Barcsay Jenő 20 éve halt meg

Katonán született 1900. január 14-én, egy erdélyi fejedelemcsalád leszármazottjaként. Zenésznek készült, de közben rajzolt, akvarelleket készített és gipszfigurákat másolt. Egy jómódú erdélyi vállalta taníttatása költségeit, neki köszönhetően jött Magyarországra 1919-ben és iratkozott be a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Tanulmányainak befejezése után sikerrel szerepelt a Szinyei Társaság által szervezett Fiatalok Kiállításán a Tavaszi Szalonban. 1925 és 1928 között a nyarak egy részét a Hódmezővásárhely melletti Mártélyon és Makón töltötte, ekkor mélyült el vonzalma az alföldi táj iránt.

1926-ban ösztöndíjjal egy évre Párizsba utazott. A francia fővárosban a kubizmust tanulmányozta, s megismerte Cézanne festészetét, amelyet egy életen keresztül csodált. 1927-ben Firenzében járt, 1929-30-ban ismét Párizsban dolgozott állami ösztöndíjjal. 1931-től 1945-ig a Fővárosi Iparostanonc Iskolában tanított. A nyarakat Szentendrén töltötte, majd haláláig felváltva itt és a fővárosban élt.

Festészetének korai szakaszát komor, a fény-árnyék hatásokra épülő ábrázolásmód jellemzi. Párizsi élményei hatására impresszionista képeket alkotott, egyedi stílusa fokozatosan alakult ki. Első jellegzetesen egyéni képe a Munkásleány (1928), egyszerű formákkal, vastag kontúrokkal. 1932-ben a Tamás Galériában állított ki, ekkoriban főleg nagy távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. A korai szentendrei szénrajzok után barnásvörös, fekete kontúros olajképeket festett, 1938-tól erősen közeledett a nonfiguratív konstruktívizmushoz, témái a tájképről az utcaképre és a csendéletre tevődtek át.

1945-től a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és a szemléleti látszattan tanára lett. 1957-ben a Nemzeti Szalonban állította ki műveit, 1964-ben részt vett a velencei Biennálén. 1949-ben hatalmas mozaikterve vezette be új stílusát. A tárgyak, a tér és az emberi test szerkezeti problémáinak kutatásával foglalkozott. Kisméretű és monumentális hatású táblaképeket festett, mozaikfaliképeket készített; nevét dicséri a pesti Hevesi Sándor téri Nemzeti Színház és a Miskolci Egyetem díszítése. Festészete mellett grafikai munkássága is jelentős volt. Legfőbb műveit Szentendrén, önálló gyűjteményben őrzik, számos képe a Magyar Nemzeti Galériában található.
Hatása a kortársakra és a következő nemzedékekre szinte felmérhetetlen. Nagy sikerű rajzkönyvei, a Művészeti anatómia (1953), az Ember és drapéria (1958), a Forma és tér (1966) külföldön is elismerést arattak, s a mai napig számos egyetemen számítanak kötelező tananyagnak. 1977-ben jelent meg önéletrajzi írása, a Munkám, sorsom, emlékeim.

Művészi teljesítményét 1954-ben és 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 1964-ben érdemes, 1969-ben kiváló művész lett, 1938-ban Zichy Mihály grafikai díjat, 1955-ben Tornyai érmet, 1967-ben Pro Arte-díjat, 1983-ban SZOT-díjat kapott.