Az úgynevezett „Február Harmadika Munkacsoport” (Győri Péter, Gurály Zoltán - Menhely Alapítvány, Gróf András – Twist Olivér Alapítvány, Pelle József – BMSZKI) vezetésével 1999. óta minden év február 3-án szociológiai felmérésre kerül sor a budapesti hajléktalan szállókon élő otthontalan emberek körében. Ezzel párhuzamosan három évenként az utcán, közterületen élők számát is igyekeznek meghatározni. Először 2005-ben végeztek hajléktalanszámlálást Budapesten, és akkor megközelítőleg 3000-re becsülték a hajléktalanok számát. Ehhez képest az idei számlálás után csak 700 és 1500 közé tehető a fővárosban, közterületen élők száma. A változás okairól beszélgettünk Gurály Zoltánnal.



Miért mutat ekkora eltérést a 2005-ös, és a 2008-as felmérés a hajléktalanok számát illetően?

Alapvetően más volt az akkori és a mostani mérés. Akkor azt szerettük volna, hogy kerületenként legyenek adataink. Az a mérés a mostanival szemben egy szakértői becslésre sikeredett, akkor nem volt statisztikailag szignifikáns adatállományunk. A visszajövő, és a kevés utcai szolgálattól származó adatból készítettünk egy szakértői becslést, aminek az eredménye lett az a 3000-es szám, ami a rendelkezésre álló adatok alapján minden addiginál pontosabb képet adott a fővárosi hajléktalanok számáról. Az idei mérés viszont nem szakértői, hanem statisztikai módszer alapján készített becslés volt. Ez, azt jelent, hogy véletlenszerű mintát vettünk a külső városrészekből, és teljes körű adatfelmérést végeztünk a belső, a Hungária körúttól befelé eső részeken. Ez statisztikailag is megbízhatóbb adatot eredményezett. Tehát ez, vagyis a számlálás módszertanából fakadó különbség az egyik oka annak, hogy nagyon eltérő eredmények születtek most, mint 2008-ban. A másik ok, hogy nagyon sok ember elrejtőzött.

Ennek az elrejtőzésnek mi lehet az oka?

A hajléktalanok nyilvános helyen való alvásnak mindig van egy olyan motivációja, hogy felhívják magukra a figyelmet, segítséget remélnek ezáltal az emberektől. Az, hogy ma már nem kell annyi hajléktalannak az utcán aludnia, köszönhető a segítő szolgálatok 2005 óta végzett intenzív munkájának is. 2005 óta épültek ki ugyanis az utcai szolgálatok, és ma már mindenhol le van fedve a város szolgálattal. Gyakorlatilag, ha valaki takarót akar, vagy élemet szeretne, vagy csak el szeretné mondani, hogy fáj valamilye, akkor nem kell feltétlenül kifeküdnie a nyílt utcára, hanem védettebb helyre is behúzódhat, mert meg fogják találni, illetve ő is megtalálhatja a szolgálatokat. A segítőszolgálatok hatékony munkája viszont sajnos nem ad teljes egészében magyarázatot a 2005-ös és 2008-as nagy eltérésre, hanem ebben része van annak az új típusú diskurzusnak is, ami a közterületekről való kiszorításról szól. Ez kezdődött meg előbb Kaposvárott és Szegeden, majd folytatódott Budapesten a XIII. és az V. kerületben. Ezek a politikai diskurzusok pedig valószínűleg megtették a hatásukat a hétköznapi életben is, elindítottak olyan akciókat, melyek következtében kiszorították a hajléktalanokat a közterületekről. Tudunk olyan kerületet, ahol a kerületőrség folyamatosan ébresztgeti, és el is zavarja a kerületben alvó hajléktalanokat, és ennek a kiszorítósdinak lehet az a hatása, hogy a hajléktalanok rejtettebb helyre mennek, vagy adott esetben kimennek az agglomerációba.



Ha jól tudom nemzetközi megfigyelők és részt vettek a számláláson, nekik mi volt a véleményük?

Igen, az Európai Unió képviseletében a francia központi statisztikai hivatal megfigyelői is itt voltak, jelentést is készítettek a számlálásról (ezt még nem kaptuk meg), és az ő párizsi és amerikai tapasztalataikkal összevetve elmondható, hogy nemzetközi összehasonlításban is egy nagyon korrekt adatfelvételt tudtunk végezni. Az lehetséges, hogy az a módszer, amit mi végeztünk, vagyis a látványos helyen alvó hajléktalan emberekre vonatkozó számolás komoly korlátokkal küzd egy olyan helyzetben, amikor büntetik, vagy nem jó szemmel nézik a nyilvános területen való alvást bizonyos politikai körök, vagy más csoportok. Ez a számlálási típus olyan angolszász országokban találák ki, ahol a közterületről való elzavarás föl sem merül, közterület-használathoz, a szabadsághoz, az autonómiához való másfajta hozzáállásból fakadóan.

Országos szinten hasonló felmérések miért nem történnek? Hányan vettek részt a munkában?

A vidéki nagyvárosokban folyik kérdőíves felmérés, de a kisvárosokban az emberek szinte név szerint ismerik az utcán élőket, tehát nincs értelme ilyen felmérésnek, mert a kis területek jól átláthatók, szemben Budapesttel, amely összesen 550 négyzetkilométert tesz ki.

A fővárosban a legtöbb hajléktalant hol regisztrálták? Jelentős lehet azoknak a száma, akiket nem tudtak megszámolni?

A belterületeken és azon belül is az aluljárókban. Mi azt tapasztaljuk, hogy 2005 óta a szálláshelyekre, melegedőkre, ingyenkonyhákra nehezedő nyomás nem csökkent, sőt sokan azt mondják, hogy még nőtt is. Ezért azt gondoljuk, hogy a hajléktalanok száma sem változhatott jelentősen. Elég csak megnézi, hogy ha a Blaha Lujza téren ételosztást tartanak a krisnások, vagy a máltások, akkor tíz perc alatt valami egészen elképesztő, több száz fős tömeg jön össze. Mi a belvárosban összesen számoltunk 300 hajléktalant, de ha csak egy ilyen ételosztást megnézünk, már összejön ennyi ember, és elképzelésem sincs honnan, milyen helyekről jöhetnek elő. Tehát maga a probléma nem lett kisebb.