Rejtő Jenő vagy P. Howard munkássága hozzátartozik a magyar irodalomhoz. Fülig Jimmy, Wágner úr, Gorcsev Iván, Csülök vagy éppen Galamb kalandjain ma is ugyanúgy lehet izgulni, mint amikor az író megalkotta őket és poénjai az évek során nem porosodtak, sőt regényrészleteit sokan kívülről fújják akár csak a verseket. Bár ponyvaírónak könyvelik el, és ezzel a megállapítással nem vitatkoznék – mégis egyéni humora, figuráinak különlegessége, párbeszédek és idézetek, amelyeket a magyar lakosság nagy része betéve tud, ezek mind arról árulkodnak, hogy Rejtőnek ott a helye a magyar irodalmi arcképcsarnokban. Főleg, hogy évről évre nő azoknak az egyetemistáknak a száma, akik szakdolgozatukhoz méltó témának érzik Rejtő műveit.

1905. március 29-én született Budapesten egy nyomdai tisztségviselő harmadik fiaként, Reich Jenő néven. Testvéreihez hasonlóan ő is nevet változtatott később, így lett Rejtő Jenő, míg testvérei az Egri és a Révai családnév mellett döntöttek. A későbbi ponyvaírót rosszcsont lurkóként lehetne leginkább jellemezni. Életére sokszor igaz, hogy akár saját regényhőse is lehetett volna: a gimnáziumból például azért rúgták ki, mert felpofozta egyik tanárát, a színészi pályától meg azért kellett búcsút vennie, mert sebesülthordó szerepében a színpadon sikeresen elejtette Törzs Jenőt, az ünnepelt színészt. Az is érdekes tréfája a sorsnak hogy ugyanez a Törzs Jenő játszotta el évekkel később Rejtő Aki mer az nyer operettjének főszerepét 150-szer is az óriási sikernek köszönhetően.

De térjünk vissza Rejtőhöz, akinek nem ez az első alkalom, hogy szívének kedves foglalatosságától eltanácsolják, hiszen rendszeresen járt bokszolni fiatalkorában, ám egy edzésen úgy eltalálja edzője, hogy orrnyeregtörést szenved és eltiltják a további edzésektől.

Mint már említettem Rejtő a színészi pályával is próbálkozott: 19 évesen vették fel Rákosi Szidi tanodájában, karrierjének a nagy színész leejtése véget vetett, azonban a színházhoz való vonzalom megmaradt, Berlinbe megy szerencsét próbálni, most már a színfalak másik oldalára, színdarabírást tanulni. Kezdetét veszi az utazás, amiből 2-3 éves vándorlás lesz, és Rejtő regényíró munkásságának fő ihletforrása. Tanulmányai mellett lovakat csutakol és amikor elfogyott a pénze tovább állt Hamburgba. Aztán bejárta Európát: Prága, Bécs, Konstantinápoly, Párizs, bebarangolta Franciaországot, majd Marseille-ben beáll az idegenlégióba. Innen „egy ezredorvos kitüntető jóvoltából és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt” szabadult és folytatta a csavargást Európában, aztán egyszercsak Olaszországból „egy hirtelen ötlettől sugallva, minden eddiginél kalandosabb és veszélyesebb útra indult: hazajött Budapestre.”

Vándorlása során szívta magába mindazokat a tapasztalatokat, amelyek annyira színessé és élénkké teszik regényeit és főleg a figuráit. Rejtő kóborlása során igazi csavargó módjára élt, tudta nagyon jól, hogy milyen szabályok és szabálynélküliségek között élnek. Ha csak a foglalkozásait nézzük e pár éve alatt: dokkmunkás, házaló, kábelt rak, havat lapátol, cukorkát árul, mosogat, cementgyárban napszámos, csomagfelvigyázó, autómosó, de cirkusznál és foszfát bányában is dolgozott egy ideig. És közben kvantumelméletet olvasott, Szókratészről elmélkedett, előadást tartott Szophoklészről.

Budapestre való visszatérése után anyagi gondokkal küszködött, több mellékállásban is dolgozott, hogy megkeresse a napi betevőt. Álmáról, a színházról nem mondott le, ám a gyerekkori barátja tanácsára elvetette eredeti tervét – egy ötfelvonásos drámát – és bohózatot ír. Így született a Gengszteridill, amely elindította Rejtő kabarészerzői karrierjét. Jeleneteinek középpontjában a kisember áll, és boldogulásának nehézségei a nagyvilágban. Hősei például a könyvkereskedő, aki még elhiszi, hogy könyvekből meg lehet manapság élni, vagy akár a megbízható, korrekt hamis tanú, aki bármikor bérelhető. Jellemzően ódzkodik a sztereotípiák használatától, és már kabarészerzőként is mestere az abszurd helyzeteknek.

