Menedéket, az életben maradás meghosszabbítását jelentik egyes iskoláknak a pályázatok. Már vannak úgynevezett kényszerpályázó iskolák, melyek akármilyen kiírási feltételnek megfelelnek. Egyetlen lehetőséget se hagynak ki, legyen szó akár fejlesztési, felújítási, idegen nyelvű oktatási, mozgássérültek előtt álló akadályokat megszüntető, csoportfoglalkozási, integrált nevelési, akár egyéb pályázatról.
Ez a mindenáron pályázati pénzt nyerni akarás olykor fura helyzetet teremt. Néhány éve egyre-másra rendezték az átadási ünnepségeket: a lépcső mellé sima feljárót, az épületbe liftet, a folyosó végén speciális mosdót építettek iskolák. Kizárólag ilyesmire lehetett költeni a pályázati pénzt. Akadt olyan iskola, amelyikbe valóban könnyedén behajthatta kocsiját és ott közlekedhetett vele a mozgássérült gyerek, sőt, a mosdó használatához se szorult volna segítségre, ha lett volna ilyen kisiskolás a környéken. És persze - szerencsére - a tanárok között sem volt senki, aki a lépcsőn segítségre szorulna. Viszont ebben az iskolában ugyanakkor nem volt tornaterem, a költségvetésből nem futotta új térképekre, szakköri foglalkozásra. Egy másik iskolában, amelyet ugyancsak felszereltek lifttel, feljáróval, speciális mosdóval a már említett pályázaton nyert pénzből, szintén nem volt mozgássérült tanuló, pedagógus. De nem ezért nézték szomorúan a szép, új liftet, hanem azért, mert annak az árából megszüntethették volna tornatermük beázását. Fontosabb lett volna a kihasználatlan felvonónál, rámpánál, különleges mosdónál.
Öt esztendeje indította útjára a hátrányos helyzetű, cigány származású gyerek együttnevelésének programját az oktatási tárca. A cél világos: fel kell zárkóztatni a hátrányos helyzetű roma gyerekeket, és ennek legjobb módját az integrált nevelésben látják a szakemberek. Persze az együttnevelésre pályázó iskolák külön normatívára is számíthatnak. Nos, ez a plusz összeg megnövelte az iskolák amúgy is buzgó pályázatíró kedvét.
A nyertesek körében végeztek vizsgálatot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai. Találtak furcsaságot. Például olyan iskolát, amely tagja ugyan az országos integrációs hálózatnak, de a cigány származású gyerekeket külön osztályban tanítják. Olyat is, ahol a szülők, a fenntartóval együtt semmit sem tudnak erről a programról. A legfájóbb pedig talán az, hogy a többmilliárdos program keretében elmarad az együttnevelés osztálytermi ellenőrzése. Éppen ott, ahol a legjobban és legkönnyebben lehetne megállapítani, valóságos-e az együttnevelés.
