Hogy régiónkban sokaknak erős az igénye a szegregációra, nem új keletű megállapítás. Elég, ha a közelmúltban végzett, és tavaly februárban közzétett egyik Tárki-felmérésre hivatkozunk, amelyből kiderült, hogy szép számban akadnak olyanok, akik az egyébként nem létező piréz kisebbséghez tartozó embereket sem kedvelik. ("A magyarok többsége határozottan ellenzi a pirézek betelepülését az országba - akárcsak az arabok, a kínaiak vagy a románok befogadását.")

Éppen az előítéletesség, a hátrányos helyzet kompenzálása, az esélyegyenlőséghez közelítés, a többséghez tartozók tolerancia-szintjének növelése hívta életre az integrált pedagógiai programot, melyhez mára több száz általános iskola (és óvoda) csatlakozott ezidáig, de a mostani tapasztalatok ismeretében egyáltalán nem biztos, hogy további intézmények tülekednének a programban való részvételért.

Olvasható ugyanakkor egy MTI által közölt hír az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) honlapján, melynek bevezetőjében az áll, hogy „Kisebbek a roma és nem roma ellentétek azokban az általános iskolákban, amelyek integrált oktatást valósítanak meg - többek között ez olvasható annak a kutatásnak az előzetes összefoglalásában, amelyet 2007. november 13-án ismertetett a tárca az újságírókkal”.



Idézett írásban az szerepel, hogy nyár végéig összehasonlítottak egymással 30-30 iskolát, melyek fele részt vesz integrációs programban, fele pedig hagyományos pedagógiai módszerek alapján oktat és nevel. „Arató Gergely államtitkár a kutatást értékelve elmondta: az integráció sikeres lehet, s a kutatás eredményei nem támasztották alá azokat a félelmeket, hogy a nem roma tanulók teljesítménye romlana az integráció során. Jól látható, hogy az integráció működik - summázta az államtitkár.”

Ezzel szemben a most közzétett kutatási eredmények, melyeket az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából Németh Szilvia és Papp Z. Attila szociológusok jegyeznek, egészen lehangoló képest festenek az integrációs program gyakorlati megvalósulásáról a projekthez elsőként csatlakozó 45 intézményt vizsgálva. Hogy csak néhányat említsünk:

Akadnak olyan iskolák, amelyek kizárólag azért kapcsolódtak be a programba, hogy így megkapják a tanulók után járó 61.500 forintos plusz fejkvótát, egyébként oktató-nevelő programjuk köszönő viszonyban sincs az elvárttal. A meginterjúvolt pedagógusok egy része annak ellenére sincs képben a program lényegi elemeivel, hogy előtte 60-120 órás felkészítésen vett részt. Vannak olyanok, akik egyszerre több továbbképzésen is indulnak, az egyes programok pedig jócskán összekeveredtek a fejükben.

Legalább ennyire lehangoló, hogy sok tanerő bőven aktív korban is már fásult, és elutasítja a korszerű pedagógiai módszereket, jelentős részük továbbra is a „jól bevált” frontális oktatásban hisz, akkor, amikor Európa nyugati felén már a differenciált, kiscsoportos, tantárgyblokkban történő, a tanulók készségeinek és képességeinek fejlesztését előtérbe helyező oktatás a bevett gyakorlat. Pedig a legutóbbi PISA-felmérés ékesen bizonyította, hová vezettek a jól bevált módszerek. Egy nem hivatalos felmérés szerint a finn érettségizettek szövegértése vetekszik a magyar diplomásokéival – persze, átlagolva.

A friss kutatás arra is rávilágít, hogy még ha az iskola valóban komolyan veszi is az integrációs programban való részvételt, az sem garancia a sikerre, hogyha helyi szinten nincs megfelelő kapcsolat az önkormányzat, a szülők és az oktatási intézmények között. Mi várható egy olyan polgármestertől, aki a szociológus előtt – igaz, mikrofonon kívül – a szegregációt tartja egyedül üdvözítőnek a társadalmi és kulturális különbségek megoldásában?

Maradnak a kérdések. Hogyan lehetséges, hogy rövid időn belül két teljesen eltérő eredményű kutatás zajlott ugyanabban a tárgyban? Hogy a szociológusok megdöbbentek a valóban siralmas képtől, míg a tárca sikertörténetként beszél a programról? Milyen mechanizmusok alakultak ki annak megállapítására, hogy a projekthez csatlakozó iskolák felkészültek-e a vállalásaik teljesítésére? Mi módon ellenőrzik a vállalások betartását? Mindez mennyibe került eddig és mennyibe kerül a jövőben a magyar államnak?