Bizonyára sokan emlékeznek még az 1991 és 1997 között megjelenő Új Magyarország című napilapra, mely melegágya volt a liberalizmusból kiábrándult, a Horn-kormány időszakában radikalizálódó jobboldali publicisták megjelenésének, akik aztán a Napi Magyarország nevű formáció közbeiktatásával végül 2001-ben bekebelezték az addig mértékadónak számító Magyar Nemzetet. Felteszem, a jelen kiadvány készítői nem az újmaós hagyományokhoz kívántak visszanyúlni a nem túl eredeti címválasztással.

A kis híján A/4-es formátumú lap címoldaláról egy óvodás kislány mosolyog az olvasókra, miközben a képen csak felső végtagjával szereplő anyuka vagy apuka, esetleg egy szakállas bácsi kezét szorongatja; rossz az, aki rosszra. Mindenesetre a kommersz kampányfogás máris tetten érhető: kisgyerek, család, biztonság. A borítóra kipakolt, figyelemfelhívó címek is két húsbavágó területet ragadnak ki, az egészség- és a nyugdíjügyet. Már csak isten emlegetése hiányzik a kínálatból, erre azonban egy szociálliberális koalíció mégsem vállalkozhat.

A belső borító hirdetési szlogenje: „Én leszoktam a cumiról, apu meg a cigiről” előbb-utóbb borítékolhatóan visszaköszön valamely nagy nevettetőnk műsorában, persze, némileg más kontextusba helyezve, apróbb szintaktikai változtatásokkal. Esélyesek: Fábry- és Gálvölgyi-show. A szöveg eredeti célja a SZ.É.P., a Szűréssel az életért-program népszerűsítése.

Erre erősít rá a kormányszóvivői páros hölgytagja, Budai Bernadett is a harmadik (itt elsőnek számozott) oldalon olvasható beköszöntőjében, és e gondolattal fenntartás nélkül egyetérthetünk, hiszen ha a családok a belső oldalakon is ismertetett ingyenes és országos szűrőprogramokon nagy számban megjelennek, már előrébb lépett társadalmunk egy egészségesebb élet irányába. Az ötödik (harmadik) oldalon közzé tett statisztika szerint azonban még mindig magas azoknak az aránya, akik nemtörődömség, időhiány vagy a „jobb nem tudni róla” félelme miatt ma még kerülik a szűréseken való részvételt.

Az Egészségünkre! feliratú fejléc mindenesetre oldalakon keresztül jelzi a kiadvány üzenetének fő csapásirányát. Természetesen több ezer karakteres szöveggel igyekeznek meggyőzni az olvasókat a vizitdíj hasznos, mi több, elengedhetetlen voltáról. Egymás után sorakoznak a meglehetősen didaktikus hangvételű bekezdések, melyek élén mindig a potenciális beteg által vélhetően feltett kérdés szerepel, például ilyenformán: „Eddig ingyen jártam orvoshoz. Most miért kell vizitdíjat fizetnem?” nem késik a válasz sem: „Eddig sem volt ingyenes az orvosi ellátás...” És így tovább, oldalakon keresztül.

Megtudhatja azt is a nyájas, hogy amennyiben valaki egy éven belül 20-20 alkalommal járt a háziorvosánál vagy szakrendelésen, a 21. alkalommal és azt követően a tárgyévben díjtalanul veheti igénybe a szolgáltatásokat, pontosabban visszaigényelheti azok összegét az önkormányzattól. Remek. Gyanítom, az akut mozgásszervi betegségben szenvedők a hír hallatán ugrálnak örömükben, hogy húszra lapot húzva mégiscsak jól jönnek ki szilveszterre az egészségügyi buliból, ahhoz képest semmiség az a néhány órás dekkolás a polgármesteri hivatal folyosóján. Azt azért kifelejtették a tájékoztató ezen részéből, hogy a 20 alkalom utáni kedvezmény kizárólag akkor illeti meg a delikvenst, ha minden esetben ugyanarra a szakrendelésre utalják. Előny a krónikusoknál.

A „Kié lesz ez a pénz egyáltalán?” kérdést követően megtudhatjuk, hogy az orvosé és a szakrendelőé, és ezen állítás alátámasztására egy barna bőrű orvost ábrázoló sematikus rajz fölött számokkal is hirdetik: „A háziorvosok bevétele havonta átlagosan 186.000 forinttal emelkedett a vizitdíj bevezetésével.” Sajnálatos, hogy iménti adat hitelességét némileg megkérdőjelezi, hogy forrásként az Egészségügyi Minisztérium mérését jelölik meg, méghozzá 2007. márciusi eredményre hivatkozva. Érdekes, mondhatni villámmódszerekkel mérhetik a tárcánál az eredményeket, hiszen az említett tarifát ez év február 15-én vezették be, így a márciusra datált adatok legalábbis kétségeket ébresztőek.



