1905. szeptember 4-én született Budapesten. Festőművésznek készült, egy ideig járt is a Képzőművészeti Főiskolára, majd barátai biztatására, saját művészi korlátait felismerve a színjátszás felé fordult. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának elvégzése után, 1923-tól vidéken játszott, majd Forgács Rózsi kamaratársulatának tagja lett hősszerelmes szerepkörben.
Itt figyelt fel rá a német UFA filmgyár képviselője, s próbafelvétel után őt szerződtették a Csárdáskirálynő némafilm változatában Bóni gróf szerepére. Ráday akkora sikert aratott, hogy az UFA három évre leszerződtette, hét némafilm főszerepét játszotta el. 1929-ben tért haza, s gyorsan a legkedveltebb művészek közé emelkedett. Játszott a Belvárosi Színházban, a Magyar Színházban, 1935-től a Vígszínházhoz kötötte a szerződése, de megesett, hogy három színháznál is fellépett egyszerre.
A kezdeti romantikus hősök után temperamentumos, erőteljes alakítások jellemezték, kis adag fanyar iróniával fűszerezve. Szelíd derű, cinkos okosság, a szükségesnél nem több és nem kevesebb érzelmesség különleges, egyéni harmóniáját volt képes megteremteni.
Egyik legnagyobb sikere A szabin nők elrablásának Bányai tanár ura, akinek híres dala ma is az ő előadásában hangzik fel a leggyakrabban rádiós összeállításokban. Kabarétréfák egyik legtöbbet foglalkoztatott szereplője volt, kivételes eleganciáját ezekben a jelenetekben is meg tudta őrizni. Gyakran fellépett a televízióban és a rádióban is.
A harmincas években Jávor Pál mellett ő volt a magyar filmek másik nagy sztárja. Olyan sikerek fűződnek a nevéhez, mint A hölgy egy kissé bogaras, a Lovagias ügy, a Kölcsönkért kastély, a Címzett ismeretlen, Egy Duna-parti randevú. Több háború utáni magyar filmben is láthatta a közönség (Légy jó mindhalálig, Felfelé a lejtőn, Dollárpapa, Alba Regia).
1939-ben a zsidótörvények miatt elküldték a Vígszínháztól (ő maga evangélikus vallású volt ugyan, de felmenői miatt rá is érvényesítették az előírásokat). Ráday Hollandiába emigrált, s csak két év múlva tért haza. 1945-46-ban került a Nemzeti Színházhoz, ugyanakkor tagja volt a Népvarietének is. Az ötvenes évek elején a Pesti Színház, a Vidám Színpad, majd a Madách és a magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) következett, 1950-56 között a Színművészeti Akadémián is tanított. 1957-ben egyik alapító tagja volt a József Attila Színháznak, az angyalföldi társulat színművész-rendezője volt egészen 1970-es nyugdíjba vonulásáig.
Pályafutása során mintegy százötven szerepet alakított, több mint 50 játékfilmben, 100 televíziós produkcióban és megszámlálhatatlan rádiós szerepben játszott. Művészi munkáját 1959-ben érdemes művészi, 1969-ben kiváló művészi címmel ismerték el. Hosszantartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el.
