 1976-ban mégis elfogadott egy német ösztöndíjat, Günter Grass ösztönzésére pedig "visszaszokott" a németre, s az országban sorra jelentek meg a könyvei, elsőként A látogató. Elismertségét semmi sem bizonyítja jobban, hogy a kilencvenes évek második felétől, két cikluson keresztül a Berlin-brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt.
A rendszerváltozás időszakára emlékezve Joschka Fischer úgy vélte: 1956 után nem volt véletlen, hogy a "vasfüggöny" szétvágásával, majd az NDK-s menekültek kiengedésével Magyarország nyitotta meg a kapukat a Nyugat felé. Fischer, aki 1998 és 2005 között volt az ország külügyminisztere, hangsúlyozta, hogy a németek ezt soha nem fogják elfelejteni Magyarországnak. Az akkori magyar kormány tette meg az első döntő lépést ahhoz, hogy megszűnjön Németország és Európa kettéosztottsága - emelte ki a tekintélyes politikus, hangsúlyozva Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő szerepét is.
A jelent és a jövőt illetően Hiller István a Collegium Hungaricum példáját említette. A miniszter utalt arra, hogy - "mivel olajmezőink nincsenek" - a kultúra, a tudomány a névjegyünk, számunkra ez biztosíthatja a külföldi megjelenést. A kulturális diplomáciának a jövőbe kell tekintenie, ez igazolja a magyar kulturális intézet impozáns, új épületének szükségességét. Berlin ugyanis már ma a kortárs kultúra központja, s a jövőben még inkább az lesz.
Hiller István szerint a globalizáció időszakában különösen érvényes, hogy a gazdasági kapcsolatok csak akkor lehetnek tartósak, ha kulturális alapjuk van. A kultúra "nem hab a tortán", az országok, a nemzetek közötti együttműködésben összekötő, kovász szerepe van. Ebből kiindulva hangsúlyozta a miniszter, hogy Berlinre "prioritásként" tekint, az újjászületett Collegium Hungaricum "jó befektetés" lesz.
