A nyilvánosságra csak másfél évvel később került, világszerte hatalmas felháborodást kiváltó vérfürdő megingatta az amerikai közvélemény hitét abban, hogy igazságos háborút vívnak Délkelet-Ázsiában.
A vietnami háborúban a kommunista észak a Szovjetunió és Kína támogatását élvezte és az ő oldalukon harcoltak a dél-vietnami partizánok, a vietkongok is. A dél-vietnami kormányt korábban is támogató amerikaiak 1964-től bonyolódtak bele tevőlegesen a konfliktusba. 1968-ra már 525 ezer, összesen pedig több mint két és félmillió amerikai katona szolgált itt. A háború végül az amerikaiak megszégyenítő vereségével ért véget, 1973-ban utolsó katonáik is hazatértek, 1975. április 30-án az északiak elfoglalták Saigont, s a Dél feltétel nélkül kapitulált.
A háború legsötétebb fejezetére 1968. március 16-án került sor My Laiban. A helikopteren partizánvadászatra érkezett amerikai katonák ellenségnek nyomát sem látták, lövést nem adtak le rájuk. Az egyik szakasz mégis tüzelni kezdett a feltételezett vietkongokra, ezután a megvadult katonák a kunyhókban, vermekben megbúvó falusiakat válogatás nélkül lekaszabolták. Az áldozatok pontos számát ma már lehetetlen megállapítani, az amerikai hivatalos becslés 347-re, a vietnami 504-re teszi, többségük csecsemő, gyerek és aggastyán volt. Az akkori hivatalos jelentésben az állt, hogy 128 gerillát és 22 civilt öltek meg "tűzharcban".
A hallomás útján terjedő incidensről leszerelése után egy közkatona írt levelet harminc befolyásos embernek, köztük Nixon elnöknek. Közülük két képviselő nyomozásba kezdett, helyi kis újságokban jelentek meg cikkek, majd az egész világsajtót bejárta a fénykép, amin egy amerikai katona ősz hajú vietnami asszony halántékának szögezi a géppisztolyt. A közvéleményt sokkolta a fotó, megrendült az amerikai katona, mint a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok harcosának eszményképe, s az amerikaiak azon meggyőződése, hogy Délkelet-Ázsiában a jó és a rossz harca folyik.
A hadsereg tovább nem tudta eltusolni az ügyet. 1969 végén az akció parancsnokát, a többszörösen kitüntetett William Calley hadnagyot "102 keleti emberi lény" elleni gyilkossággal vádolták meg. Vádat emeltek még hat tiszt és katona ellen is, de őket hamar felmentették. Calley-t, aki a gyilkosságokat nem tagadta, csak a halottak számát vitatta, 1971. március 31-én életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A hadnagy sokak szemében mártírrá vált, a Fehér Házba százezer tiltakozó távirat érkezett, sok katona kijelentette: ők is ugyanazt tették, ítéljék el őket is.
Nixon elnök Calley-t házi őrizetbe helyeztette, a büntetést 1971. augusztus 20-án 20 évre csökkentették, majd 1974. szeptember 24-én felmentették, mert úgymond hibát követtek el a per lefolytatásában. Calley az interjúkért kapott pénzből házat vett Atlantában, ahol ma is él. A hat évvel a vérfürdő után nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentés 25, részben magas rangú tiszt bűnrészességére és egy ugyanaznap My Khében elkövetett hasonló vérengzésre derített fényt, de azért senki sem vontak felelősségre.
