Változó, rohanó időket élünk. A statisztikák szerint egyre több időt töltünk a tévé előtt, miközben egyre kevésbé érdekelnek minket a könyvek. Jellemző és elszomorító adat, hogy ma a felnőtt lakosság 60 százaléka évente egyetlen könyvet sem olvas el, míg negyven éve még azért a kétharmad elfogyasztott legalább egyet, legyen az szépirodalom, nyelvészeti tanulmánykötet vagy mezőgazdasági szakkönyv.

Dante nehéz, de Rejtőt sem értjük

Az olvasásszociológusok több tényezőre vezetik vissza a könyvmolyok ritkulását. Felelőssé teszik az irodalmat olykor kvázi megutáltató iskolai oktatást, a nehézkes tananyagot, a kultúrtörténeti ismeretek túlsúlyát a szépirodalmi művekhez képest, és hibás a olvasmányválasztást. Ahogy Nagy Attila, a téma régi kutatója kifejtette a 168 Órának: „Kutatási adatokkal is igazolható: a felső tagozatosok, középiskolások szerint az irodalom nehéz, unalmas, felesleges tárgy. Elhiszem, hogy a Kincskereső kisködmön ma már nehezen érthető, de az Egri csillagok igenis érdekes, csak lehet, hogy később kéne vele foglalkozni. A Szigeti veszedelmet, az Iliászt vagy Dantét kivenném a tananyagból. Humorra lenne szükség, Karinthyra, Rejtőre. Van miből megújulni, hála a kortárs magyar irodalomnak, Békés Pálnak, Lázár Ervinnek, Szabó Magdának, Janikovszky Évának.”



Súlyosabb gondot jelent, hogy a nemzetközi PISA-felmérések szerint az olvasott szövegek jó részét nem is értik a gimnazisták, az OECD-államok átlagánál rosszabb a hazai diákok értelmezőképessége. Ráadásul minden negyedik nebuló funkcionális analfabéta, ami gyakran a felsőoktatásban sem változik meg.

Inkább a net, mint az újságosbódé

További, az olvasástól távoltartó tényező lehet a televízió: jelenleg 2,5-3 órát töltünk naponta a képernyő előtt. Természetesen ez nem releváns adat, hiszen a hagyományos értelemben vett tévéfogyasztást rögzíti, miközben megjelent és egyre jellemzőbb a világhálón keresztüli rádióhallgatás és tévénézés is. Az internetezési szokások vizsgálata is azt mutatja, hogy egyre több időt tölt kicsi és nagy a gép előtt. A netezők közel fele naponta 3-5 órát is elüldögél a billentyűzetet koptatva. Ezek után nem meglepő, hogy a magyarok többsége egyetlen könyvet sem vesz kézbe 365 nap alatt.

Az olvasási kedv nem csupán a hagyományos könyvek esetében csökkent; papíralapú újságot is egyre ritkábban vásárolunk. S ez szintén a virtuális világ térhódításával van összefüggésben. Az országos napilapok – a bulvársajtót képviselő Blikk, és az ingyenes, igénytelen Metro – kivételével 2000 és 2007 között mind csökkentették a példányszámukat, egyedül csak a hetilapok eladása nem változott jelentős mértékben. Némi optimizmusra ad okot, hogy azért olvasunk nap híreket, csak éppen a világhálón: az internetes hírportálok látogatottságának emelkedése és a napilapok példányszám-visszaesése azt mutatja, hogy a jövő napi médiája egyértelműen a kibertérben rejlik.

Veszítsünk el egy könyvet!

Ebben az olvasástól elforduló világban üdítő kezdeményezésnek számít az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár, illetve Buzai Csaba könyvtáros remek ötlete: veszítsünk el egy könyvet! Pontosabban megfogalmazva, szándékosan felejtsünk ott egy-egy könyvet a kocsmapulton, a villamoson, az áruház lépcsőjén, az autós pihenőben, vagy a sífelvonó kabinjában. A lényeg, hogy valaki ráleljen, és megtalálja a belerejtett lapot is, amiben a könyv „továbbvesztését” kérjük a szerencsés megtalálótól.

Az akció talán olvasásra ösztönzi az eddig passzív tömegeket is, hiszen most már a művek izgalma a megtalálás örömével vegyül. Mintha egy izgalmas kalandfilmbe kerülnénk, ahol a kultúra Indana Jonesaiként trükkösen kell elhagynunk és meglelnünk a könyveket. Ráadásul több kortárs író, közszereplő is a kezdeményezés mellé állt, így dedikált relikviákra is bukkanhatnak a szerencsések. Gondoljunk csak bele, Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna” Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor, Vitray Tamás, Závada Pál művei is heverhetnek egy Meki ülésén, csak ránk várva!

A „Veszíts el egy könyvet!” ráadásul több is mint egy nagyszabású játék, hiszen nyomon követhetjük egy külön e célból létrehozott blogon a könyvek vándorútját, illetve egy fórumon pedig megoszthatjuk az elhagyás és a megtalálás élményét is egy folyamatosan bővülő közösségben. Ahogy egy huszonéves lány írta itt: „Ma, mint egy eszeveszett gyerek, izgalommal telve, érdekes félmosollyal az arcomon, elhagytam életem első könyvét. Én nem nyomtattam az oldalt, hanem kézzel írtam, nekem így jobban tetszik, valahogy személyesebb a személytelenségben... CSODÁLATOS érzés volt! Mikor leszálltam a Hévről egy srác megkérdezte, hogy nem az enyém e a könyv. Én csak annyit tudtam mondani, hogy most már nem :). Milyen érdekes, hogy ez is mekkora örömöt okozott.”

S a kezdeményezés értő fülekre és szorgos kezekre talált, hiszen már például a kecskeméti pályaudvaron, Budapesten, a 11-es buszon, de a Vajdaságban vagy az ungvári könyvtár környékén is megjelentek a vándorkönyvek. Buzai Csaba, a kezdeményezés elindítója lapunknak elmesélte, hogy jelenleg úgy kétszáz mű keringhet a Kárpát-medencében, és számuk egyre növekszik. Megvan természetesen a kockázata annak is, hogy nem adják tovább a fellelt kultúrkincset, de az elindítók reménykednek abban, hogy a többség azért folytatja a láncot. Sajnos a játékba egyelőre más könyvtár nem kapcsolódott be, és a sajtó sem fordított (eddig) elég figyelmet rá, pusztán a civil lelkesedés viszi előre az akciót. Pedig a könyvek ott várnak valahol mindenkire…

A kezdeményezéshez kapcsolódik egy olvasói fórum: http://forum.sg.hu/listazas.php3?azonosito=justhvk&id=1205487583

Egy könyvblog:
http://blogkonyvtar.freeblog.hu/

A játék részletes leírása pedig itt olvasható:
http://blog.justhvk.hu/?p=521