Eszik-e vagy isszák?

Van-e a polgári demokráciának alternatívája? Vannak-e posztmodern demokráciának jellegzetesen új mozzanatai? Szólt az alapkérdés, és a tanár urak megpróbáltak rá reagálni. Jellemző lehet, hogy a – sokszor széjjelhúzó – négyes fogat legfiatalabb tagja, a Védegylet közgazdásza Boda Zsolt véleménye hasonlított a legkevésbé a Jelenések könyvére, a legkevésbé derűlátók pedig a politikában megmártózottak, így Tamás Gáspár Miklós és Lányi András voltak.

Tamás Gáspár Miklós filozófus, az ATTAC Magyarország alelnöke: „A közkeletű szóhasználatban, amikor azt mondják valamire Magyarországon, és a környező, hasonlóan szerencsétlen sorsú országokban, hogy demokratikus, ezen általában valamiféle, eljárási szabályrendhez való ragaszkodást értenek. Lényegében a demokrácia szót, a klasszikus, liberális értelemben használják, ha valaki nem viselkedik demokratikusan, az azt jelenti, hogy nincs tekintettel mások véleményére, elfojtja mások egyéniségét, parancsolgat és így tovább. Jelen pillanatban, ha elfogadjuk a rendszernek a magáról adott értelmezését – amit én nem fogadok el – de ha elfogadok egy pillanatig, akkor ez egy vegyes rendszer, ami liberális és demokratikus elemekből áll. A jelenlegi rendszerben a demokratikus elemek gyöngébbek.

Arisztotelész azt mondta – a rá jellemző brutális egyenességgel – hogy a demokrácia a szegények uralma a gazdagok fölött. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságilag, szociálisan, szimbolikusan erősek, nincsenek informális erejüknél fogva eleve hatalmon a demokratikus rendszerben. A jelenkori, kelet-közép-európai rendszerekben még csak azt sem mondhatjuk el, hogy a jelentős gazdasági, szociális és kulturális erővel nem rendelkező csoportok egyáltalán képviselve lennének a politikai rendszerben. Formális értelemben sem, ugyanis nincsenek olyan pártok a parlamentben melyek a lakosság tőkével nem rendelkező részének az érdekeit képviselnék. Csak polgári pártok vannak, amelyek különféle értelmezésben, különféle praktikákban és különböző hagyomány folytatásával. A döntő hatalmi kérdésekben, az egyenlőség, alárendeltség, a kulturális hatalom tekintetében, a lakosság felső ötödének érdekét képviselik. Természetesen kompromisszumot kell kötniük az alsó négyötöddel, különben elsodorná őket a néplázadás. De tény az, hogy még csak képviselete sincsen a tőke és hatalom nélküli dolgozóknak, az állástalan proletároknak, és azoknak teljesen kiestek a jelenlegi tőkés rendszerből – márpedig nagyon sokan vannak. Még képviseletük sincsen, nemhogy hatalmuk lenne! A képviselet önmagában nem hatalom.

Továbbmegyek, a népakarat szimbolikus képviselete is korlátozva van. Az egyik legfontosabb korlátozás, ami ezt korlátozza az nem más mint, a független jegybank. Az a népképviselet akaratától függetlenül, dönthet gazdasági kérdésekben, járhat el önállóan, anélkül, hogy elszámoltatható volna. Még tovább megyek, a Magyar Nemzeti Bank hatalma is korlátozva van, mert alapvetően az Európai Központi Bank az, amelyik a legfontosabb monetáris döntéseket meghozza. Ha belépünk az euró-övezetbe – én remélem ez még később lesz, mint ahogy tervezik – ez természetesen még súlyosabb lesz. Nem csak hogy, a népakarat, csak szimbolikusan és korlátozottan érvényesül, a hagyományos formája is korlátozás alá esik. Lehet még rosszabb is. A demokrácia, igazi, tartalmi felélesztése ebben a rendszerben láthatólag lehetetlenné vált, azért mert láthatólag senki nem hisz már abban, hogy a közvetett képviseleti demokrácia, alkotmány és egyebek által korlátozott rendszere, a fékek és ellensúlyok szokásos rendszerével akár a személyi szabadságot, akár a népnek az állam feletti hatalmát meg tudná adni, ebben jóformán senki sem hisz. Bevallom önöknek, hogy én sem.”

