Elgondolkodtató képek keringenek az interneten: segítségükkel elutazhatunk a világűrbe, majd egy növényi szervezet mélyére. Először, egy méterről indulva, a távolságot tíz hatványaival növelve tíz a huszonharmadikon méternyire, azaz tízmillió fényévnyire jutunk. Ez a tudomány mai határainak vége. Ahogy egyre távolodunk a kiindulási pontul szolgáló fától, különböző természeti jelenségek és gondolatok jelennek meg a szemünk előtt, illetve az elménkben. Mire a végére érünk, kicsi és nagy fogalma összekeveredik, értelmét veszti, és már magunk sem tudjuk, hol a helyünk.

Egy méter. Egy fa előtt állunk, látjuk a leveleit. Ebben még semmi különös nincs; haladjunk is tovább. Tíz méter. Ha felmászunk mondjuk egy háztetőre, az előbbi fának már a lombkoronáját látjuk, nem az egyes leveleket. Ez, habár egész más nézőpont, még mindig könnyen kivitelezhető. Száz méter. Az épületek tetejét és egy erdőrészletet látunk. Ilyesmi lehet a látvány egy kilátóból vagy egy felhőkarcolóból. Ahogy távolodunk - egyelőre csak a földtől, nem pedig a Földtől -, egyre kisebb minden, a félelem pedig egyre nagyobb: innen már nem lenne jó leesni.


Egy kilométer. Ebből a magasságból már kiugorhatnánk egy ejtőernyővel. Az épületek szürke, az erdők zöld, a tavak kék pacák. Olyan, mint egy terepasztal. Eszünkbe jut a gyerekkor, a modellvasút, esetleg a technikaóra. Tíz kilométer. Előttünk (alattunk) az egész város. Mintha egy repülőgép ablakán néznénk ki. A felszín egymás mellé rakott geometriai alakzatokhoz hasonlít. A kisiskolás alkot a matekórán: zöld téglalap mellé fehér négyzetet rak. Száz kilométer. Innen már egy egész országnyi területet láthatunk. Kár, hogy igen kicsiben; milyen praktikus lenne mondjuk felküldeni ide a politikusokat, hogy megnézzék, hol van gond, min kellene változtatni.

Ezer kilométer. A Föld egy műholdról fényképezve. A Discovery Channelen már biztosan láttunk ilyet. Tízezer kilométer. Már majdnem az egész bolygót láthatjuk. Elkülönülnek a földrészek, az óceánok, a felhők. Elhagyjuk a Földet, és megyünk az űrbe. Azért, így egy-két kattintással egyszerűbb, mint űrhajóval. Ilyen messze van például Ausztrália - mennyivel egyszerűbb lenne űrhajóval elutazni oda repülő helyett. Százezer kilométer. Bolygónk már csupán kábé kétcentis, akkora, mint egy üveggolyó. Gurítgathatnák egymásnak a Men In Black gigantikus űrlényei, ahogyan a filmben tették.


Egymillió kilométer. Innen látszik a Föld körül keringő Hold. Hát, elég messze van tőlünk. Felnézve az égre sokkal közelibbnek tűnik. Tízmillió kilométer. Már kimondani is furcsa ezt a számot. Ha valaki ennyit gyalogolna, elkopna a lába? Százmilliószor kéne leugrania a sarki közértbe, hogy lesétálja. Na jó, hagyjuk a példálózást, ekkora távolságot már úgysem lehet elképzelni. A Föld keringési pályájának egy részét láthatnánk, már ha lehetne azt látni. A képen lehet, mert kékre van színezve, de az űrben nincs Photoshop. Százmillió kilométer. Már a Vénusz keringési pályájának egy része is látszik. Ez itt zöld, kiválóan megy a vörös bolygóhoz; a valóságban nyilván ennek sincs színe.

Egybillió kilométer. Leírni is szokatlan ezt a szót, nemhogy megszámolni bármit, ami ennyi. Vagy egyáltalán, belegondolni. A negyvenes években lehettünk utoljára közeli kapcsolatban ezzel a számmal, ha kenyeret vettünk. A Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars és a Jupiter keringési pályáját láthatjuk, utóbbiét még nem teljes egészében. Egyre nagyobbak a számok, egyre elképzelhetetlenebb az egész; így gyorsuljunk fel egy kicsit. Tízbillió kilométer. Látjuk az egész naprendszert: a Napot és az összes bolygót. Százbillió kilométer. A naprendszer már csak akkora, mint a Föld volt százezer kilométeren.

