Az igazságügyi tájékoztatás szabályairól szóló rendelet sérti az alkotmány egyes elveit. A bírák jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy akár folyamatban lévő, akár befejezett ügyről kizárólag a bíróság elnöke vagy annak megbízottja adhat felvilágosítást a sajtó részére, szabad belátása szerint. Befejezett ügyről már az annak intézéséért felelős dolgozó is nyilatkozhat, azonban maga a bíró nem, saját maga által tárgyalt ügyekben soha. Helyette a bíróság elnöke, a sajtószóvivő vagy egy általa megbízott másik bíró beszélhet. A hatályos szabályok szerint egyetlen bíró sem tájékoztathatja a nyilvánosságot az elnök felhatalmazása nélkül egyetlen eljárásról vagy ítéletről sem.

E törvénnyel több probléma is van. Egyrészt korlátozza a bírók szólásszabadságát; valamint, ha támadás éri őket valamely sajtóorgánumon keresztül egyik ügyükkel kapcsolatban, nem tudják megvédeni magukat, és kifejteni álláspontjukat, hiszen nem nyilatkozhatnak az eljárásról. A szabály a jogtudományi kutatásokat is korlátozza, hiszen az ítélkezési gyakorlat teljes egészében nem ismerhető meg; a bíróságok ítéletei nem tanulmányozhatók, azoknak csupán egy válogatott verziójával ismerkedhet meg a közönség vagy a tudományos kutató. Ez a gyakorlat pedig sérti a közérdekű adatok megismerhetőségét, a sajtószabadságot, a személyek jogérvényesítési lehetőségeit és a jogtudományi kutatásokat.



Változtatni kellene azon is, hogy a bíróság elnöke saját belátása szerint dönthet arról, az ügyek mely részleteit tárja a nyilvánosság elé. Az ügyek állását és a bírók ítéleteit - az érintettek magánéletének és személyiségi jogainak védelme mellett - hozzáférhetővé kellene tenni a sajtó és azon keresztül az állampolgárok számára. Valamint, a törvénynek nem szabadna megfosztania az állam egyik legmagasabb státuszú képviselőit, a bírákat a véleménynyilvánítás lehetőségétől és a szólásszabadságtól.

Régóta beszél arról a szakma, hogy a törvényt meg kellene változtatni; ám olyan adatok is nyilvánosságra kerülnek, miszerint a bírók kilencvenkilenc százaléka akkor sem nyilatkozna jogi ügyekben, ha azt a szabályozás megengedné számukra - utóbbi kijelentést a Fővárosi Bíróság elnöke, Gatter László tette december elején egy tévéműsorban. Az is fontos kérdés, hol húzódik a határ a közvélemény tájékoztatása és az ügyben érintettek személyiségi jogainak megsértése között; azaz, mennyit szabadna elárulnia a bírónak egy adott esetről. Hiszen, a bírók szabad nyilatkozásának korlátozása bizonyos szempontból az orvos vagy a gyóntató pap titoktartási kötelezettségéhez hasonló. Senki sem örülne annak, ha ballépéseit, egészségügyi problémáit vagy válóperének, illetve a szomszédjával való vitájának részleteibe idegenek is betekintést nyerhetnének.

Hogyan lehet egyszerre tiszteletben tartani az emberek személyiségi jogait, valamint a bírák szólásszabadságát? A részletekről dr. Cserni János bírót kérdeztem, aki az Alkotmánybírósághoz címzett beadványában a bírák szólásszabadságát korlátozó törvény eltörlését kérte.

Pontosan mely törvény és mire hivatkozva korlátozza a bírák szólásszabadságát?

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló, 1997. évi LXVII. törvény szabályozza.

Az Alkotmánybírósághoz beadott javaslatával mi történt, hogy áll most az ügy?

Iktatták az Alkotmánybíróságon, és ki is van szignálva alkotmánybíróra; ennyit lehet róla tudni jelenleg.

Mik a legfontosabb indokok a tiltás eltörlésére?

Igazából egyáltalán nem tudok semmiről, ami indokolná, hogy ezt a tiltást fenntartsák. Jelenleg úgy van a szabályozás, hogy a bíró a saját ügyében nem nyilatkozhat, és más ügyében sem mondhat véleményt. Azért fordultam az Alkotmánybírósághoz, hogy ezt a tiltást alkotmányellenesnek minősítsék. Ha ez megtörténne, tehát a tiltási szöveg kikerülne a törvényből, az azt jelentené, hogy ha a bíró akar, akkor nyilatkozik, ha nem akar, akkor nem nyilatkozik. Azaz, nem arról van szó, hogy egy kötelező rendelet kerülne a tiltó helyére, hanem csupán a tiltás tűnne el.