Lánczi András Közgazdaság-tudományi Egyetem Politikatudományi Tanszékének tanszékvezetője: „A demokráciára nem lehet érettnek lenni. Nem hiszek abban, hogy van egy mérce, és ha valaki felnőtt ahhoz, akkor fusson neki. Mi nevezek én demokráciának? Én elfogadom – mások nyomán – hogy két dolog fontos alapvetően a demokráciában, az egyik, hogy működjön a többségi elve – ez nagyon is működik nálunk – a másik, az a joguralommal függ össze. A joguralom, az nem azonos a jogállammal. A joguralomban benne vannak morális normák is, aminek a pozitív joggal együtt kéne kiadnia valamit, amit demokratikus politikai kultúrának nevezünk. Ez a része Magyarországon katasztrofális. Nagyon messze vagyunk attól, hogy sötétben is megtegyünk valamit, amikor senki sem lát, és csak azért kövessünk valamit, mert norma. Ehhez kapcsolódik az, amit én harmadik problémának látok, ez pedig a morális egyenlőségnek a kérdése, a demokráciának valamennyire az egyenlőségen kéne alapulnia, márpedig Magyarországon kialakult egy olyan politikai mező, amelyben mind a két fél saját okaira hivatkozva, képtelen, nem akarja, elutasítja, hogy a másik felet vele morálisan egyenlőnek tartsa. A jelenlegi kormányon lévők úgy gondolják, ellenfeleik maradiak, fasiszták, én nem tudom, mit szoktak még mondani, tehát nekik nem lehet átengedni a hatalmat semmilyen körülmények között, és minden ennek rendelődik alá. A másik oldalon, még mindig az antikommunizmus működik, és ez nem engedi, hogy morálisan egyenlő félnek tekintse a posztkommunista erőket. Márpedig morális egyenlőtlenségben nincsen demokrácia, mert a joguralmat erősen korlátozza.”

Lányi András egyetemi tanár, a Duna Charta, a Védegylet az Élőlánc Magyarországért alapító tagja: „Próbálok vigasztaló lenni, a demokrácia másutt is válságban van, nem csak Magyarországon. Sőt, sokak szerint már rég el is múlt, már a helye se fáj. Tessék tudomásul venni, hogy az emberiség történetében a demokrácia mindig átmeneti állapot volt. Már Platón az Államban gyanakszik erről, hogy a demokrácia igen könnyen adja át a helyét az oligarchiának vagy a türannisz uralmának. Az újkori demokrácia története is mutatja ennek az átmenetiségnek a jeleit. Én demokráciának azt a helyzetet nevezem, amikor közügyek intézésében a teljes jogú tagjai a politikai közösségnek egyenlőként vesznek részt. Addig van demokrácia, amíg ez így van. Száraz leszek mint egy kétszersült, és felsorolom a feltételeit. Feltétele, hogy legyen konszenzus a társadalomban. Csak ott fogja elviselni a kisebbség a többség akaratát, ahol valami teljes szakadékszerűség nem választja el őket, ahol legalább abban egyet tudnak érteni, hogy miben nem értenek egyet. Addig van demokrácia, amíg van középosztály, azaz anyagilag független emberek, akik igénylik a közügyekben való részvételt, sőt képesek a közügyekben kompetens módon részt venni. A harmadik feltétel: azért képesek a közügyekben kompetens módon részt venni, mert őrzik a sikeres közös, érdekörvényesítés hagyományát. Ha őriz valaki ilyet, akkor kérem hozza ki, mert ez valóban rossz hír a magyar demokrácia szempontjából.”

Boda Zsolt a Védegylet alapító tagja, közgazdász: „Én juszt is azt mondom, van demokrácia. Ha ma nincs demokrácia, akkor soha se volt a világban. Azt lehet mondani, hogy nincsen eléggé. Ma sincs eléggé, Magyarországon sincs eléggé, sose volt eléggé. A demokrácia nem csak egy intézményrendszer, hanem tartalom, nagyon szubsztantív elvek és értékek, melyekről mondhatjuk, hogy nem valósulnak meg teljesen, és sok problémája van. Szerintem ez is egyfajta demokrácia, de vannak demoktratikusabb demokráciák is.”

Hovatovább?

Lányi András próbálta felvázolni a menekülési utat: „Megkerülhetetlen, és fontos kimondani, hogy mi köze az ökopolitikának a demokráciához. Az ökopolitika nem annyira tartalom, mint amennyire forma. Nem új tematika, hogy mit kell most megvédenünk, hanem szükségszerűen jár vele egy döntéshozatali mód. Az ökológiai politkia egy humanitárius, közösségelvű politika, mely a személyes részvételen alapuló döntéseket preferálja. Jó okunk van azt gondolni, hogy egy autonóm közösség fenntarthatóbb, felelős döntéseket nagyobb valószínűséggel hoz, mint egy univerzális összefüggések alapján, személytelen hálózatokban döntő mechanizmus.”