Február közepén bevezették az „önrészfizetést”. A vizit- és kórházi napidíj csökkentette az orvos-beteg találkozókat, visszaszorítva a hazánkban roppant népszerű rendelőturizmust. A nyugdíjasok kénytelenek más helyet keresni arra, hogy hol beszéljék meg a csirkefarhát-piac árváltozásait. Rossz nyelvek szerint a kormányzat az ellenzéki hangulat kialakulásában rendkívüli erővel bíró csoportos aktust szorított így vissza: a váróban mindig elégedtelen hangokat hallani. Saját háziorvosom katicás süteményes dobozban rázta az aprót, és szinte elnézést kérve jelezte a kötelességemet, amikor az orrom alá dugta: „Tudja, miről van szó. Nem nekem kell...”

Bolondok napjától harminc százalékkal csökkent az aktív ágyak száma. Belevágtak az egészségügyi jogviszony vizsgálatába. Az előzőnél is utáltabb bajszosbunkó miniszter sötétben bujkáló potyautasokat keresett. Igaz, a társadalombiztosítási és más járulékokat általában a munkáltató nem fizeti be. Mégse az ügyvezetőt/vezérigazgatót büntetik. Erre utoljára akkor volt példa, amikor elfelejtettem befizetni a cégtől „kedvezményesen” (piaci áron) vásárolt számítógépem törlesztőrészleteit. Munkaviszonyom megszünte után nem a jövedelmemből vontak, hanem hivogattak a havi tízezer hogyléte felől. Adekvát válaszom így szólt: kaptam egy levelet a magánnyugdíj-pénzátramtól...

Benyújtotta lemondását Molnár Lajos egészségügyi miniszter, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadott. Az SZDSZ egyre harciasabban kötötte a koalíciót az egészségügyi reform karójához. Úgy tudni, a minisztert erős sértődöttség vezette a megbízása felrúgásához, keveseket utáltak még ennyire, és tevékenységét az MSZP-ben sem nézték jó szemmel. Lehet, így is úgyis kirúgták volna, márt csak a kormányimázs szempontja által vezérelve is. A helyére kerülő Hotváth Ágnes egy ideig úgy tűnt, kevésbé lesz kemény ellenfél, elvégre bajsza sincsen. Ma már úgy tartják, akár szakálla is lehetne. Dinnyényi kebleitől és rózsaszín retiküljétől eltekintve egy gramm nőiességet nem találni benne: kőkemény bürokrata. Afféle mór, aki majd mehet, miután a rá kirótt kötelességét teljesítette. Legszebb kormányszóvivői mellébeszélésünk is ekkor született. Aszerint „Molnár lemondása is a reform iránti elkötelezettségét jelzi”.

A vizitdíj feletti átlagpolgári felháborodás elülte után a jövő kezdte el borzolni az idegeket. Aktuálpolitikai belemagyarázás nélkül a liberálisok erőltette több biztosítós modell nem szól másról, mint a neoliberális gazdasági alapelvek doktriner átviteléről, ellenzése pedig a szociális piacgazdaság vívmányainak megvédéséről. Első szerint a verseny és szabad piac minden problémát megold, második véleménye alapján az államnak be kell avatkoznia az anyagi szempontból rosszabb sorsúak érdekében. Rendes országban előbbit képviseli a régi vágású jobboldal, másodikat pedig a bal. Rendes országban. A rendszerváltozás környékén minden politikai erő a szociális piacgazdaságról beszélt, mert az volt az irigyelt és áhított nyugati jólét alapja. Ausztria, a régi NSZK és a skandináv államok békés jólétét ez a rendszer teremtette meg. A kapitalizmus termel, az állam pedig butára adóztatja polgárait, közülük a gazdagokat sokkal jobban aztán visszadobálja a pénzt a kevésbé sikereseknek. Dióhéjban ez a nyugati mintájú szociáldemokrácia, amit néhol a kereszténydemokrata erők is vallanak. Nálunk bezzeg a baloldalnak sikerült megteremtenie Hunnia úri szemétdombját, a mágnások és nélkülözők országát, nem a horthyzmussal megvádolt jobboldalnak. A Ferencjóska és a kormányzó regnálása idején joggal korholt szociális feszültségeket új tőkéseink, a vörös ingesek, hozták vissza.

A felvázolt rendszerrel szemben nem csak az ellenzék, a szakma és a parlamenten kivüli baloldal, a szakszervezetek és civilek fogalmazták meg fenntartásaikat, hanem a nagyobbik kormánypárt is. A koalíció életben tartásával konfrontálódó egészségügyi reform végül követhetetlen módosítások, kompromisszumok és öszvérmegoldások injektálása mellett szavaztatott meg december 17-én. Nyilván nem csak az államfőben fogalmazódott meg a kérdés: hogy a bánatos jóistenbe sikerült a képviselőknek a több talicskányi módosítást átolvasnia, amiből az utolsó napra is jutott egy szívlapátnyi? Ha a magántulajdon megold mindent, mire megyünk korlátozott, félig állami, félig magántulajdonnal? Hogy fog működni a verseny jobbító hatása, ha a pont a verseny tökére tették rá a kést? Milyen verseny az, ahol az is meg van határozva mit kell adni, és az is, hogy bárkivel szerződést kell kötni? És miből lesz több pénz? A befizetéseink - állítólag - nem emelkednek...