zadjeli Schlachta Margit 1884. szeptember 18. Kassa – 1974. január 6. Buffalo

Talán senkitől nem féltek annyira a véreskezű moszkoviták, mint Schlachta Margittól. Volt is miért. A háború utáni Keresztény Női Tábor képviselőnője Gandhi keménységével és szelídségével, elvi-erkölcsi stabilitásával bírt és mentes volt mindenféle önérdektől, amiben akkori kommunistáink, és mai utódaik igencsak hiányt szenvednek. A kommunista hatalmi érdekekre kevés veszélyesebb dolgot lehet elképzelni, egy a szegényeket megszólítani és képviselni tudó, a nácizmussal saját életét is veszélyeztetve szembeszegülő apácánál. Élő cáfolata volt annak a kommunista, politikai hazugságnak, hogy ami konzervatív az automatikusan fasiszta is. Élő cáfolata volt annak, hogy a katolikus egyház és a politikai konzervativizmus az arisztokraták, tőkések és más kizsákmányolók szekerét tolná. Amíg a kommunisták a munkásságot és a szociális elégedetlenséget az ancien régime megbuktatásának, annak hatalma megszerzésének szolgálatába állították, addig Schlachta Margit és Szociális Testvérei napi szinten segítették a szegény munkásságot. Ameddig Sztálin hívei a hatalomátvételen mesterkednek, a spanyol polgárháborúban NKVD ügynökként támadták hátba, áldozták fel, ölték halomra a nem sztálinhű munkásságot vagy Moszkvában helyezkedtek, hogy hóhérok lehessenek, ne áldozatok, addig Schlachta szociális munkások oktatására létrehozza a Katolikus Női Szociális Képzőt és „világnézeti kurzusokat” indít az erősödő náci befolyás ellen.

1941-ben, levélben fordult Horthy Miklósnéhoz, melyben arra kérte, hozza össze a kormányzóval, hogy tájékoztathassa az országból elhurcolt zsidó kamenyec-podolszkiji tragédiájáról és a velük szembeni kegyetlenkedésekről. Élesen támadta a zsidótörvényeket, a pápához fordult, hogy megakadályozza a zsidók deportálását és üldözötteket rejtegetett a nyilasok elől. A Schlachta vezette Szociális Testvérek, több mint ezer üldözöttet mentettek meg a zárdáikban, szociális otthonaikban bújtatva őket, nem egyszer a saját életüket is veszélyeztetve. 1944, december 27-én nyilasok ütöttek rajta a Bokréta utcai munkásnőotthonon, ahol százaknak nyújtottak menedéket. A bújtatottakkal együtt elhurcolták Salkaházi Sára testvért is. Ahogy a zuglói nyilasok perének egyik vádlottja utóbb elmondta, a Duna partra hajtott, meztelenre vetkőztetett Sára testvér szembefordult a kivégzőkkel és keresztet vetett mielőtt a sortűz eldördült.

A kommunista propagandagépezet igyekezett begyöpösödött konzervatívnak beállítani, és nevéhez kötötte az úgy nevezett bottörvényt, amit bízvást nevezhetünk érdekelvű hazugságnak, politikai marketingnek. Vagy ahogy ma mondják „csak nem bontották ki az igazság minden szeletét”. Az elhíresült „A vagyon, az erkölcsiség és személyiség hatályosabb védelméről” szóló, 1920. évi XXV. törvénycikkelyt meg sem szavazta. Az összemosáshoz felhasznált parlamenti hozzászólása az árdrágítók büntetési tételeiről szóló 1920. évi IV. törvénycikkely vitájában hangzott el, amiben az emberi méltósággal ellentétesnek nevezte azt, végül mégis megszavazta. Tudni kell, a botbüntetésnél radikálisabb ötletek is felmerültek, amiket Schlachta ellenzett, azaz a kisebbik rossz elve alapján szavazott. Arról az 1920-22-es Nemzetgyűlésről beszélünk, amiben a titkos és egyenlő szavazati jogot ugyanazok számolták fel, akik a fehérterrorista különítményeket is. Az I. világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása és a vörösterror utáni első Nemzetgyűlésről beszélünk, Trianon évében.

