Hová tűntek a szigetlakók?

Mauro Bologna és J.C. Flores abból indult ki, hogy a 160 négyzetkilométeres területre, Kr.e 400 körül érkezett polinéziaiak a szigetet borító pálmáknak köszönhetően kezdtek el szaporodni. A fák törzsét használták fel csónakkészítésre, tüzelésre, gyümölcséből táplálkoztak. 1175-re már kétezren voltak. A matematikai séma szerint számuk a rendelkezésre álló nyersanyagforrásokhoz viszonyítva ekkor volt optimális. Ám 1300-ra, amikor számuk megkétszereződött, a pálmafáké pedig csökkent, az egyensúly e két tényező között megbomlott. 1400-ra eltűnt az összes pálmafa és ez a lakosságra is végzetes lett.

A kutatók hangsúlyozzák: módszerük, amely a lakosság-források viszonyát veszi alapul, különbözik attól, amelyet a múlt század 20-as éveiben dolgozott ki Vito Volterra és Alfred Lotka matematikus, mert ez utóbbiak a ragadozó állatok és prédáik egyensúlyát vették képletük alapjául. Bologna és Flores képlete bonyolultabb, viszont számaik egybehangzanak a régészek által végzett kutatások adataival.

Ezenkívül elemzéseikben foglalkoztak a "technológiai" elemmel is, azaz a megváltozott körülményekre való változtatási, ha úgy tetszik, újítási készséggel, amelyet ebben az esetben nagyon alacsonynak értékeltek. Ez, elzárt szigetről lévén szó, nem meglepő, egy más, globalizált területen viszont ennek az elemnek nagy szerepe lehet.

Volterra és Lotka azt állítják, hogy képesek dekódolni az idők folyamán eltűnt más, például dél-amerikai civilizációk eltűnésének okait és meghatározni az egész planétán a jelenlegi civilizáció összeomlásának ritmusát - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.