2006-ban a választásokat és a II. Gyurcsány-kormány beiktatását követően elindult Magyarországon egy folyamat, aminek a végét még senki se látja, de az eredményeit már igen: megvert és megfélemlített újságíró (Kármán Irén), közszereplő (Csintalan), egy lövedék itt (Hiller háza), egy molotovkoktél ott (Kóka-villa), nyílt színi gyűlöletkeltés (Magyar Gárda), közröhej tárgyává tett népszavazás (Fidesz), és még sorolhatnám…

Azon, hogy mindezt mi indította el, naphosszat vitatkozhatunk. Valószínűleg az Orbán-féle utcapolitikának, és a kívánj nyugodtan, „Viktor bácsi elintézi” című Fidesz-KDNP választási koprodukciónak ugyanúgy szerepe van benne, mint Gyurcsány hazudozásainak, és azoknak a szánalmas próbálkozásoknak, melyekkel a kormány magyarázni próbálja minősíthetetlen bizonyítványát. Másrészt a közhangulatot nagyban befolyásolják a Zuschlagéhoz hasonló korrupciós ügyek, a máig átláthatatlan brókerbotrány, a feltáratlan olaj-ügyek, a Happy End Kft-nek törvényesen átjátszott milliárdok, és az olyan „apróságok” mint a rendőrök által elkövetett bűncselekmények vagy az igazságszolgáltatás móri melléfogása.

Sok-sok olyan eseményt felsorolhatunk még, amelyek egymással látszólag semmilyen kapcsolatban nem állnak, de a nagy egésznek ugyanúgy részét képezik, mint ahogy egy Picasso képnek is része a legrövidebb fekete vonal is. Egy tény: olyan eseményeknek lehettünk tanúi az elmúlt egy-másfél évben, amire korábban 17 évig nem volt példa, sem a rendszerváltásnak nevezett elitváltáskor, sem a Horn-kormány, sem az Orbán-kormány, sem a Medgyessy- sem az I. Gyurcsány-kormány időszakában. Erre lehet mondani, hogy szerte Európában történtek már hasonlók, de ha így állunk hozzá, akkor csak elmismásoljuk a gondokat, és fokozzuk őket. Az ugyanis nem normális, hogy egy politikus házára lövéseket adnak le, vagy hogy összeverik egy politikai műsor vezetőjét. Hol van a józanész határa? Vagy már nincs is határ?

A ’90-es évek elején a közszereplők, a közintézmények és a politikusok még köztiszteletnek örvendtek, ma már nemhogy tiszteletről nem beszélhetünk, de egyes politikusok örülhetnek, ha egy beszéd elmondásánál csak füttyszót kapnak, és nem zúdítanak rájuk tojásözönt. A közintézmények tiszteletéről pedig a rendőrpalotába eresztett golyók tanúskodnak leginkább.

Persze egyáltalán nem szabad azt hinnünk, hogy mindezért csak és kizárólag bunkó a honpolgár a felelős. Ha valakit vagy valamit nem tisztelnek, akkor az azért van, mert nincs miért tisztelni! Az emberekben, bennem, önben, aki ezt a cikket olvassa, van egy elváráshorizont. Elvárás magunkkal, a jogrenddel, a médiával, a minket körülvevő intézményrendszerekkel, a politikusokkal szemben. Amikor valami újat, szokatlant tapasztalunk, akkor az elváráshorizontunknak megfelelően normakontrollt végzünk. Vannak dolgok, amiket még el tudunk fogadni, mert még beleférnek azokba a keretekbe, melyben a világot elképzeljük, viszont vannak olyanok is amiket már sokkal kevésbé tudunk feldolgozni. Póriasan mondva: a gyomrunk időnként már nem veszi be azt a sok szart, amit le akarnak nyeletni velünk. Viszont, ha mégis lenyeletik, újra és újra lenyeletik, akkor az addigi gátak felszakadnak, értékítéletünk megváltozik, és mi is egyre többet engedünk meg magunknak, mert cselekedeteinket már egy egészen más normarendszer alapján ítéljük meg, mint korábban.