Regényeit az ökölvívásnak köszönheti a hálás utókor, hiszen a bokszedzéseken kialakult barátság révén kerül kapcsolatba Müller úrral, akinek felajánlja írói szolgálatait. A mülleri Nova kiadós időszakban szokott rá Rejtő arra, hogy kézirataival fizessen készpénz híján a kávéházban, a trafikosnál, a szabónál. Azonban Rejtőt egyre jobban szorongatta a kiadó, beleszólt a regények tartalmába, megerőszakolván az író gondolatait.

A Nova kiadónál jött a P. Howard név, Jenő második névváltoztatása. Ami innen következik már kevesek számára ismeretlen: Rejtő légiós regényei fanyar humorukkal és a műfaj paródiájával óriási sikert arattak, az író vagány hősei más tájakon és szerepkörben is hatalmas népszerűségnek örvendtek. Szereplői legendás alakokká nőtték ki magukat: az igazi Trebitsch, Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Tuskó Hopkins, Troppauer Hümér nevei legalább olyan jól csengenek ma is, mint akkor. Az író egyedülálló humora azért is említésre méltó, hiszen ezek a regények a harmincas években születtek, amikor egyre több rémisztő dolog történik az országban, nő a fenyegetettség érzése.

Rejtő zsenialitása ezen a ponton is tetten érhető: egy olyan korból szól vigasztaló és fájdalmasan emberi humorral hozzánk, amikor egyre kevesebb embernek volt kedve nevetni. Azért a környező világot ő sem zárhatta ki mindennapjaiból, regényei is sötétedtek, ahogy a felhők gyülekeztek a Kárpát-medence felett, jó példa erre a Csontbrigád, és a gyakran látott idézet belőle: „Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.”

Sajnos nem mindenki szenvedett Magyarországon ebben a gyógyíthatatlan betegségben: 1942. októberében a „Egyedül vagyunk” című nyilas folyóirat hosszú „leleplező" cikket írt „Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét” címmel. A közvetve halált okozó cikknek sajnos egy másik csúnya utóhatása is van: azóta is sok embertől hallottam pár hamis vádat Rejtő munkásságát illetően, melyek alapja ez a vádló cikk. Ilyen állítás például az, hogy Rejtő soha nem is járt az általa leírt helyeken, egy pesti kávéházban talált ki mindent. Persze ennek a fele igaz, korábbi kalandjai során szerzett tapasztalatait Pesten, regényíróként kamatoztatta, és e tevékenység űzéséhez kedvenc helyszíne a Japán Kávéház volt.

Másik állítás, és ez viszont igaz, hogy Rejtő ideggyógyászati kezelés alatt állt. Ezzel kapcsolatos az anekdota, ami újabb példája annak, hogy Rejtő élete teli volt olyan szituációkkal, mint amelyeket regényeiben vázolt. Történt ugyanis, hogy egy éjszaka hazafelé tartott, ekkor már idegszanatórium lakója volt, és ezért kért bebocsátást e késői órán a kapustól az elmegyógyintézetbe, aki az ilyenkor kézenfekvő kérdést tette fel neki: Megőrült? Rejtő válasza: „Igen, ezért van benn a szobám”.

A végzetes cikk írója olyannyira bátor volt, hogy még nevét sem merte adni az íráshoz (ez nem számít különlegesnek), amelynek egyenes következményeképpen Rejtőt behívják, és munkaszolgálatosként Ukrajnába vezérlik. Azt mesélték, hogy társait saját regényeit idézve szórakoztatta. Rejtő megbetegedett, és 1942-ről 1943-ra virradó éjszakán eltávozott az élők sorából. Társa elbeszéléséből tudható, hogy ekkor már érezte, hogy a hónapokkal előtte folyamatosan emlegetett Nagy Regény már nem készül el. „Hanem... a Nagy Regényből nem lesz semmi. Pedig... készen van. Itt bent, érted - ujjával a homlokára bök. - Csak hát... hiába, ...te is tudod, hogy hiába." Rajna elbeszéléséből tudni, hogy ezek voltak utolsó szavai”.

Utószó

2001. nyarán a budapesti Szövetség utca egy szakaszát Rejtő Jenő utcára keresztelték. Rejtő modernitásának újabb ékes bizonyítéka, hogy az első magyar internetes „népi kezdeményezésnek” köszönheti, hogy utcát neveztek el róla, és a fórum lelkes tagjai nem mondtak le arról sem, hogy szobrot állítsanak a kivételes regényíró emlékére.