Egytrillió kilométer. Trillió. Ez úgy hangzik, mint a trilla, esetleg Tilla. Azt hittem, ezt a szót csak óvodások használják, ha túloznak. Vajon bármi mást megmérve kapnánk ekkora számot, vagy csak az űrkutatás miatt találták ki ezt a mennyiséget? Végülis, a végtelenig is el lehet számolni, ám végtelen számú kifejezésünk nincs tíz minden harmadik hatványára. Egy matematikus igazán kitalálhatna még párat; a tudomány egyre fejlődik, lassan már tíz a tíztrilliodikon távolságra is el tudunk majd utazni, szavunk meg nem lesz rá. Micsoda dolog ez. Ebből a távolságból a Nap (és körülötte a bolygók) olyan, mint bármelyik másik csillag. Mintha csak felnéznénk az égre. Na jó, azért a Nap itt még egy kicsit nagyobb, mint a többi. Egy fényév. Tetszik ez a váltószám, ezekkel a trilliókkal nehéz volt kibékülni. Most már tényleg akkora a Nap, mint bármelyik másik csillag. Lehet, hogy van egy gigantikus bolygó - valahol nagyon messze, ezért nem tudunk róla. Azon gigantikus lények élnek, és éjjelenként csillagokat néznek az égen, amelyek közül az egyik a Nap. Tíz fényév. A Nap már nem is látszik a sok nagyobb csillag mellett. Száz fényév. Fehér pacák. Tudományosabban: csillagok és ködfoltok.

Ezer fényév. A Tejúton vagyunk. Tízezer fényév. „Még mindig” a saját galaxisunkban vagyunk. Igazából ez az ugrás szinte fel sem tűnik, ugyanúgy fehér pacák mindenütt. Simán eltévednénk, ha ott sétálnánk, útikalauz ide vagy oda, pláne, ha nem is vagyunk stopposok. Százezer fényév. Mindjárt elhagyjuk a galaxist, már a szélén vagyunk.





Egymillió fényév. Ebből a távolságból az egész Tejút és más galaxisok is látszanak. Vajon ott mi lehet? Szintén egy csomó naprendszer? Minek ennyi minden az űrbe? Van-e értelme az űrnek egyáltalán? Amikor ilyen tudományos dolgokkal foglalkozik az ember, rengeteg kérdés zúdul rá, a végén már szinte elege van belőlük, mert azt jelzik, mennyi mindent nem tud. Különben is, miért lenne jobb, ha tudnánk? Minek élnénk akkor, mindentudókként? Maradna-e még bármi célunk? Egymillió fényév. Ennyire vagyunk attól a bizonyos levéltől. Mennyivel kellene beszoroznunk ezt az egymilliót, hogy a növény kromoszómáit is láthassuk? És ha mondjuk épp fújja azokat a leveleket a szél, az ilyen távolságból mit jelent? Semmit. Ahogy mi sem, az ember. Jelentéktelenek lennénk? Néhányan mindig ezt hozzák fel példaképp az emberi lét fontosságát megkérdőjelezendő: a világegyetem sokkal nagyobb. Avagy: nem vagyunk mások, mint hetven százalék víz és harminc százalék hús; másképp pedig: atommagok körül keringő elektronok összessége.

A képsorok második részében egy falevél belsejébe utazunk, hogy láthassuk annak DNS-ét, kromoszómáit, végül pedig atommagjait és elektronjait. Mivel mikroszkóphoz könnyebben jut az ember, mint űrhajóhoz, ezt a látványt sokkal könnyebb kezelni, mint a világegyetemét. Érdekes, hogy az atommag körül keringő elektronok egészen olyan képet adnak, mint a csillagokkal teleszórt ég. Lehet, hogy a miénknél egy sokkal nagyobb égen a galaxisok ragyognak csillagként; s ami számunkra a világ, az csak egy óriási valami apró része. A bennünk keringő elektronoknak pedig mi vagyunk a világ, csak ők nem gondolkoznak ezen, mivel nincs agyuk. A kicsinek és a nagynak tehát ebben a kontextusban nincs sok értelme: e két szót csak mi találtuk ki, hogy viszonyíthassuk magunkat az atomhoz és a galaxishoz. Ha megajándékozunk valakit egy szál virággal, és ezzel boldoggá tesszük őt egy napra, nem valószínű, hogy érdekelni fogja, hogy az a bizonyos virág a Tejút széléről nem látszik. Másképp: mennyit öregszünk egy nap alatt? És az a bizonyos, telefonos reklámból ismert kérész, aki mindössze egy napig él? Na ugye.

Mindezzel az az egyetlen baj, hogy minél inkább beleássuk magunkat, és minél jobban megértjük, rájövünk, hogy egyre kevésbé értjük. Már azt is nehéz felfogni, hogy az ember nem más, mint milliárdnyi szénatom, és ezek szerint sok másik szénatomhalmazzal él együtt, illetve ül be sörözni. A dolgoknak meg azért van színük, mert a szem retinája a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál. Azaz, a színpompás őszi avarszőnyeg nem is szép, csak a retinánk reagálgat össze-vissza? Akinek a tudomány az istene, annak lehet; nekem csak a barátom. Így nem is hiszem el neki, hogy csak atomokból állunk, és létünk a világban egy évmilliárdos hatalom pillanatnyi szeszélye. Lehet, hogy az emberiség valóban egy reptéri csomagmegőrzőben él, mint a Men In Black-ben, és a szekrényeket gigantikus űrlények nyitogatják - engem igazán nem zavar. Amíg lehet tengerben úszni, fűben heverni, paprikás krumplit enni, hógolyózni, szappanbuborékot fújni, addig jó itt ilyen kicsiként is.