Csak a közérdeklődésre számot tartó ügyekben nyilatkozhatnának (mint például a móri mészárlás) vagy teljesen hétköznapi ügyekben (például egy válóper) is?

Nincs részletezve, hogy milyen ügyekről lehetne, most ugye általános tiltás van; de én úgy gondolom, hogy bármilyen ügyben indokolt lehet a nyilatkozás.



Úgy hallottam, gyakran érik támadások a bírókat ügyeik miatt, ezért is lenne fontos a tiltás eltörlése.

Igen, az egy nagyon praktikus indoka lenne az eltörlésnek, hogy megvédhesse magát a bíró és a bíróság ezektől a támadásoktól. Most a szóvivő nyilatkozhat ezekről az ügyekről, de nyilván ő nem ismerhet olyan jól egy ügyet, mint aki öt éven keresztül tárgyalta, és nem is tud úgy felkészülni belőle. A bírónak viszont a kisujjában van az ügy, hiszen rengeteget foglalkozott vele. Sokkal jobb lenne tehát, ha ő nyilatkozhatna róla, már ha akar; ha pedig nem, akkor készítse fel a szóvivőt rendesen.

Hogy tudnák megoldani, hogy ne sérüljenek az ügyekben szereplők személyiségi jogai? Milyen részleteket lehetne elárulni egy-egy esettel kapcsolatban?

Amint előbb említettem, a szóvivő most is nyilatkozhat; tehát nem arról van szó, hogy a bíróságok egyáltalán nem beszélnek az ügyekről, csak arról, hogy a bíró nem beszélhet a saját ügyéről és más ügyéről sem. De akit erre kijelölnek, az beszélhet; de neki ugyanúgy vannak korlátai, tehát a személyiségi jogokra oda kell figyelni. És ha ezt a szóvivő meg tudja oldani, akkor biztosan a bíró is meg tudná. Ami nem minősül állam- vagy szolgálati titoknak, és nem sérti a felek személyiségi jogait, arról most is lehet beszélni.

A bírók szólásszabadságának korlátozása hasonlít az orvosi vagy gyónási titokhoz, vagy teljesen más kategória?

Itt azért nincs olyan szigorú titok. Egy orvos ugye semmit sem nyilatkozhat a betegéről, hiszen az egészséggel-betegséggel kapcsolatos adatok úgy, ahogy vannak, személyes adatok; így azokat nem lehet kiadni. De hogy egy perben hogy zajlott az eljárás, a tanúk mit mondtak, vagy hogy mi vezette a bírót egy bizonyos döntésre; ezek nem személyes adatok, így ezekről lehet beszélni. A jogi érvelés vagy a bizonyítékok értékelésének közérthető formában való elmondása fontos lenne, hiszen vannak olyan dolgok az ítéletben, amik eredetileg bonyolultnak tűnhetnek egy átlagember számára, ezért azokat hétköznapi szavakra kell lefordítani.

Nem hatna riasztóan az emberekre, hogy a bíró ezentúl mindent elmondhat az ügyükről? És itt most nem a szaftos bűnügyek vagy a politikusok botlásait tárgyaló perek, hanem a hétköznapi (például váló-) perek szereplőire gondolok.

Azért nem arról szólna ez a szabályozás, hogy a bíró ettől kezdve elmegy minden újsághoz, és közli, hogy „képzeljék, milyen marha jó pert tárgyaltam ma”, hanem arról, hogy ha a sajtó egy bizonyos ügyben fordul a bírósághoz, esetleg a közvélemény valamiért elkezdi bántani vagy kritizálni, akkor elmondhassa a bíró, hogy ez valójában így és így történt. Az elég extrém eset lenne, ha ezentúl fűnek-fának elmondana mindent; azzal alkalmatlanságát bizonyítaná.

Milyen támadások szokták érni a bírókat, amelyek szükségessé teszik a módosítást?

A módosítást nem a támadások teszik szükségessé, hanem az, hogy ez egy teljesen érthetetlen, indokolatlan alkotmányos jogkorlátozás; hiszen miért ne beszélhetne a bíró ezekről az ügyekről. Persze, azért vannak támadások is manapság, például a móri ügy bíráját támadták, hogy magamat ne is említsem. Vannak olyan bírók, akár itt a fővárosban is, akiknek a munkáját zsinórban kérdőjelezik meg, mert például éppen sajtóügyekben ítélkeznek.

Miért pont most került előtérbe a módosítási igény? Hiszen a törvény már tíz éve létezik.

