13 év alatt sokat változott a szemléletmód az amerikai kórházakban. A fájdalom kezelése, csillapítása (pain management) ma már olyan alapvető feladat, mint a pulzusmérés; 1993-ban még a fájdalomra panaszkodó betegek 23 százaléka kapott valamilyen szert, 2005-ben pedig már 37 százalék. "A különbség a fehér és nem fehér betegek között viszont egyáltalán nem tűnt el, hanem tovább nőtt" - mondta Mark Pletcher, a Journal of the American Medical Association című folyóirat új számában megjelent tanulmány egyik szerzője.
A vesekővel járó pokoli fájdalom csillapítására a fehér betegek 31 százaléka kapott ópiáttartalmú gyógyszert, míg az ázsiai származásúak esetében 28, a spanyolajkúaknál 24, a feketéknél pedig 23 százalék ez az arány. Aszpirint, ibuprofent és más gyengébb fájdalomcsillapítót viszont a fehéreknél valamivel nagyobb eséllyel írtak fel színes bőrű vagy spanyolajkú betegeknek.
Sok orvos bizalmatlan, attól tart, hogy a kisebbségi beteg hazudik, csak hogy hozzájusson a kábítószernek is beillő fájdalomcsillapítóhoz, holott a gyógyszerrel való visszaélést tekintve éppen a fehérek állnak az élen, a feketék pedig az utolsó helyen - állítja saját kutatásai alapján Linda Simon, a Maryland állami Egyetem szakértője.
Ezenkívül a tanulmány szerzői szerint még az is magyarázhatja a jelenséget, hogy a kisebbségi betegek esetében az orvosok inkább hajlamosak az alulkezelésre, az indokolt kezelés elmulasztására. Ugyanakkor fontos a páciens magatartása, beállítódása is: "A kisebbségi páciensek panaszkodnak a legritkábban a fájdalomra, és kevésbé gondolják úgy, hogy jár nekik a fájdalomcsillapító kezelés" - mondta Mark Pletcher.
"Aki azt állítja, hogy a gyógyító munkában nem jelenik meg az etnikai alapú elfogultság, az nincs tisztában az ügy természetével vagy nem őszinte magához" - mondta Thomas Fisher, a chicagói egyetemi klinika fekete bőrű orvosa. "De itt az idő, hogy ne csupán rögzítsük, leírjuk a jelenséget, hanem tegyünk is valamit az egyenlőtlenségek felszámolásáért."
