90 éve született Basilides Zoltán

A felvidéki Vágújhelyen (ma Szlovákia) látta meg a napvilágot. Művészi hajlamot nemcsak ő, hanem két testvére is örökölt, Barna festőművész, Ábris filmrendező lett. Zoltán eredetileg operaénekesnek készült, s diplomát is szerzett a Zeneakadémián. 1945-ben Szegedre szerződött, ahol négy éven keresztül a Nemzeti Színház operatagozatának énekese volt. Itt fedezték fel prózai tehetségét, amelyet azonban 1949-től már a debreceni Csokonai Színházban kamatoztatott, majd két évad múlva a fővárosi Madách Színházba szerződött.

Zengő, öblös hangja, markáns, vaskos szemöldökkel keretezett arca, erőteljes mozdulatai, megjelenése révén főként nagy erejű figurákat formált meg. Olyan jellemszerepekben aratott sikereket, mint Caliban (Shakespeare: A vihar); Zemljanyika (Gogol: A revizor) vagy Marco (Miller: Pillantás a hídról). A Csehov 100. születésnapjának tiszteletére 1960-ban színpadra állított Cseresznyéskertben olyan nagyságokkal állt együtt a színpadon, mint Kiss Manyi, Körmendi János, Márkus László, Pécsi Sándor, Psota Irén és Tolnay Klári.

Gyorsan felfedezték a film számára, de be is skatulyázták. Minden vágya ellenére soha nem találta meg a főszerep, de epizódszerepekben is emlékezetes alakításokat nyújtott. 1953-tól filmezett, 1961-től jelent meg alakja a televízió képernyőjén. Közel hetven filmben és tévéfilmben láthatta őt a közönség, először a Föltámadott a tengerben (1953), Kovács szerepében állt kamerák elé, utoljára pedig a halála után bemutatott Margarétás dal (1988) című tévéfilmben. Játszott többek között a Gábor diák (1955), a Merénylet (1959), a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1966), A beszélő köntös (1968), az Egri csillagok (1968), a Sárga rózsa (1969), a Ficzek úr (1974), a Holt lelkek (1983) és a Hány az óra, Vekker úr? (1985) című filmekben.

A Magyar Televízió első és egyik legsikeresebb sorozatában, a Tenkes kapitányában (1963) Bruckenbacker Alfonz kapitány bőrébe bújt. Alakjára szinte mindenki emlékszik; karakterszerepe olyan hiteles, hogy már a második-harmadik generáció szórakozik rajta.

Fanyar humora, érzékeny lélekkel megformált szerepei a mai napig élvezetesek. Jellegzetes hangját számos szinkron felvétel, hang- és mesejáték is őrzi. A színpadon és a filmvásznon nyújtott teljesítményéért 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1956-ban érdemes, 1962-ben kiváló művész lett. Hosszú és tevékeny élet után 1988. szeptember 29-én, Budapesten érte a halál.