Azért nem próbálták megváltoztatni korábban, mert nem gondolják végig ezt az egészet a bírák; úgy vannak vele, hogy inkább nem is akarnak nyilatkozni. Készítettek egy felmérést a közelmúltban, és az derült ki, hogy a bírók nyolcvan százaléka nem támogatja a módosítást. De hát, az ember sosem tudhatja, hogy mikor kerül olyan helyzetbe, hogy szükséges nyilatkoznia. Az a baj, hogy a bírók tudatában az él, hogy a változás csak azt jelenthetné, hogy neki nyilatkoznia kell, pedig a módosítás értelmében nyilatkozni lehet majd, de nem kötelező. Hiszen ez az ő érdeke is, hogy mindenki megértse, miért hozta az ítéletét.
Mindezek miatt a bírók nem kezdeményezték eddig a tiltás eltörlését, ebből kifolyólag az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sem kezdeményezte, mert esetleg népszerűtlenné válhatott volna azon bírák előtt, akik megválasztják a tagjait. Más pedig miért kezdeményezné? Egy állampolgárnak alapesetben nem jut eszébe, hogy van egy ilyen jogszabály. Nem kellett volna az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha a törvényalkotó ezt jobban végiggondolja, hogy bármikor módosítani lehessen ezt a törvényt. Főleg, hogy valóban nincs semmilyen kézzelfogható indok, amivel megmagyaráznák a tiltást. Valószínűleg belobbizták 1997-ben, hogy jobb az, ha nem beszél a bíró.

Hogy lehet, hogy a bírák ilyen nagy számban ellenzik a módosítást - én még kilencvenkilenc százalékos eredményről is hallottam -, hiszen valójában mindez az ő érdekükben történne?

Azok akarják eltörölni, akik már rájöttek, hogy mikor hasznos ez. Engem értek támadások, tehát tudom, hogy milyen jól ki tudtam volna védeni ezeket, ha akkor beszélhetek. Nyilván az a bíró, aki egész életében olyan ügyeket tárgyal, hogy hol van egy kerítés, három méterrel errébb vagy arrébb, és akit sosem támadnak nyilvánosan, az ennek nem érzi szükségét, és nem is érti, hogy mi a fenének akadékoskodik itt valaki, és miért akar sajtózni, amikor erre nincs is szükség. Nem kell nekem - mondja a bíró -, hogy idejöjjön hozzám a Magyar Televízió, és elém nyomjon egy mikrofont. Egyébként, ha megnézzük, hogyan zajlanak ezek a sajtó részvételével zajló tárgyalások, még mindig azt lehet látni, hogy vannak olyan bírák, akik egyáltalán nem tudják kezelni a sajtót; kizárják, kizavarják, letakartatják a kamerát. Tény, hogy a sajtó kezelése valóban nehéz, de ezt meg kell tanulni.
Az pedig, hogy vannak ezek az eredmények, miszerint kilencvenkilenc vagy nyolcvanhét százalék nem támogatja a módosítást, annak a következménye is lehet, hogy ha tudom, hogy tíz ember nem akarja, és megkérdezem azt a tíz embert, akkor máris van egy olyan felmérésem, hogy „a tiltás eltörlését száz százalék ellenzi”. Nyilván lehet végezni közvélemény-kutatásokat, de akkor azokat szabályszerűen kellene csinálni. Szerintem, ha a bírákkal beszélnének erről, ha felvetnék, hogy miért jó nekik vagy miért rossz; ha megértetnék velük, hogy ez nem kötelező, hanem csak lehetőség, akkor valószínűleg sokkal nagyobb lenne a támogatók aránya. Hiszen, ha belegondolunk, a józan ész is azt súgja, hogy támogatni kell, mivel senki nem ellensége önmagának. Senki sem szereti azt, ha olyan szabályok veszik körül, amelyek tiltást mondanak ki. Mindenki azt szereti, ha lehetőségei vannak. Az sem jó, ha köteleznek valakit valamire, de az sem, ha tiltanak. Tehát, ha a bírák nyolcvanhét százaléka azt mondja, hogy ő a tiltást szeretné, akkor ott valami komoly baj van.

Mikor dönthetnek a tiltás törléséről, mennyi időt vesz igénybe ez az ügy?

Ez az Alkotmánybíróság leterheltségétől függ. Szerintem az, hogy már bíró előtt van, hogy ki van szignálva, és foglalkoznak vele, azt jelenti, hogy belátható időn belül meglesz. Nagyon optimista voltam, abban bíztam, hogy már idén; de abban biztos vagyok, hogy jövőre meglesz.