"Az analfabétizmust olyan titok övezi, mint a vérbajt vagy az AIDS-t", mondta a megkérdezett oktatáskutató. Senki sem dicsekszik vele, talán még a kormányok is röstellik, hogy nem sikerült véglegesen és teljességgel felszámolniuk az írástudatlanságot. Az utóbbi bő egy évtizedben a magyarországi statisztikák nem térnek ki erre az adatra, az érintettek pedig titkolják hiányosságukat.
Egyetlen postás vagy hivatalnok sem találkozik manapság olyan emberrel, aki két ikszet firkantana oda az aláírást jelző rubrikába. A fiatalabb nemzedék többnyire már nem is tudja, hogy ez az analfabéták névjegye volt. A XXI. században legalább a nevét mindenki megtanulja leírni. De némelyek ennél többet akkor sem vetnének papírra, ha pisztollyal állnának mögöttük. Mert a betűket valójában nem ismerik! Se írni, se olvasni nem tudnak. Analfabéták. Nem verik nagydobra hiányosságukat, ha muszáj, a szemüveg hiányára hivatkoznak, s kerülik az olyan alkalmakat, amikor bebizonyosodhat tudatlanságuk.
Mekkora lehet manapság Magyarországon az analfabéták aránya? - kérdeztük Csoma Gyula oktatáskutatót, az Országos Közoktatási Intézet nyugalmazott munkatársát, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a felnőttek képzésére szakosodó diákokat is tanítja.
- Szinte lehetetlen erre pontos számadatot mondani, mert többféle analfabétizmus is van. A legenyhébb, de súlyos munkavállalói hátrányt okozó változat - szigorúan csak az írni-olvasni tudásnál maradva - a funkcionális analfabétizmus, amikor az illető ismeri ugyan a betűket, de szövegértési nehézségekkel küzd. Erre - és a fogalom kibővített értelmezésére - most nem térek ki. Érvényes meghatározás a technikai analfabétizmus. Ezt akkor állapítjuk meg, ha valaki egyáltalán nem tud írni, olvasni, nem ismeri a betűket, bár lehet, hogy szóképeket, cégtáblákat esetleg azonosít. Vannak azonban félanalfabéták is. E bizonytalanabb megjelölés tartalma időről időre változott. A tizenkilencedik században, amikor vizsgálni kezdték ezt a kérdést, azt sorolták ebbe a kategóriába, aki olvasni tudott valamelyest, de írni nem. A két tevékenység eltérő képességeket igényel, ám aki tud írni, az olvasni is képes. Mostanában azt nevezzük félanalfabétának, aki nagyon csökött, erősen visszafogott képességekkel rendelkezik akár az olvasás, akár az írás terén. Le tudja írni a nevét, el tud olvasni nagy nyomtatott betűket, de képtelen ennél bonyolultabb teljesítményre - foglalta össze a kérdésre adható válaszokat Csoma Gyula.
- Becsléssel megállapható, hogy hány írástudatlan él a társadalomban?
- Aki ezt szeretné megbecsülni, annak alapvető gondja, hogy nem lehet íráspróbát venni az emberektől, ezért általában az iskolai végzettséget veszik kiindulási pontnak. Eszerint analfabéta az, aki egy osztályt sem végzett el, s félanalfabéta, aki csak a másodikból maradt ki. Korábban a két osztályt végzetteket is ide sorolták. Ez azonban elég bizonytalan megközelítés. Az egyén teljesítménye ugyanis nem azon múlik, hogy hány évet ült az iskolapadban, hanem azon, hogy mennyit tanult meg az ott töltött idő alatt. Elképzelhető, hogy valaki négy osztályt végzett, de a nem használt tudása megkopott, az illető visszafejlődött. S fordítva: az egyetlen osztályt kijárt ember esetében is előfordulhat, hogy önmagától megtanult írni, olvasni - magyarázta az oktatáskutató, majd elmondta: a Jelentés a magyar közoktatásról című kötetekből az olvasható ki, hogy a tizenöt évesnél idősebb magyar népességnek 1960-ban 3,3 százaléka, 1970-ben 2,0 százaléka, 1980-ban már csak 1,1 százaléka, 1990-ben viszont újra 2,1 százaléka nem végzett egyetlen osztályt sem. Az arányok, ha vizsgálnánk, korosztályonként is változnának, az idősebbek között feltehetően több írástudatlanra akadnánk. Fájó, hogy a legutóbbi évek statisztikája már nem tartja lényegesnek, hogy az analfabétizmusról adatokat szerezzen. Az újabb kérdőíveken csak aközött választhat a megkeresett, hogy nyolc osztálynál több vagy annál kevesebb az iskolai végzettsége. A kutatók úgy becsülik, hogy az ezredfordulón Magyarországon egy-két százalék közötti, tehát legalább százezer analfabétával lehetett számolni.
A tudományos szakirodalom alátámasztja azt a nézetet, hogy azok a felnőttek, akiknek szülei magasabb fokú oktatásban részesültek, önnön alapképzésük alakulása szempontjából is előnyben vannak. A szülői házban és a baráti csoportokban elsajátított kultúra meghatározó erejű tényező. A kulturális tőke átörökítése a francia Bourdieu szerint egyre inkább hasonló szerepet játszik, mint a vagyon továbbadása. Az iskolai oktatás keveset tehet az egyenlőtlenségek csökkentéséért.
- A probléma nem az, hogy Magyarországon 1 és 2 százalék közötti analfabétizmus létezik, hanem az, hogy ez folyton újratermelődik. A 60-70-80-as években megadta a statisztika azt is, hogy a tanköteles korosztály hány százaléka lépett be az iskolába; akkor ez 98 százalék volt, tehát nagyjából két százalék maradt le. Az analfabétizmus újratermelődését, amely nem csak roma probléma, a kistelepüléseken és a városi perifériákon lehet tetten érni. A gyereket beíratják az iskolába, de nem megy el, elköltözik a család, esetleg intézetbe kerül a gyerek, s ott nem folytatja a tanulmányait.
nnek ellenőrzése a hivatal feladata lenne, amely ezek szerint nem működik tökéletesen - állítja a szakember.
