„Az A1-nek nevezett, az emberiség harminc százalékában fellelhető génmutáció következtében az agyban kevesebb D2-es receptor található. Ezek a receptorok akkor lépnek működésbe, amikor az agy dopaminszintje csökken. A dopamin - számos más funkcióján túl - az agy „önjutalmazó” hormonja, vagyis akikben kevesebb a dopamincsökkenést érzékelő receptor, annak „nem fáj annyira”, ha kudarcot kell átélnie. Így aztán hibáikat is hajlamosabbak ismételten elkövetni. A többség - azok, akik több D2-es receptort tudhatnak magukénak - elhibázott cselekvések esetén rosszul érzi magát, mivel dopaminszintjének csökkenését érzékenyen jelzik a receptorok. Nem is próbálkoznak újból a kudarcot vallott kísérletekkel” - írja az MTI.

Tehát, ha már megint nem tettük vissza a hűtőbe a tejet, és megromlott, senki sem szidhat le érte - kevés a receptorunk, nem mi tehetünk róla. Vagy ha hatodszorra nyúltunk bele a kutya táljába, miközben eszik, és újfent össze-vissza harapott - nem, nem mi vagyunk hülyék, a D2 a ludas.

A genetika - és a tudomány általában - fontos és érdekes dolog. Sok mindenre rávilágít, elkápráztat, megmagyaráz. A humán vagy reál érdeklődés persze egyéntől függő, de léteznek olyan tudományos felfedezések, amelyek előtt mindenki elismeréssel adózik, például egyes betegségek ellenszerének feltalálása vagy egy eddig ismeretlen bolygó feltérképezése. A genetika elmondja, miért barna a szemünk vagy szőke a hajunk, miért vagyunk alacsonyak és vékonyak, vagy miért vagyunk hajlamosabbak azokra a betegségekre, amelyek már szüleinket is kínozták. Azonban, hogy minden egyes ballépésünkről ő tehetne, nem pedig mi magunk, azt kétlem. Persze, mindig könnyebb valaki - vagy valami - másra hárítani a hibáinkat. Ha nem jutunk egyről a kettőre, hiányzik egy jó állás vagy egy szerető társ, ha nehezen értetjük meg magunkat másokkal - ó, ez genetika, már az ükapánk is világ életében sikertelen ember volt.

Ki ebben hisz, ki abban. Ki a sorsban, ki a maga kovácsságában - mármint a szerencséjét illetően -, de hogy a sors és a genetika szavak közé egyenlőségjelet kellene tenni, nem hiszem. Még a mondás is úgy szól, hogy „Meg van írva a csillagokban”, nem pedig „a génekben”. A német tudósok huszonhat alanyt vizsgáltak meg, akik közül tizenkettőnél vették észre a génmódosulást. A kísérletben résztvevőknek egy képernyőre különféle szimbólumokat vetítettek, amelyek után egy mosolygó vagy egy haragos arc jelent meg. Az orvosok azt a felfedezést tették, hogy ez a tizenkét ember kevésbé kerülte a negatívan megerősített jelzéseket. Mi lehet ennek az oka? Rosszabb a memóriájuk? Nem találták olyan rémisztőnek azokat a képeket, mint mások? Esetleg perverzek, és kifejezetten szeretnek csúnya dolgokat nézegetni? Nem, nem: kevesebb a D2-es receptoruk, a tudósok is megmondták. Nem tudom, hogy a huszonhat ember körében végzett kutatás miért reprezentatív, de biztos megmondják majd azt is.



A felfedezés szerintük azért zseniális, mert az, hogy léteznek olyanok, akik századszorra sem tanulnak a kudarcból, és képesek újra és újra elkövetni ugyanazt a hibát, biztosítja, hogy a populációban mindig legyenek fáradhatatlan kísérletezők. A kísérletezés tényleg fontos. Annak nyomán született meg a repülőgép, a televízió, az influenza elleni oltás - számos igen hasznos találmány. De valahol azért mégis csak húzódik egy határ, ameddig érdemes próbálkozni valamivel, és ami után már nem. „Ha elsőre nem sikerül, próbáld újra” - mondta I. Róbert skót király a legenda szerint, de hogy az „újra” mennyire nem azt jelenti, hogy „végtelen sokszor”, az utókor a mondást parodizáló szösszenetei példázzák. Quentin Crisp angol író ezt vallja: „Ha elsőre nem sikerül, talán a hibázás a stílusod.”, Scott Adams, a Dilbert-képregények szerzője ezt: „Ha elsőre nem sikerül, próbáld újra. Aztán hagyd abba. Ne légy a bolondja.”, Little Richard rockénekes pedig ezt: „Ha elsőre nem sikerül, próbáld újra, újra és újra… kivéve a jégkorcsolyát, utálom ezt a szart, abba is hagyom.” Egy számítógépes mondás szerint „Ha elsőre nem sikerül, hibáztasd a szervert.”, illetve „Ha elsőre nem sikerül, légy meteorológus.”, valamint „Ha elsőre nem sikerül, csalj. Folytasd, amíg rajta nem kapnak.” Wendy Northcutt, a leghülyébb módon meghaló embereknek járó Darwin-díjról szóló könyvek szerzője így gondolja: „Ha elsőre nem sikerül, az ejtőernyőzés nem neked való.”, Vicki Sue amerikai komika pedig így: „Ha elsőre nem sikerült, aludj egyet!”

Mindegyik jól hangzik; össze is gyúrhatnánk őket egy hosszú jó tanáccsá. De a legaktuálisabb most mégis ez: Ha elsőre nem sikerül, csinálj, amit akarsz - de ne fogd a genetikára.

(További jó ötletek arra az esetre, ha elsőre nem sikerülne: http://www.quotablebooks.com/first.htm)