Elhunyt Sándorfi István

Sándorfi Istvánt a műkritikusok gyakran sorolták a hiperrealista festők közé, ő magát nem tekintette annak. Az aprólékos gonddal és bravúros technikai tudással festett képeken valami mindig "hibádzik", egyes részletek - egy-egy szándékosan elmázolt kéz, elmosódó lábfej - megtörik a mű egyébként tökéletes fotószerű hatását.

A művész gyermekkorában, az 1956-os forradalmat követően hagyta el szülőhazáját családjával. Kiemelkedő tehetségére már igen fiatalon felfigyeltek, első kiállítása 1966-ban volt a párizsi Galerie des Jeunes-ben. Ezen a tárlaton egy általa kifejlesztett technikával készült toll-rajzokat mutattak be: a modellt töltőtollal rajzolta meg nagyvonalakban, majd ezt követően a tintát ujjával elhúzva dolgozta ki a részleteket. A tollrajzokkal párhuzamosan olajképeket is festett, és hamarosan kizárólag a festéssel foglalkozott. Az első években meghökkentő, belekből készült csendéleteket festett, később jó ideig önarcképek vászonra vitelével foglalatoskodott. Mint mondta, ő maga kéznél volt mint modell, az autoportrék festésénél ugyan az ő arca köszönt vissza, ám mindig valaki mással kapcsolatos benyomásait is vászonra vitte.

Az igazi sikert 1973-ban az ARC, Musée d'art Moderne de la Ville de Paris (Párizs Város Modern Művészeti Múzeuma) tárlata hozta meg számára. Szinte fotószerű festményeire igen sokan felfigyeltek ezen a kiállításon. Nagyhírű párizsi galériák, a Galerie Daniel Gervis és a Galerie Beaubourg is bemutatta alkotásait. 1976-ban már Németországban is kiállított. 1977-ben a legfontosabb belga galériás, Isy Brachot mutatta be munkáit Brüsszelben. A kereskedő Sándorfi miatt nyitotta meg párizsi galériáját is, ahol nyolc éven keresztül kínálta a művész festményeit. Bemutatta munkáit a nagy európai művészeti vásárokon mint a párizsi FIAC-on, vagy a svájci Baselben.

1986-tól 1988-ig Párizs és más francia városok mellett New York-ban és Los Angelesben is kiállított. Ebben az időszakban fő témáját is megváltoztatta, az önarcképeket felváltották a női modellekről készült festmények és a csendéletek. A 90-es évek közepétől számos kiállítása volt az Egyesült Államokban, mint például a Jane Kahan Gallery-ben New Yorkban, vagy San Franciscóban és a Miami Art Fairen. Az első magyar vonatkozású kiállítása 2001-ben volt a Párizsi Magyar Intézetben. Az ott dolgozó Makláry Kálmán szervezte számára a tárlatot, aki néhány évvel később, budapesti Erdész&Makláry Fine Arts Galéria megnyitását követően 2006-ban - szinte napra pontosan 50 évvel azután, hogy Sándorfinak el kellett hagynia Magyarországot - első alkalommal mutatta be szülőhazájában alkotásait.

Ezen a tárlaton figyelt fel rá a debreceni MODEM igazgatója, így Makláry közreműködésével 2007. április 13-tól június elejéig Sándorfi mintegy 50 alkotásának bemutatásával rendezték meg első magyarországi életmű-kiállítását a cívis városban. A tárlaton magyar, francia és olasz magángyűjteményekből is válogattak, a művész minden korszákba betekintést kaphatott a látogató ezen a kiállításon.
A megnyitón Sándorfi nem tudott részt venni, napokkal előtte derült fény ugyanis betegségére. A debreceni kiállítás nyitása napján végzett beavatkozás után családja, barátai és ő maga is bízott felépülésében, továbbra is festett és várta a teljes gyógyulást. Felépülésére bizakodást adott az is, hogy május elején személyesen is eljutott a tárlatra, néhány napot Debrecenben és Budapesten töltött. A kór azonban erősebbnek bizonyult, december 26-án elhunyt. Lányai, Ange és Eve gyászolják, 2008. január 2-án búcsúztatják Párizsban, hamvait ezután - a művész utolsó kívánságaként - Magyarországra hozzák, szülőhazájában helyezik végső nyugalomba.