Dunaszekcsőnél a magas, meredek löszpart a Dunába omlik. Az Alföldre és a folyamra negyven méter magasból csodás kilátást nyújtó néhány víkend telek és hétvégi házuk máris a mélybe süllyedt. Szerencsére már lakatlanok voltak, ám a meredek szegélytől hátrébb lévő épületeket is fenyegeti ez a veszély. A falu lakóit ellátó vízművet pillanatnyilag még nem. Ennek ellenére már tervezik, hogy a későbbiekben a vízmű új, védettebb helyre kerül. Az érintettek azonban - ezúttal kivételesen - nem háborognak, és nem keresik a felelősöket, hiszen tudhatták: ez a veszély nem újkeletű. Ráadásul a meredek partszegélyen engedély nélkül építkeztek, ezért nem köthettek oda biztosítást sem.
Az eddig mintegy egymillió tonna talajt megmozgató partomlás nem dunaszekcsői különlegesség, hiszen hasonlók a Dunának a Duna-kanyar és Mohács közötti szakaszán a dunaföldvári, dunaújvárosi, százhalombattai, érdi meredek partjainál is rendre előfordulnak. Bár a konkrét esetet most a talaj megrepedése, s a repedésben utat kapott víznek a talajt alámosó ereje is okozta, sőt:előre jelezte, az ilyen jelenségek előidézője alapvetően a Föld forgása, aminek amúgy a nappalok-éjszakák váltakozását is köszönhetjük.
Az omlások okát elsőként 1853-ban Gaspard de Coriolis francia tudós (1792-1843) tárta fel és foglalta össze, a róla elnevezett Coriolis-törvényben. Feltárta, hogy amíg egy nap alatt az Északi-Sark közvetlen közelében mindössze néhány méternyi a jégen a napi körforgás útja, az Egyenlítőn mérve az már 40 ezer kilométer. Mivel együtt forog az egész bolygó, a Sarkon a sebesség nulla, aztán az Egyenlítő felé haladva egyre nagyobb, az Egyenlítőn pedig már 1667 km/óra. (A mi szélességünken körülbelül a negyedével kisebb.)
Az északi féltekén az északról dél felé haladók alól ezért keleti irányban szinte kiforog a Föld, s ha nem kötne a gravitáció, eldőlnénk balra, nyugat felé. A folyadékok és a gázok - akár a légkör levegője - már kevésbé kötődnek a felszínhez, így nyugati irányban lemaradnak. Ezért forognak a ciklonok, hurrikánok az északi félgömbön felülről (a világűrből) nézve az óramutatóval ellentétesen, - a magas légnyomású anticiklonok meg az óramutató szerint. És ezért támadják a dél felé áramló folyók - mint esetünkben a Duna -, a jobb oldali, nyugati partjaikat. (Mindez a déli féltekén fordítva játszódik le, ott a keleti partjaikat mossák a folyók és a ciklonok forognak óramutató szerint).
Ha a folyam sziklákba ütközik, mint a budai Gellért-hegynél, lassacskán és kis mértékben bontogatni képes a sziklapartot. Ám, ha laza és nedvszívó talaj alkotja a partot, azt a víz először a lábainál beszívódva latyakká oldja, majd lassan kisodorja, mire a part felső része aláomlik és helyén új, meredek magaspart alakul ki. A mederben az omlás először zátonyt alkot, ám azt a folyam hamarosan elmossa, tovább szállítja és elkezdi áztatni az új part lábát.
A Dunántúlnak a folyam által határolt keleti részein sok helyütt a szél által odasodort és évezredek során lerakódott puha, laza és nedvszívó lösz alkotja a partot. Ezért gyakoriak ott a partomlások, melyek közül a lesúlyosabb a dunapentelei (ma Dunaújváros) partomlás volt. A Trajanus császár uralkodása idején, az első évszázad dereka táján építeni kezdett római Intercisa határváros egy részét, ókori temetőjét rántotta magával a folyamba, amelynek medréből és az omlás félszigetté alakult részéből mindmáig kerülnek elő római építmények, síremlékek maradványai.
