Furulyák a Szlovák Intézetben

A Tízszer a furulyáról című, csütörtöktől megtekinthető tárlatot a Szlovák Nemzeti Múzeum zenei gyűjteménye állította össze azzal a céllal, hogy bemutassák a hangszer Szlovákia népi kultúrájában.

A kiállításon sok más érdekesség mellett találkozhat a néző a Szlovák Nemzeti Múzeum gyűjteményében levő legnagyobb, egyedi furulyával és a "furulya-trombitával" is.

A kiállítás anyagát hazai sikere után bemutatták már Párizsban, az UNESCO székházában, Szarajevóban, Berlinben, most pedig Budapesten látható március 11-ig.

Bali János furulyaművész és tanár az MTI érdeklődésére megemlítette, hogy a hangszer őse a kőkorszaktól ismert. Magyar nevezetesség az egyik legrégebbi, az istállókői barlangban talált csontfurulya: a csöves csontba egy-két lukat fúrtak és így szólaltatták meg a kultikus célokat szolgáló eszközt, amely a hangszercsalád közös ősének tekinthető.

A szakember, aki A furulya című képes történeti albumot is írta, kifejtette: a műzenében ismert furulya a középkor hajnalán jelent meg, ez volt a hangszer első nagy korszaka, amely az 1600-as évekig tartott. A reneszánsz idején a furulya együttesek igen népszerűek voltak.

A második periódusban, a barokk korban zenekari és szólóhangszerként egyaránt szerepe volt, szólóban különösen az altfurulyának. A XX. és XXI. századi kortárs komponisták újra felfedezték a furulyát, és olyan jelentős irodalmat hoztak létre, amely összességében meghaladja az addig keletkezett, furulyára írt művek mennyiségét - tette hozzá.

A Kárpát-medencében a furulya mint népi hangszer a múlt század közepéig igen elterjedt volt. Elsősorban férfi hangszernek tekintették, hiszen főként pásztorok készítették, akiknek a legeltetés közben volt idejük szépen díszített hangszereket faragni. Régebbi nevét, a süvöltőt a moldvai csángók máig használják: szültü. Szlovákiában egy igen hosszú, két méteres hangszert, a fujarát is használták.