A pszichológia megkülönbözteti az alvás különféle fázisait, kezdve a felszínes elszunnyadástól egészen a REM-szakaszt tartalmazó mélyalvásig, amikor gyakran álmot is látunk. Ezek az emléktöredékekből, tudatalattink pókhálói alatt megbúvó félelmekből, jövőre vonatkozó intuíciókból felépülő álmok lehetnek összefüggőek, és töredezettek is, sőt olykor nem is emlékszünk rájuk. Más álmok ugyanakkor élesen megmaradnak tudatunkban, és akár évek múltán is vissza tudjuk idézni őket a legapróbb részletekig.

Sok kultúrában alakultak ki jelkulcsok az éjszaka látott víziók értelmezéséhez, sőt, a keleti és nyugati kultúrkörnek is megvannak a maga álmoskönyvei, amelyek szintén jelentést tulajdonítottak az álmokban látott motívumoknak. Már az ókorban nagy tiszteletnek örvendett Artemidóros álmoskönyve (Oneirokritika), amely tudományos alapon próbálta interpretálni az álmokat. Az álomfejtés az ezoterika közkedvelt ágává alakult időközben, mai is számos kókler, spiritiszta vállalkozik az álmok mögött feltételezett üzenetek dekódolására.



„Reggel van, véges az éjszaka,
virrad már értelmünk hajnala.”

Egy biztos, a rémálmok után sokkal gyorsabban ébredünk öntudatra, a zaklatott, gyakran halállal végződő nyomasztó víziók hamar kirántanak minket a tudatalatti homályzónájából. Normális esetben ugyanakkor az ébredés lassabb folyamat, fokozatosan jutnak el hozzánk a külvilág ingerei, a minket körülvevő környezet hangjait, illatait, árnyait eleinte csak korlátoltan észleljük, és kevéssé tudatosítjuk még őket. Egy szürreális tartományban vesztegelünk, haladva jó esetben az ébrenlét irányába, egyre több és több momentumot felfogva a valóságból.

A pszichológusok szerint ez a köztes fázis a legalkalmasabb arra, hogy befolyásolják tudatalattinkat, és elültessenek benne különféle gondolatokat, esetleg előhívjanak régi emlékképeket. További tapasztalati tény, hogy ez a periódus különösen érzékennyé teszi az embert, fokozatos ébredést megszakító, felgyorsító durva ingerek fájdalmat, haragot, indulatokat szülnek válaszképpen. Ezeket előidézheti egy fülsértően csörgő vekker is akár, esetleg a szomszédban dolgozó útépítő munkások kíméletlen csörömpölése.

Az ébredés olykor azonban megfordulhat, és a külvilág első fénysugarai az ébrenlét helyett az alvás végtelen tartományaiba is visszavezethetnek minket. Ez történhet tudattalanul, ám sok esetben mi magunk határozunk úgy, hogy fiatal még a hajnal a valóságba való kilépésre. Sokaknak ama különleges képessége is megvan, hogy ott tudják folytatni álmukat, ahol abbahagyták a rövid ébredési szakasz miatt.



„Bal lábbal felkelni nem szabad,
bosszúság úgyis majd száz akad.”

Ennek fordítottja is történhet, amikor az ébredés elhúzódik, egyfajta féltudatos kóma jön létre, az egyén félig szándékoltan, félig belső utasításnak engedve szándékosan kinyújtja ezt a köztes szakaszt . Nem tud, vagy a tudat alatt munkáló lelkiismeret hatására nem akar visszasimulni az álmok világába, de teljesen elszakadni sem képes. A valóság és a illúziók közti senkiföldjén vándorlunk ilyenkor, nem keresvén úticélt, pusztán a bolyongás kedvéért.

Az ebben a fázisában megszakadó ébredés szomorú hétköznapi konklúziókkal járhat: jókora késés a munkából, iskolából, akárhonnan, ahol meg kellett volna jelenni. Az ébredés összetett és érzékeny folyamatának bemutatása pedig a legritkább esetben szolgálhat életképes kifogásként a csúszásra. Ezt csak az értheti meg, aki már átélte eme ihletett, finom állapot elhúzódását, a többiek – és ezt szintén empirikus úton állíthatjuk – nem lesznek toleránsak, számukra a késés rideg ténye marad csak értékelhető.



Az ébredés ellentettje, az elalvás is hasonló fokokon keresztül valósul meg, igaz ott a valót a látomásokkal összekötő lépcsőn lassan (vagy akár futva) lefelé indulunk el. Lényeges különbség mégis akad a két folyamat között: az elalvás aktusa szinte minden kétséget kizáróan kellemesebb mint az ébredésé. A gondok, a hétköznapi feladatok és határidők fenyegető óceánja megszűnik körülöttünk, mi meg belemerülünk egy sokkal kellemesebb valóságba (kivételt képeznek a rémálmok, ezekről már szóltunk).

Ha belegondolunk, az emberiségnek nemcsak a vélt jelentések miatt fontos évezredek óta az álomlátás fázisa: normál esetben éltünk harmadát, akár harminc évet is(!) öntudatlanul, alvással töltünk. Ez nem csekély időmennyiség, ugyanakkor korántsem pazarlás: enélkül a másik hatvan esztendő kevéssé volna élvezhető. Az ébredés is szükséges: a gyors átmenet sosem tett még jót senkinek.

Végkövetkeztetés nincs, vagy legalábbis a szerzőnek aludnia kell egyet rá..