Miért gondolják úgy Brüsszelben, hogy a kivágási támogatás nyújt megoldást a borágazat problémáira, és miért gondolják a magyar borászok ezt másképpen?

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára: Magyarország nem a kivágás mellett tört lándzsát, sőt azért harcoltunk az elmúlt két évben, amikor a borpiaci reform kialakult, hogy a kezdeti 400 ezer hektárt – Brüsszel először ennyivel akarta csökkenteni a felületet – minimalizálni tudjuk. A tavaly decemberi politikai egyezség értelmében 120 ezer hektár lesz az a felület, amit úgy gondolnak, hogy szükséges kivágni. Magyarországnak az a véleménye, hogy a kivágás nem javít a versenyképességen, és nem az egyetlen eszköze a felesleg megszüntetésének. Ez is volt a célunk, amikor Európában utolsóként hirdettük meg a kivágási támogatást. Ez két részletben történt, 2006-ban és 2007-ben, ennek a két nagyobb kivágásnak köszönhetően összesen 5 ezer hektárral csökkentettük az ültetvényfelületünket. Tehát tudomásul vettük, hogy van ez a lehetőség, nem örülünk neki, de korlátozott mértékben élni fogunk a kivágással, a telepítéssel szemben. Mi az újratelepítésben, a szerkezetváltásban látjuk az európai borok versenyképességének a jövőjét.



Kell tartanunk attól, hogy Magyarországon nagyobb mértékű lesz a kivágás, mint régi tagországokban? Már most elmondhatjuk, hogy a főleg bérek képezte költségek már olyan szintűek, mint tőlünk nyugatra, miközben az ár,  amennyiért eladható a magyar bor alacsony, ezért a magyar termelő már nem tud fejlesztésekbe fektetni, egyre versenyképtelenebbé válik és valóban jobban jár, ha végleg leteszi a metszőkést. Ebben az értelemben, az EU nagy bortermelő országai az új versenytárs, azaz a mi kárunkra próbálja behozni az elvesztett piacokat. Igaz, ennek sok értelmét én nem látom, ha minden négyzetméterre szőlőt telepítünk se érünk nyomába a kaliforniai, chilei, dél-afrikai és az ausztrál bortermelés mennyiségének.

Még nem látjuk teljesen a jogszabály pontos szövegét. Három év alatt kell 175 ezer hektárt megsemmisíteni. Ehhez Brüsszel 2009-ben, az eddigihez képest plusz húsz, 2010-ben pedig plusz tíz százalék támogatást irányoz elő. Az adott ország leállíthatja a kivágásokat, ha a szőlőterületének a 8 százalékát elérte. Ezért úgy érezzük, hogy a törvénybe be van építve egy olyan fék, ami megakadályozza, hogy Magyarországon csak azért, mert rosszabb a hangulat vagy rosszabb a gazdasági helyzet, mi vágjuk ki a termőfelület nagyobb részét.

Mennyire veszélyezteti ez a magyar fajták jövőjét? Ellenvéleményként sokat hangoztatják a magyar borászok, hogy az EU borreform a régi tagországok igényeire lett kialakítva, hiszen az újvilági bortermelés a világfajták (cabernet-k, chardonnay, merlot, syrah) piacán jelent konkurenciát, addig a mi fő fajtáink mások (kékfrankos, olaszrizling, ezerjó, furmint, hárslevelű), az új nemesítésű magyar (Irsay Olivér, cserszegi fűszeres) és az újra felfedezett magyar fajtákról (kadarka) nem is beszélve. Úgy tűnik, főként a kadarkát lehet félteni, mert a tőkék jelentős része elöregedett, ráadásul a szocialista tömegtermelés tönkre is tette az ültetvényeket. Könnyen lehet, hogy elsősorban ezeket fogják kivágni, miközben az új telepítés egyre nehezebbé válik…

Ez nem elsősorban fajtakérdés. Az asztali borokra jellemző a túlkínálat. Spanyolországban és Olaszországban vannak olyan területek, ahol egyenesen lepárlásra termelték a szőlőt, tehát a bor nem is volt cél. Ezek az országok lehetőséget kapnak arra, hogy a „nemzeti boríték” keretében átalakítsák a lepárlást egy kedvezőbb támogatási folyamatra. Nálunk ilyen típusú stratégiai felesleg nincsen, ebben szerepe van annak is, hogy igen gyenge évek állnak mögöttünk, de ilyen strukturális kereslet nálunk nem képződött. Mi általában a piacon helyeztük el a termékeinket. Nekünk ez nem okozott ilyen gondot, meg nem is tudtunk vele élni, amikor még lehetett volna.

A magyar bortermelésnek inkább az okoz gondot, hogy nincs meg az anyagi fedezete a technológiaváltásnak. A szőlőtermelés módja, a borkészítés technológiája elavult és a KGST körülményeknek köszönhetően torzult. Azt is mondhatjuk, hogy az oroszok mindent megittak, csak jó sok legyen. Ennek megfelelően az ültetvényeket levittük a könnyebben, akár gépesítve megművelhető, sík területekre, ez rontott a minőségen, ahogy van olyan fajtánk is – jelesül a kadarka – ami tud bőven teremni, ám abban az esetben gyenge minőségű tömegbort ad. Ha a telepítést és a technológiaváltást támogatnánk, az is csökkentené a megtermelt bor mennyiségét, és pont az asztali bor kategóriájában, ahol a legtelítettebb a piac.

Igen, a művelés módjában változásra lenne szűkség. Például termelhetek ugyanúgy olaszrizlinget, mint eddig, de az alföld helyett olyan helyen, ahol az magasabb minőséget, nagyobb beltartalmi értéket ad.



Tudjuk, hogy az ültetvények melyik részét számolták eddig fel, vagy tervezik felszámolni? A nehezen értékesíthető, alacsonyabb minőséget termő ültetvényeket, vagy egységesen vágnak mindenhol?

Azért tiltakoztunk mi az ellen, hogy mindenféle részletesebb szabályozás nélkül vezessék be a borreformot, mert tartottunk tőle, hogy hamarabb nyúlnak a gazdák ehhez a lehetőséghez, mint mondjuk Franciaországban, hiszen egy hektár szőlő jövedelmezősége ott jóval magasabb. De ugyanez a veszély fenyegeti a később csatlakozott országokat, Romániát és Bulgáriát. Igazságtalannak éreztük, hogy azért mert itt a szőlőtermelés jövedelmezősége alacsonyabb, itt vágják ki a szőlőültetvényeket, pedig a stratégia felesleg nem itt képződik. Ezért fontos, hogy az új jogszabályban vannak fékek, le lehet állítani a folyamatot, ha az egy bizonyos értéket elér, és olyan részszabályok is szerepelnek benne, hogy kiket kell preferálni a támogatások során. Ha ezeket okosan használja ki az ország, akkor el lehet érni, hogy elsősorban a nem piacos részek kerüljenek ki a termelésből, és nem azok ahol esetleg spekulatív céllal folyamodnak ehhez a lehetőséghez, mert hektáronként akár több milliós összeget is jelenthet a támogatás összege.