Általában nincsenek vezetői hajlamaim, de az biztos, hogyha megkérdeznének, hogy melyik európai országot irányítanám a legkevésbé, biztos Franciaországot választanám. Nem mintha nem lennének szeretetre méltóak a franciák, de ott elnöknek lenni, az nem lehet egy stresszmentes, kímélő foglalkozás.

Csak idén novemberben négy fő konfliktusos irányvonal mentén rajzolódott a közbeszéd: a volt elnök Jaques Chirac elleni nyomozás, Sarkozy reformjai és az ezeket ellenző sztrájkok, lázongó diákok és végül a Villiers-le-Belben történt, két fiatal életét követelő baleset és az ebből kiinduló, vagy az ügyre inkább rátelepedő zavargások.

Vádolják?

Jaques Chirac volt köztársasági elnök finanszírozási ügyben keveredett gyanúba először még 2000-ben. Összesen nyolcszor merült fel neve aggályos ügyletek kapcsán, ezek még polgármesterségének idején történtek (1977 – 1995 között ő vezette Párizst), ugyanakkor egészen idén nyárig védte őt az elnöki sérthetetlenség (a mentelmi jog). November 21-én újabb meghallgatásra rendelték be (először nyáron járt ott, elnöki mandátumának lejárta után), és vizsgálat alá helyezték, közpénzek sikkasztásáért. A franciáknál ráadásul a köztárasági elnöki poszt sokkal többet jelent, mint mondjuk nálunk, fontosabb embere az országnak, mint a miniszterelnök. Chirac egyébként plusz ötéves elnökségét annak köszönhette, hogy 2002-ben az elnökválasztás második fordulójában a szélsőjobboldali Le Pen ellen szavaztak az emberek, de semmiféleképpen sem rá, személyes szimpátia alapján. Tulajdonképpen az országban messze nem volt olyan népszerű, mint ahány százaléka a lakosoknak a voksát adta rá. Chirac az Ötödik Köztársaság első olyan elnöke, aki ellen büntető eljárás indulhat.

Mindenévi betevő sztrájk

Nem kell túlságosan gyakran utazni Franciahonba ahhoz, hogy az ember egyszer személyesen átélhessen valamilyen sztrájkot az országban. A posta, a távközlés, a vasutasok, a tömegközlekedésben dolgozók, a légitársaság alkalmazottjai, egyszóval valakik biztos elégedetlenek valamivel. A szakszervezetek erősek és védelmet biztosítanak a sztrájkolóknak, sőt a franciák egy pár napos sztrájkot szinte észre sem vesznek, egyedül a hetekig tartóknál lehet érezni némi sztrájkellenes hangulatot, de náluk ez társadalmilag teljesen elfogadott formája a tiltakozásnak. A novemberi munkabeszüntetéssel az állami vállalatok kedvezményes nyugdíjrendszerének eltörlése ellen léptek fel. A kedélyeket a háromoldalú tárgyalások megkezdése hűtötte le egy kissé.



A kérdés csak az, hogy az ország jövője szempontjából mekkora kárt jelentenek ezek az akciók a hétköznapi bosszantó hatásukon túl. Lehet-e Franciaországban továbbra is ugyanolyan jól élni, míg az állam bele nem rokkan, vagy hamarabb kéne összehúzni a nadrágszíjat? Egy francia barátom például azt mesélte, hogy egy átlagos egyetemet végzett fiatal körülbelül ugyanannyi pénzt kap munkanélküli segélyből, mint amennyit kereshetne, ha dolgozna. A baráti köre nagy része inkább otthon tölti az időt és költi az államtól kapott pénzt.

Fiatalság, bohóság?

Valószínűleg az 1968-as diáklázadások nosztalgiája még évtizedeken át kísérteni fog az országban. Tavaly év elején például az első munkavállalási szerződésről szóló törvény miatt forrongtak a fiatalos kedélyek. Ez a jogszabály megkönnyítette volna elhelyezkedésüket, viszont a munkaadónak lehetőséget adott arra, hogy indoklás nélkül 2 éven belül megválhasson friss alkalmazottjától. Az érdekes az volt, hogy rengeteg egyetemista nem is értett egyet a „balhéval”, csendes ellentüntetések is folytak a fővárosban. A múlt héten szélsőbaloldali diákszervezetek egy augusztusban elfogadott törvényt - amely szerintük a felsőoktatás privatizálását jelenti - szeretnének visszavonatni. Az utcai akciók mellett a mérsékeltebb szervezetekkel folynak a tárgyalások.



Vigyázó szemetek Párizs külvárosára vessétek!

A legnagyobb sajtóvisszhangot és valószínűleg a legerősebb válságot mutató események nem ennyire politikai jellegűek, jobban mondva nem közvetlenül azok. A kiindulópont egy tragikus baleset: egy 15 és egy 16 éves fiatal motorral összeütközött egy rendőrautóval, mindketten a helyszínen életüket vesztették. A vizsgálat a rendőrök felelősségéről még folyik, jelenleg azt mondják, hogy vétlenek voltak. A baleset hatására múlt vasárnap Párizs külvárosai új lángra gyúltak (újrakezdődött az autógyújtogatás a külvárosban), a zavargások több napon át tartottak a rendőri készültség ellenére, több mint félszáz rendőr megsérült, több fiatalt előállítottak. Repkedtek a Molotov-koktélok, melyekre könnygáz formájában érkezett a válasz.

Az a szomorú, hogy ha a halált okozó balesetben nem rendőrautó az egyik résztvevő, akkor valószínűleg senki sem ment volna az utcára autókat gyújtogatni. Kísértetiesen emlékeztet a történet a két évvel ezelőtti eseményekre. Akkor a rendőrök ellen menekülő két fiatal áramütés okozta halála forrósította fel a kedélyeket. Azonban a probléma gyökere akkor is és ma is a mélyben keresendő. A külvárosi zavargások a bevándorlókkal és a nem megfelelően sikerült integrációjukkal kapcsolatos kérdéseket vetett fel két éve, és a jelenlegi helyzet mutatja, hogy akkor nem sikerült ezekre gyógyírt találni. A társadalmi feszültség nem oldódott. Míg az ország egyik fele sztrájkol, a diákok elégedetlenek, addig a külvárosi fiatalok jövőkép és cél nélkül tengetik mindennapjaikat. A szabadság, egyenlőség, testvériség hazáját nézve külföldről lassan már csak a szabadságot lehet látni.

Közben Nicolas Sarkozy köztársasági elnök népszerűsége 50 százalék alá került. Megválasztása óta nem volt ilyen kedvezőtlen a politikus megítélése a francia lakosság körében.