Saját cége, a Dimenzió Egészségpénztár sikerének okán felteszem, bizakodással tekint az egészségügyi reform folytatása elé.

Borzasztó nehéz a mai magyar közhangulatban bármilyen reformot jól végigvinni. Ezzel együtt úgy gondolom, ha a biztosítási szakma, mint valódi diszciplína bekerül az új társadalombiztosítást végző egészségpénztárak életébe, az biztosan javulást eredményez. Hiszen gondoljunk arra, hogy az olyan biztosítási kifejezések, mint kockázatbecslés, -értékelés, -elemzés, a be nem következett kár haszna, azok mind ismeretlen fogalmak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Ők arra lettek rendszeresítve, hogy a krízishelyzetben lévő embereken segítsenek. Viszont a krízis megelőzhető, elodázható, csökkenthető a mértéke, és egy igazi biztosítónak ez eminens érdeke lesz. Mindez kevesebb műtétben fog megnyilvánulni, kevesebb fájdalmat és szenvedést fog jelenteni az embereknek. Ha nem akarok nagyon érzelgős vagy magasztos lenni, akkor azt mondom, hogy ha egy kicsit is betegközpontúan működnek ezek a biztosítók, és alkalmazzák a biztosítási logikát, akkor ez az embereknek előbb-utóbb - inkább előbb - jobb lesz. Ehhez persze kicsit az emberek gondolkodásának is meg kellene változni.



Úgy fest, a politika ezt nem nagyon engedi.

Pillanatnyilag itt csoportképző elvek vannak: politikai szlogenek mentén "kerepelnek" az emberek. Ugyanakkor azt hiszem, hogy amikor jól szólítják meg őket, azt a többség megérti. Lehet, hogy valaki ellensége a másik politikai csoportnak, de saját magának senki sem az ellensége. Bízom benne, hogy az egészségpénztárak képesek lesznek úgy megszólítani az embereket, hogy értük vannak, még akkor is, ha a politika kizárólag a profitról beszél.

Azért az elgondolkodtató, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István nagyjából azt nyilatkozta, hogy tagjaik ott tesznek keresztbe ennek a kiépítendő rendszernek, ahol tudnak, és a Fidesz is azt hajtogatja, hogy minden jogi eszközzel igyekeznek majd visszacsinálni a többpénztáras szisztémát. Nem félő, hogy mindez elbizonytalaníthatja a leendő pénztárakat?

Számolnak a biztosítók a politikai kockázatokkal, ám egyfelől abba a pénztári struktúrába, amit elfogadott a Parlament, számos garancia van beépítve. Például az állami többség megléte. Jómagam nem is tudtam volna elképzelni, hogy tisztán üzleti alapon működjenek ezek, egyszerűen azért, mert egy országban a legfőbb érték a társadalmi tőke, az emberek egészsége, tudása, amire a kormányzatnak mindenképpen figyelni kell, és ezt nem engedheti át az üzleti partnereknek, különösen nem külföldi érdekeltségű multinacionális cégeknek. Nem azért, mert velük bármi bajom lenne, hanem azért, mert egy országnak, egy ország kormányának alapvető érdeke, hogy az említett társadalmi tőke maximális legyen; egy üzleti biztosítónak nem pont ugyanez az érdeke. Ezzel együtt az üzlet nem idegen az egészségügytől sem, a biztosítási szakmát versenyszférában működő biztosítók építették fel és művelik magas színvonalon. Ezt, ha be akarjuk építeni a rendszerünkbe – amely fontos, hogy ne elosztó, felosztó, kirovó rendszer legyen –, lényeges, hogy a végrehajtás során érvényesüljenek a biztosítási elvek. A meglévő politikai kockázat dacára úgy vélem, ha az egészségbiztosító pénztárak működni fognak, és megfelelő kapcsolat alakul ki a szolgáltatókkal és a lakossággal, akkor a politika is és az emberek is megnyugszanak. Az orvosok is lehiggadnak, ha azt látják, hogy előbb-utóbb mindennek kialakul az ára, vagyis megfelelő áron, megfelelő szolgáltatást várnak el tőle. Nem értek egyet azzal, hogy egy vagy több orvos szervezetlen vagy szervezett formában keresztbe tegyen az egészségügyi rendszeren belül bárkinek; nem ez a dolgunk. Az a feladatunk, hogy a betegeket maximálisan ellássuk, és harcoljunk azért, hogy megkapjuk ennek az ellenértékét, és piaci áron is érdekeltté váljunk.



Furcsa, de annak ellenére, hogy piacgazdaságban élünk, az egészségügyben nincs árképzési mechanizmus. Lehet tudni, mennyibe kerül egy nyelvóra, egy fitnessóra, de azt nem, hogy mennyibe egy ilyen-olyan műtét vagy egy szakorvosi vizsgálat. Létezik egy államilag meghatározott keret, ezt osztják olyan darabokra, ahány beavatkozás történik. Ez így nem működik. Itt is ki kell alakulnia a kereslet-kínálatnak, kialakulnak a jó és a kevésbé jó ellátóhelyek, kialakul egy piaci működési mechanizmus, ami jót fog tenni az egészségügynek. Más kérdés, hogy én szívem szerint el tudtam volna képzelni egy nonprofit jellegű biztosítási rendszert is, ahol nem az a cél, hogy az üzleti biztosítók befektetései feltétlenül megtérüljenek, hanem adott esetben szélesebbre hagytam volna a működési költséget, amiből vissza lehetett volna forgatni. Mindegy, most egy többszörös garanciával ellátott kompromisszumos javaslat született, meg kell próbálni ebből kihozni a legjobbat.