Martonyi János azt követően fordult a bírósághoz, hogy Kende Péter az Élet és Irodalomban korábban azt írta róla, Marosvásárhelyi fedőnéven III/II-es informátorként jelentéseket írt külföldi útjairól.

Kende Péter a keddi tárgyaláson elismerte, hogy "nyilvánvalóan nem ügynöki munka volt", amit Martonyi János még szegedi egyetemistaként végzett, ám úgy vélte: az általa a lapban "szikáran" leírtak mégis tényszerűek. (A lapban a múlt évben két cikk jelent meg Martonyi Jánosról, "Egy polgár vallomásai" címmel.)

Az újságíró álláspontja szerint "az olvasók és a közvélemény számára közömbös, hogy valaki ügynökként (...), hivatalos vagy nem hivatalos kapcsolatként adott-e információkat az állambiztonsági szerveknek".

Martonyi János ezzel szemben azt hangoztatta: egyáltalán nem mindegy, miként nevezik az általa írt "útijelentéseket". Elmondta, azt követően kért tőle egy (azóta elhunyt) rendőrtiszt "beszámolót" még a 1960-as években, hogy egy külföldi útja után "ellenséges propagandával" vádolták meg, és szigorú büntetéssel fenyegették.

Martonyi János szerint azzal, hogy Kende Péter cikkében vele kapcsolatban "ügynöki tevékenységre utaló" kifejezéseket használt, azt a látszatot keltette, hogy ügynök volt. Mint mondta, ezt támasztja alá az is, hogy a lap megjelenését követően a magyar és a külföldi sajtóban már hálózati személyként, míg az említett útijelentéseket "ügynöki jelentésekként" említették.

Közölte, abban az időben nem tudta, hogy beszámolóiból ügynöki jelentéseket hamisítottak, és arról sem tudott, hogy beszervezettként tartották volna nyilván. Mint mondta, soha nem írt alá ilyen nyilatkozatot, és soha nem is végzett ügynöki tevékenységet.

Elmondta, "nem vitatja", hogy szerepel a hálózati nyilvántartásban, ám az szerinte csakis "hamisítás" miatt lehetséges. Ezt támasztja alá szerint az is, hogy Szegeden mások is tudtukon kívül tagjaivá váltak a "fantomhálózatnak". A felperes képviselője szerint Kende Pétertől "elvárható gondosság" lett volna, hogy az egyértelmű hamisítást felismeri.

Az Orbán-kormány volt külügyminisztere azt mondta: nyilvános elégtételt kér a jó hírnevét sértő híresztelés miatt. Megjegyezte ugyanakkor: azt, hogy Kende Péter elismerte, nem végzett ügynöki munkát, "elmozdulásként" értékeli.

Kende Péter reagálásában a "szóhasználattal" összefüggésben azt hangoztatta, hogy akkor követett volna el hamisítást, ha a cikkében nem az iratokon szereplő, az ügynöki tevékenységre utaló kifejezéseket használja.

A felek egyetértettek abban, hogy a tárgyaláson sikerült előbbre jutni, ugyanakkor továbbra is eltérő álláspontjukat hangoztatták a "szóhasználatról". Míg a felperes úgy látja, hogy az ügynöki tevékenységre utaló kifejezésekkel megsértették a jó hírnevét, addig a felperes azt állítja: a szóhasználatnak nincs jelentősége, mert "a valóságos tartalomnak megfelelően kell értékelni a jelentéseket".

A felek szerint a kérdés tehát az, hogy a "tényeket" (tehát a jelentések vagy beszámolók megírásának körülményeit) hamis színben tüntette-e fel cikkében az újságíró, vagy sem.
Az ügy következő tárgyalását június 2-án tartják; a felperes 30 napot kapott arra, hogy reflektáljon a lapot kiadó cég, mint másodrendű alperesnek a kereset elutasítását kérő iratára.

Az MTI-nek átadott dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a "felperes a cikkekben foglaltak érdemét nem cáfolva, a saját szemszögéből ugyanazt a történetet adja elő".

A távirati irodának 2007. április 26-án nyilatkozó Kende Péter azt mondta: "az én bizonyítékaim szerint a Marosvásárhelyi fedőnevű informátor nem lehet más, mint Martonyi János". Közölte azt is: a fellelt jelentések alapján négy bizonyítéka van arra, hogy Martonyi János - fedőnéven - jelentéseket írt külföldi útjairól.

Martonyi János akkor, ugyancsak az MTI-nek nyilatkozva határozottan cáfolta Kende Péter állításait. "Nem voltam hálózati személy, nem végeztem hálózati tevékenységet, nem működtem együtt az állambiztonsági szervekkel, nem voltam informátor. Ezzel szemben 25 éven keresztül ellenséges személyként tartottak nyilván (...) Amiről ez a támadás szól, feltehetően azok a beszámolók, amelyeket a hatvanas évek második felében a tanulmányutamról írtam, az akkor hatályos rendelkezések szerint" - hangsúlyozta.

Kiemelte: soha nem írt olyat ezekben a beszámolókban, ami bárkire nézve hátrányos lehetett volna.