1936. március 4-én született a skóciai Kilmany-ben. Az angol-skót határvidéken, egy farmon nevelkedett, s még négy éves sem volt, amikor anyja mellett ülve az autóban közölte: "Mama, én autóversenyző leszek". Iskolai tanulmányait hanyagolta, később félbe is hagyta, inkább a szaklapokat tanulmányozta, autószerelőktől leste el a fortélyokat és a vidéki utakon száguldozott. Hamar összebarátkozott egy helyi farmerrel, aki szabadidejében versenyzett; Jim egy ideig csak elkísérte a versenyekre, aztán 1956. június 3-án ő is beszállt és győzött is.
Karrierjét barátja kezdte egyengetni: egy Porschét, majd egy Jaguart "tett alá". Az eredmény nem maradt el, Clark 1958-ban és 59-ben is Skócia gyorsasági bajnoka lett. 1960-ban Colin Champman, a Lotus főnöke szerződtette Formula Junior és F-2-es futamokra, s még abban az évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben s Portugáliában már dobogóra is állhatott. Chapman 1962-ben megalkotta a Lotus 25-öst, minden idők egyik legjobb F1-es versenyautóját, amellyel Clark az évad harmadik versenyén, a Belga Nagydíjon a 12. helyről indulva szerezte meg első futamgyőzelmét és az év végén, az utolsó futamon csak motorhiba gátolta meg abban, hogy világbajnok legyen.
Az 1963-as esztendőben Jim Clark a tíz futamból hetet és természetesen a világbajnoki címet is megnyerte, sőt hét világbajnokságon kívüli versenyen is őt intették le elsőként. A 27 esztendős skót a Lotus 25-tel verhetetlen volt, s nem sokon múlott, hogy élete első indianapolisi versenyén, a híres 500 mérföldes megmérettetésen is learassa a babérokat. 1964-ben a Lotus megbízhatatlansága miatt kicsúszott kezéből a cím, ám lelkesedése mit sem csökkent. Az 1965-ös esztendőben a tíz világbajnoki futamból kilencen állt rajthoz, hetet megnyert - azt az egyet azért hagyta ki, mert szerencsét próbált Indianapolisban és fél évszázad után első európaiként nyert, a Forma-1-ben pedig Clark és a Lotus versenyistálló is egy újabb világbajnoki címmel lett gazdagabb.
1966-ban a másfél literes motorokat 3 ezer köbcentiméteresekkel kellett felváltani, az átállási nehézségek miatt Clark csak egyetlen futamot nyert. 1967-ben aztán elkészült a Ford-Cosworth, minden idők egyik legsikeresebb versenymotorja, amivel Clark négy nagydíjat nyert, de összesítésben csak harmadik lett.
1968-ban ismét favoritként emlegették nevét. Már huszonötödik nagydíj-győzelménél tartott, amikor 1968. április 7-én Hockenheimben a végzetes baleset érte. Egy Forma-2-es versenyen a pálya hosszú, gyors kanyarjából kijőve autója 270 kilométeres sebességgel kicsúszott az útról és a fák közé vágódott. A kocsi valósággal szétrobbant, a nyakán, fején és gerincén sérült pilóta kórházba szállítás közben meghalt. A baleset okára sohasem derült fény, valószínű, hogy a nagy sebességnél előforduló vízen siklás (aquaplaning) okozhatta: Clark ugyanis száraz gumikkal ért a még tócsákkal borított szakaszra, s irányíthatatlanná vált járműve.
Az autósport akkori legfényesebb de végtelenül szerény és szimpatikus csillagát milliók gyászolták. Jim Clark szülőházának helyén ma múzeum áll, ő maga 1990-ben lett a motorsport halhatatlanja.
