„A nemzet atyja meghalt”
1948. január 30-án Móhandász Karamcsand Gandhi, vagy ahogy Rabindranáth Tagore elnevezte Mahátmá, a „Nagy lélek” merénylet áldozata lett. Az eszméit megérteni nem tudó kicsinyes nacionalizmus végzett vele. Alakját, jelentőségét ma sem sokan ér
2008. január 30. szerda 11:59 - Tálos Lőrinc
A guruAz európai ember a maga félművelt fél-rasszizmusával még ma is félreérti Gandhit. Rongyokba öltözött szent emberként, guruként emlékezik rá, pedig erőszakmentessége és remeteszerű életvitele nem a – fehér ember által amúgy is összekutyult – keleti vallásokból, hanem modern európai gondolkodókból (Thoreau, Tolsztoj) vezethető le. Az assisi Szent Ferencből és Buddhából gyúrt Gandhi-kép szükségszerűen hamis.
Az ügyvéd úrMóhandász Karamcsand Gandhi a gudzsaráti Porbandarban született 1869. október 2-án, vaisja kasztbeli családba. A bráhminok (papok és tudósok) és a vaisják (közemberek, kereskedők) kasztja állt a legközelebb az angol mintájú indiai polgárosodáshoz, kellően jómódúak voltak ahhoz, hogy Angliában taníthassák gyerekeiket. Az angol megosztó politika rátelepedett a helyi, sokszínű lakosságra és a műveltebb és angolosodotabb hindu felsőbb kasztbeliek adták a brit közigazgatás írnokait, könyvelőit, tisztviselőit. Tulajdonképpen ők képezték Indiában a „harmadik rendet” a polgárságot. Nem véletlen, hogy tőlük indult ki a függetlenségi mozgalom. Gandhi angliai jogi tanulmányai után Dél-Afrikába költözött, és a helyi hindu kisebbség jogaiért szállt harcba, a fehér ember eszközével: a polgári engedetlenséggel.
A Walden remetéjeHenry David Thoreau A polgári engedetlenség iránti kötelességről c. műve valamennyi modern, erőszakmentes politikai mozgalom alapműve, maga a megtestesült lelkiismereti anarchizmus, ami magát a kifejezést: „civil disobedience” egyáltalán kitalálta, és megtöltötte tartalommal. „Az igazság elhangzásához két ember kell. Aki mondja, és aki hallgatja” - vallotta. Kivonult a társadalomból, és nemcsak megtagadta az adófizetést a rabszolgatartó államnak, de úgy is élt, hogy ne legyen mi után köteles adózni, író létére önfenntartó mezőgazdasági termelésre adta a fejét.
A dél-afrikai győzőGandhi 1893-ban ügyvédként kezdett el harcolni Brit Dél-Afrikában az ott élő indiaiak egyenjogúságáért. Az erőszakmentes „passzív” ellenállás nem a tétlenség, hanem a fegyvertelenség értelmében passzív. Megfelelő támogatottság és egységes fellépés mellett lehet sikeres, ez komoly szervezőmunkát jelent. Gandhi ezt a szervező szerepet vállalta magára. Sose élt vissza pillanatnyi kedvező helyzettel, nem kereste a britekkel ellenséges hatalmak kegyét. A búr háború és az első világégés alatt félbeszakította az együtt nem működést a brit hatalommal, és vöröskeresztes különítményeket szervezett. Álláspontja szerint egy nemzet szabadságát nem legitimálhatja az, hogy az uralkodó nemzet elveszítetett vagy elveszíthet egy háborút, azt csak a szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogból lehet levezetni, nem a pillanatnyi hatalmi helyzetből. Az első világháború utáni új közép-európai államok vezetői ebben a kérdésben fényévekre elmaradtak Gandhi erkölcsiségétől. A háború után azonban ismét megszüntették az angolokkal az együttműködést. Az 1904-es johannesburgi pestisjárvány és a zulu-lázadás alkalmával ugyanígy tettek. Gandhi húsz év alatt – ami közben többször ült börtönben – elérte, hogy törvénnyel garantálják a dél-afrikai hinduk egyenlőségét.
A magányos mozgalmárHazatérte után azonnal hazája függetlenségének szentelte a munkáját. Egy évig utazott Indiában, hogy megismerje az ország gondjait, hiszen az indiai hétköznapoktól addig elzárva, felső kasztbeli otthonában, angliai egyetemeken és Dél-Afrikában élt. A hasonszőrűek közül az első volt, aki levetette az angol szokásokat, például a divat és jó modor szerinti öltözködést. Megismerve az egyszerű paraszti életet, példaképévé az önmagukat szervező szabad paraszti közösségek váltak. 1916-ban rávette egy indigóültetvény dolgozóit, hogy tagadják meg a törvénytelen adók kivetését. Az ahmedábádi textilmunkások bérvitájában – mint később még annyiszor – a böjt eszközéhez folyamodott. Rendszeresen megszegte az őt kitiltó határozatokat, arra hivatkozva, hogy nincs olyan jogszabály, ami az ő szabad mozgását korlátozhatná Indián belül. Az első világháború alatt Gandhi hű maradt elvéhez, nem élt vissza Anglia helyzetével. Londonba utazott, és ismét részt vett az indiai vöröskeresztes csoportok munkájában. Azzal az ígérettel érkezett haza, hogy a háború múltával Anglia komolyan fontolóra veszi az indiai autonómia, a szvarádzs megteremtését.