A csúsztatás mégis gyökeret vert a magyar köztudatban. 1946. január 31-én Juhász István szociáldemokrata képviselő bekiabált Schlachta felszólalása közben: „Mi van a bottal?” Slachta Margit így válaszolt: „Nagyon szívesen válaszolok erre máskor, de most egy sokkal döntőbb dologról van szó… (Juhász István: 25 vagy 50? Egyezzünk meg!) Kérem, éppen önök nem beszélhetnek erről, mert önök a rádióban és a sajtóban is állandóan halálbüntetést kértek az árdrágítókra.” 1946-ban katolikusként és legitimistaként, lelkiismereti okokból a királyságot pártolta a köztársasági államformával szemben. A XVIII. És XIX. századi forradalmárok és utódaik szemében ez a meggyőződés persze maga a megtestesült szarvas-patás reakció. Mégis a köztársaság pártján álló kommunisták követték el ’50-es évek rémtetteit, amíg Nyugat-Európa monarchiái a demokratikus úton haladtak. További idézet a parlamenti jegyzőkönyvből: „Jónak találom a köztársaságot is - éppen úgy, mint a királyságot - ha úgy ismeri el az alattvalók természetjogát - tehát az élethez, a megélhetéshez, a lelkiismereti szabadsághoz, az önrendelkezéshez, stb.-hez való jogot - mint, amelyet az Úristen adott nekik és amelyhez nyúlni nem szabad mindaddig, amíg azt valaki el nem játszotta. Vas Zoltán (MKP) közbekiabál: Amíg az Úristen vagy Mindszenty meg nem engedi! - Zaj a kommunista párt soraiban.”

1918-ban még a Keresztényszocialista Párt tagja, de 1918. végére megszervezi a Keresztény Női Tábort. Programja a keresztény pártok kevésbé konzervatív, úgy nevezett szociális szárnyát képviselte, amibe belefért a feminizmus, a női egyenjogúság, az általános és titkos választójog, és a kapitalizmus szociális alapú kiigazítása is. 1919.-ben a tanácskormányhoz fordul azért, hogy az éhezők termelés alá vonhassák a parlagon lévő földeket és megszervezi a XI. számú termelőszövetkezetet. 1920-ban, a Keresztény Nemzeti Egység Pártja színeiben március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották 51,17 százalékkal. Ezzel ő lett az első női képviselő Magyarország történelmében. Parlamenti munkájában a női egyenjogúság, az általános választójog és a mélyszegénység gondjainak megoldása állt. A nincstelenek földhöz juttatását a baloldalt megszégyenítő aktivitással képviselte. A szegények ügyének képviseletét nem az unatkozó úrihölgyek rekreációs jótékonykodásával kívánta megoldani. A keresztényszocializmus szellemében a szociálpolitika és a szociális intézmények szerepét hangsúlyozta. Nevéhez fűződik a fővárosi iskolanővéri intézmény elindítása, a későbbi iskolaorvosi rendszer elődje.

Ahogy a kommunisták fokozatosan vették át a hatalmat, úgy fogyott körülötte a levegő. 1947.-ben hatvan napra kizárták az Országgyűlésből. A hitoktatás szabadságáért mondott beszéde után Parragi György képviselő így méltatta: „Egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben!” Utolsó parlamenti beszédében keményen kikelt az egyházi iskolák államosítása ellen. Felszólalását alpári közbekiabálásokkal zavarta végig az MKP frakciója. Ismét kizárták, ezúttal kétszer hatvan napra, azért mert a törvényjavaslat elfogadása után ülve maradt a Himnusz eléneklése közben. 1949-ben, letartóztatástól tartva Ausztriába szökött, majd az Egyesült Államokba emigrált. Az emigrációban sem adta fel politikai aktivitását, részt vett a Szabad Európa rádió munkájában, memorandumot intézett Truman elnökhöz a kelet-európai kommunista államok jogtiprásai ellen és tiltakozásokat gyűjtött Mindszenty József esztergomi érsek bebörtönzése ellen. 1956 után a magyarországi menekülteken segített. 1974-ben, a Szociális Testvérek rendházában hunyt el Buffalóban. Halála után, 1985-ben nyerte el a Világ Igaza kitüntető címet. Emlékére fát ültettek az izraeli Yad Vashem Intézet kertjében, a vészkorszak alatt tanúsított bátorságáért és a megmentett százak hálájából.