138 éve siklik fel-le

A sikló létesítéséről már a kiegyezés idején folytak tárgyalások. Szükségessége abból adódott, hogy a budai vár már nem kimondottan erődítmény-szerepet töltött be, hanem minisztériumoknak adott helyet és az ott dolgozóknak is el kellett valahogyan jutni a munkahelyükre.

1869. október 23-án már tartották meg az első próbát. A mozgatóerőt az alsó állomáson elhelyezett 35 lóerős gőzgép biztosította. Buda városának kívánsága szerint a felső szinten is épült egy egyszerű szerkezetű csarnok. A sikló kocsik a felső állomáson lévő fordítókorongon átvetett 24 mm vastag, 42 db acélpászmából font drótkötélen függtek. A pálya a vízszintessel 30°-os szöget bezáró, 96 m hosszú, 1410 mm-es nyomtávval lefektetett vágányból állt, amelyeket alacsony lépcsős fal választott el egymástól. A szintkülönbség az alsó és felső állomás között közel 50 m volt. A két kocsi egyedülálló módon három, lépcsőzetesen egymás fölé emelkedő fülkéből állt, a két szélső II. osztályú besorolású részen 8-8, a középső I. osztályú részen 6 ülőhellyel. Nagy forgalomban azonban 24 utast szállítottak. A menetek sűrűsége csúcsórában elérte a 30-at is. A haladási sebesség 8 km/ó volt.

A sikló az első években alig szállított kevesebb személyt, mint a XIX. század utolsó évében: évente átlagosan négy-ötszázezer utassal működött. Először az utasszám lassan emelkedett, majd a világháborús években megélénkült, 1919-ben már napi ötezer fő is volt. Később, 1920-tól az utasforgalom fokozatosan hanyatlott. A világgazdasági válság idején a szállított utasok száma már a 435 ezer főt sem érte el, majd a második világháború idején ismét fellendült a forgalom, 1943-ban 2,1 millió utas vette igénybe a siklót. 1944-ben például csaknem kétmillió-ötvenezer utast szállított.

A Budai Hegypálya Rt. üzemét a megnyitástól 1870. április 30-ig a Budai Vaspálya Társaság vezette, majd átadta a tulajdonos saját kezelésébe. A koncesszió lejárta után, 1920-ban a sikló a főváros, majd 1932-ben a BSzKRt. tulajdonába került.

A háború utáni helyreállítás helyett a BSZKRT úgy döntött, hogy romjait eltakarítja, de a helyreállítási munkálatokat már nem kezdték el, mivel a budai várnegyed közlekedését autóbuszokkal kívánták megoldani.

A Budavári Siklót végül 1986-ban állította helyre a főváros a BKV-val összefogva, és már a következő évben, 1987-ben, az UNESCO Világörökség listájára került! Az 1870-től a második világháborúig szinte változatlan műszaki tartalommal üzemelő sikló meghajtása viszont a felújítás során alaposan átalakult. A gépház ezúttal már a felső állomás alá került, és villamos hajtást kapott a sikló. A jármű ma már szinte teljesen automatikusan működik. Elektromos és mechanikus érzékelői segítik az utasok biztonságát. Kezdetben három métert tett meg másodpercenként, de ez túl gyorsnak bizonyult, ezért a sebességet a felére csökkentették.
A sikló továbbra is vonzza az embereket. Utasszáma évente hatszázezer és egymillió között ingadozik. Helyreállítása óta üzemviteli feladatait a BKV látja el.