Egyes tudósok szerint az állatoknak nincs lelkük. Kérdés, hogy mindezt honnan tudják. Sikerült felfedezni a lelket valamelyik testrészünkben, az övékben viszont nem? Abból, hogy nem ismerünk valamit eléggé, miért következtetünk arra, hogy az a dolog nem is létezik? Sokan az állatok nyelvéről is így vélekednek. Igaz, ők valóban nem írnak vagy olvasnak, de ez nem zárja ki azt, hogy nem is beszélnek. Amíg nem tudtuk beazonosítani az összes jelet, amellyel kommunikálnak, könnyelműség lenne azt állítani, hogy a mi nyelvünk a legfejlettebb a világon.

Fütyülő delfinek

A delfinek füttyjeleinek és a bálnák énekének már számos jellemzőit sikerült leírnunk. A kutatások tanúsága szerint a delfin a legintelligensebb állatok közé tartozik, sőt az sem kizárt, hogy intelligenciája még az emberét is meghaladja. Kommunikációjuk igen fejlett: különböző füttyöket és kattogásokat hallatnak; eddig száznyolcvanhat jelet sikerült azonosítanunk. Minden egyes példánynak egyéni „beszéde” van, amellyel információt szolgáltat társainak saját magát, illetve helyzetét illetően. A füttyök magas frekvenciájú, rövid, körülbelül egy másodperc időtartamú hangok, melyek segítségével a delfincsapat egyes tagjai felismerik egymást. Mindezt egy kísérlettel sikerült bizonyítani: kutatók számítógéppel különböző mesterséges füttyöket hoztak létre a korábban vizsgált valódi füttyjelek alapján. Több delfinnek lejátszották a hangokat, és azt figyelték meg, hogy ha a füttyjel egy az állat számára ismerős delfin beszédére hasonlított, sokkal nagyobb figyelmet tanúsított a hangforrás iránt.



A szakértők szerint ezek a füttyök különböző élethelyzetekhez kötődnek: az egyedek közölni tudják egymással, ha élelmet találtak, illetve azt is, hogy a táplálék hol található. Sőt, a delfineknek „nevük” is van. Persze nem Kovács Bélának vagy Tóth Pistinek hívják egymást, mindenesetre a tudósok megfigyelték, hogy minden egyes példányt egy bizonyos hangsor azonosít; és többször hallottak delfineket társukról „beszélgetni” annak háta mögött. Ebből elsősorban nem arra kell következtetni, hogy a delfinek kétszínű dögök; hanem inkább arra, hogy kommunikációjuk talán fejlettebb, mint korábban gondoltuk. Számtalan vízió született már a delfin-ember kommunikációról, gondoljunk csak Robert Merle Állati elmék című könyvére. S bár az abban leírt eljárás ma még fikció; egy idő múlva valósággá válhat. A távoli jövőben amellett, hogy klónozzuk és hibernáljuk magunkat, valamint olvassuk mások gondolatait, lehet, hogy cseverészni és sakkozni fogunk a delfinekkel.

Daloló bálnák

A bálnákkal hasonló a helyzet. Igaz, ők nem fütyülnek és kattognak, hanem énekelnek - Micsoda kórus működik a tengerek mélyén! -, de a számítógép segítségével az ő hangjukat is sikerrel tanulmányoztuk. A hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) által kibocsátott hangok nyolc oktávot fognak át, a legmélyebb hangokat az emberi fül felfogni sem képes. A különböző hangok egymásutánja egyedi dallammintázatot ad, az ismétlődő dallamok gyakran rímelnek is. Úgy tűnik, a cetekben egy-egy Petőfi veszett el. A kutatók az ének mintázatának vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy a bálnák mondatokat használnak. Egy-egy „dal” általában harminc percig tart, és különböző szituációkban használják őket: párzás idején, valamint ha rivalizálnak vagy épp barátkoznak egymással. A tudósok számítógépe szimbólumokra fordította le a hangokat, így tudták felismerni az ismétlődő szakaszokat. Véleményük szerint a bálnák memóriája kifejezetten jó: a bonyolult dallamstruktúrákra is visszaemlékeznek. Azonban felmerül, hogy ha ezek a dallamok tényleg mondatok, ahogy azt a szakemberek gondolják, valóban memóriáról, nem pedig egy gyakran közölt információról, illetve fordulatról van-e szó. Hiszen mi sem azért használjuk sokszor a „Szia! Hogy vagy?” mondatkombinációt, mert olyan ügyesek vagyunk, hogy remekül megjegyeztük.



A bálnák énekét képpé is lehet alakítani; így még hatékonyabban tanulmányozható, hiszen az ember szeme még mindig jobb, mint a füle. Az úgynevezett wavelet, azaz hullámocska egy digitális jelfeldolgozási technika, melynek során a hangok képekké alakulnak. Ezek a színes ábrák kiemelik azokat a különbségeket, amelyeket a fülünkkel nem tudnánk érzékelni. A képek jellemzik az egyes fajokat, illetve egyedeket; segítségükkel megérthetjük majd a bálnák „beszédét” - egy az interneten olvasott találó megjegyzés szerint - ha addig ki nem irtjuk őket.