A Fair Play rovat négy teljes oldalon keresztül sorolja a kormány feketegazdaság ellen eddig tett lépéseit, ezúttal korrektnek ható, gazdaságunkat vizslató Tárki és Szonda mérésekre hivatkozó statisztikai adatokkal kiegészítve. A mérések igazolni látszanak a tévéből már jól ismeret szigorú tekintetű futballbíró ténykedésének jogosságát: a magyar lakosok 46 százaléka szerint az adócsalók nem az államot károsítják meg, hanem valamennyi állampolgárt. Egy másik vizsgálat nyilván azt is kimutatná, hogy ennek a 46 százaléknak hány százaléka csal maga is adót. Azt azért jó tudni, hogy aluljáróban történő vásárláskor az esetek döntő hányadában nem adnak nyugtát, ami nyilván jelentősen hozzájárul a feketegazdaság miatt kieső adó- és járulékbevétel összegének nagyságához. Reszkessetek, virágárus nénik!

A Medián júniusi felmérésének eredményeire alapoz az a statisztika, amely szerint a 60 évesnél fiatalabb felnőttek szűk egyharmada készül tettekkel is az öregkorára, és még mindig magas azok aránya, akik a majdani nyugdíjas éveik során munkavégzésre is készülnek. Ez utóbbi szándékot vélhetően a kormány is üdvözli, mivel propagandájukban igencsak erősítik a munkával eltöltött nyugdíjas évek számának a növelését, ne érezzék már annyira fölöslegesnek magukat az öregkorba lépők. Így kapcsolódik össze az élethosszig tartó tanulás (vállalható) programja a halálig tartó (vállalhatatlan) munkavégzés szükségszerűségének gyakorlatával. E kiadványban a kormány lényegesen kisebb terjedelmet szán az időseknek, mint egyéb megszólalásaiban.

Két kiemelt téma érdemel még említést a küllemében a Népszava műsorújságjára hajazó újságocska oldalairól. Az egyik a Szemétharc alcímet viselő Zöld oldalak rovata, mely a Zöld Kommandó néven ismertté vált különítmény áldozatos ténykedését hivatott hangsúlyozni, melynek létszáma a kormány tervei szerint 2008 és 2010 között további 450 fővel fog gyarapodni. Megjegyzem, soha nem egy hatóság létszámának növelése, hanem az elvégzendő munka módszere és minősége az, ami igazán fontos – a környezetvédelemben is.

A másik az erősen kifogásolható hazai közlekedési kultúra árnyoldalaival szembesíti a mélyen tiszteltet, közzé téve az Európai Unió célkitűzését, mely a tagországokban 10 év alatt a felére kívánja csökkenteni a közúti balesetek számát. Szerény becslésem alapján ehhez Magyarországon legalább az autóvezetők felének örökre be kellene vonni a jogosítványát, de a gyalogosok számát is erősen meg kellene ritkítani. A biciklisták kedvét már a közeljövőben megkísérlik elvenni a kerékpározástól, többek között a fejvédő (szélsőjobbosoknak fajvédő) sisak és a láthatósági mellény kötelezővé tételének ötletével. Magam előtt látom Józsi bácsit, amint a a falusi kocsma pultjánál felhajtott kismálna elfogyasztása után felcsatolja sisakját és mellényét, hogy biztonságban tekerjen át a környező községbe új váltót vásárolni.

Külön bekezdést kell szentelni a kiadvány képanyagának azon részéről, mely nem a bevett sablonok szerint akarja erősíteni a leírtakat, mint amilyen a mosolygó orvosok, az őszi táj előtt üldögélő idős házaspár (regisztrált élettárs?), továbbá az üvegszilánkok között heverő, be nem kapcsolt biztonsági öv fotója. Hármat említek az ad hocnak tűnő illusztrációk közül.

Itt van mindjárt az Egészségünkre! rovatcím mellett ábrázolt – minden bizonnyal – starking alma, mely némi csúsztatással sugallhatja azt is az olvasónak: Magyarországon almás az egészségügy. A feketegazdaság visszásságait taglaló írás közepén a papír- és fémpénzek előtt ücsörgő, szája szélét nyalogató fekete macska meg nyilván arra utal: a gazdaságból adócsalással kivont pénzeket „elvitte a cica” a közösből, és viszi tovább, ha nem vigyázunk. Végül egy talány: az Értékálló nyugdíjak a mostani időseknek című írás fölött látható három gumikacsa. Csak nem azt jelenti, hogy a jelzett juttatás merő hazugság, vagyis kacsa?

Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy a költségvetési megszorítások és a szerkezetátalakító reformok e kiadvány elolvasása után szélesebb körben lesznek elfogadottak a jelenleginél, a kormány mindenesetre tett egy bátortalan és esetlen lépést a lakosság felé a folyamatok jobb megérthetősége érdekében. Az első hatásvizsgálatok jelezni fogják, mekkora sikerrel.