Mire gondolok konkrétan? Például arra, hogy ha én azt mondom a munkahelyemen, hogy az elmúlt másfél évben nem csináltam semmit, hazudtam reggel, éjjel meg este, és ráadásul még trükkök százait is bevetettem, hogy megtarthassam pozíciómat, akkor úgy kibasznak, hogy a lábam sem éri a földet. Mire gondolok? Arra, hogy ha egy ország vezetője, egy miniszterelnök –mindegy milyen körben- következmények nélkül úgy káromkodik, mint egy kocsis, akkor én a senkiházi újságíró is leírhatok bármit. Arra gondolok, hogy ha egy volt miniszterelnök és bandája látszólag következmények nélkül nekiáll lebontani egy rendőrégi kordont, akkor azt én a bunkó honpolgár is megtehetem. Arra gondolok, hogy ha a rendőrök következmények nélkül megtehetik, hogy parkoló autókat borogatnak barikád céljából, akkor a tüntetők is megtehetik ugyanezt.

A helyzet azonban nem ez: az újságíró nem írhat le bármit, a tüntetők pedig nem bonthatják le a rendőrségi kordont, és nem emelhetnek autókból barikádot, mert ha megteszik, akkor először elverik őket, mint a lovat, majd garázdaság vádjával még bíróság elé is állítják. Kérdem én: Orbán Viktorékat miért nem ütlegelték és rugdosták a földön is, amikor kordont mertek bontani? Vagy a törvénytelen módon eljáró rendőrök miért nem felelnek tetteikért, hogy a hazudozó Gyurcsányt már ne is említsem? Hát mi a ló… (ennél a résznél káromkodhat mindenki kedvére, nekem már ahhoz sincs kedvem) folyik itt?

A normarendszer változása pedig egy sor dolgot von maga után. Így például a népszavazás röhejessé tételét olyan kérdésekkel, minthogy egyet ért-e ön azzal, hogy I. Ferenc Józsefnek - a soha nem látott véresszájú despotának, aki vérbe fojtotta az 1848-49-es magyar szabadságharcot, és belevezette az országot az I. világháborúba és a trianoni katasztrófába – az arcképe ott szerepeljen reklám céljából minden húsipari terméken. (Volt ilyen beadvány az OVB előtt.) Az ilyen esztelenségek mutatják, hogy nemcsak a korábbi normák szakadtak fel, hanem azok a törvények is kezdenek elavulttá válni, melyek eddig biztosították a demokrácia normális működését. Ez vonatkozik a népszavazási törvényre, amely nem támaszt akadályt az elé, hogy a fentihez hasonló kérdéseket egyáltalán föl lehessen tenni. Persze, ne higgyük, hogy a jog eszközével mindent szabályozni lehet. Az Amerikából működtetett kurucinfot például egyáltalán nem tudjuk szabályozni. Márpedig ha egy, a pártatlan igazságszolgáltatást veszélyeztetni akaró (azzal, hogy bírók adatait tették közzé), mások személyiségi jogait nyilvánvalóan sértő, politikusokat és közéleti személyiségeket fenyegető honlappal nem tud mit kezdeni az ország vezetése (ma is vígan működik az oldal), akkor hogyan bízzunk abban, hogy a gazdasági problémákon úrrá tudnak lenni? Hogyan bízzunk a kormányunkban?

Végül hadd említsek meg még egy példát 2007-ből, ami arról árulkodik, hogy minden a feje tetejére fordult. A következő idézet a Népszava (!) 2007. november 30-i számának mellékletében jelent meg: „Az európai uniós polgárok közül 2,5 millió roma, s ebből –sajnos (?!) – közel 900 ezer hazánk teljes jogú magyar állampolgára.”



„Sajnos”? Ilyen megjelenhet egy Népszavában? Na, erre varrjon gombot a Magyar Gárdát betiltatni igyekvő Fővárosi Főügyészség! Bár már ide látom a primitívebbnél primitívebb magyarázatokat („elírás” , „belemagyarázás” , „félreértés” stb.), de hát az mégiscsak nagyon gáz, hogy ilyet lehoztak!

A végére egy kérdésem maradt: hogyan tovább, mi vár ránk 2008-ban? Szarban vagyunk, nem is kicsit! De ha nem veszünk erről tudomást, azok, akik tehetnének valamit, nem tesznek semmit, akkor hamarosan már nemcsak a politikusok házára fognak lőni. Viktor, Feri és mindenki, aki úgy érzi, tehet valamit ezért az országért: jó lenne csinálni valamit, mert nagyon rossz felé haladunk!