Vakkantó kutyák

A bálnák és a delfinek hangját már jó ideje feltérképeztük - persze, van még rajta mit dolgozni, de már rég nem a nullán állunk -, ám most egy hozzánk fizikailag és lelkileg is sokkal közelebb álló állat, a kutya „beszédének” megértéséhez is sikerült közelebb kerülnünk. Az ELTE kutatói - igen, itt most nem amerikai vagy japán tudósoké a dicsőség, hanem a miénk - feltaláltak egy számítógépes algoritmust, amely felismeri és osztályozza a kutyák ugatását, valamint megkülönbözteti a különböző szituációban, illetve a különböző egyedek által kibocsátott hangokat. Tizennégy pásztorkutya hangját rögzítették hat szituációban: idegen jelenlétekor, harc, séta, labdázás vagy egyéb játék közben, illetve, amikor egyedül voltak az ebek. A gép hatezer különböző ugatást ismert fel, körülbelül az esetek felében tudta azonosítani az adott ugatásfajtát. Ennek oka az lehet, hogy a kutyák nem azonos mértékben motiváltak például a játék vagy a séta esetén. A számítógép abban az esetben is meg tudta különböztetni az egyes ugatásokat, amikor azok között emberi füllel hallgatva nem volt különbség.

Szia Morzsi, hogy vagy? Jól, köszi.

Ezek a kísérletek új utakat nyithatnak az állatok beszédének megértése felé. Az ember, amikor a sajátjához hasonló intelligenciára szeretne bukkanni, mindig a Földön kívül keresgél. Pedig talán az is elég lenne, ha körülnéznénk a házunk táján, és nem csak játszadoznánk kutyánkkal vagy cicánkkal, hanem jobban odafigyelnénk rá, hogy mit próbál közölni velünk. Nem tudom, miért hisszük, hogy ezen a bolygón kizárólag mi vagyunk a teremtés csúcsa: csak azért, mert nem értjük mások beszédét, nem tudjuk megkülönböztetni a különböző vakkantásokat, nyávogást, csiripelést, röfögést, makogást, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy nincs is köztük differencia; inkább azt, hogy a hallásunk nem túl kifinomult.

Vajon mit tudhatnánk meg az állatoktól, ha értenénk a „nyelvüket”? Nem véletlenül használtam a „megtudni” szót a „hallani” helyett, ugyanis feltételezhető, hogy ők olyan dolgokat tudnak a világról, amit mi nem. Több tudományos munka állítja, hogy az állatok beszéde csak arra hivatott, hogy kifejezze, hol van az étel, illetve, hogy ellenség közeleg - múlt vagy jövő időben ők nem tudnak kommunikálni. Mert? Az állatok minden gondolata csak az evés és a menekülés körül forog? A nap többi részében pedig halálra unják magukat? Honnan tudjuk, hogy nem pletykálnak ők is egymással, mint mi, emberek? Hogy nem tudnak többet nálunk arról, hogyan keletkezett az élet? Hiszen az is velük indult, nem velünk. Miért hisszük, hogy a mi nyelvünk a legtökéletesebb, legösszetettebb kommunikációs forma, mikor gyakran még azt sem tudjuk pontosan kifejezni, milyen szagot vagy ízt érzünk: „Hát, olyan, mint, mint… olyan büdös.” Az állatok sokkal közelebb élnek a természethez, amelyből lettünk; mint az ember. Az általunk kreált dolgok - repülőgép, atombomba, kávéfőző - mibenlétével még szép, hogy jobban tisztában vagyunk, hiszen mi készítettük őket. De hogy működik a világegyetem, az erdő, az óceán? Jó, valóban tudunk róluk egyet s mást; de nem tudhat-e többet egy olyan lény, amely évezredek óta benne él? Pár munkamániás természetbolond lelkesen kutatgatja az állatok nyelvét; ők hisznek benne, hogy a kutyák-macskák-delfinek méltó társaink lehetnek bármilyen szempontból; az emberiség maradék kilencvenakárhány százalékának viszont sokkal könnyebb abban a hitben élni, hogy mi vagyunk a Föld legklasszabb találmánya, és ennek nevében nyugodtan kizsákmányolhatjuk, kiirthatjuk, leigázhatjuk azt.

Ha kicsit nyitottabbak és szerényebbek lennénk, és nagyobb hangsúlyt fektetnénk az állatok nyelvének tanulmányozására, nem tartom kizártnak, hogy sok mindent tudnánk meg tőlük arról, igazából hol a helyünk a világban - és értelmet nyerne a régi vicc is: „Az én kutyám tud beszélni. Tudom, a macskám mondta.”