Berlusconi bukása

A médiamogul Silvio Berlusconi a Forza Italia nevű jobbközép, hagyománycentrikus pártja révén evezett be az olasz közéletbe. A kilencvenes évek elején egyszer már sikerült hatalomra kerülnie, és 2001-ben újra elfoglalhatta a kormányfői posztot. Regnálása alatt azonban Itália gazdasági fejlődése elmaradt az uniós átlagtól (0,2 és 1,3 százalék), és olyan korrupciós botrányok sorozata derült ki, amelyekben Berlusconi vastagon érintett volt. 2006-os bukását mégis az okozta, hogy legfőbb támogatóit, a vállalkozók rétegét veszítette el, mivel nem tudta valóra váltani egyik alapígéretét, hogy megvédi az olasz gazdaságot, a hazai vállalkozásokat a multicégektől. Koalíciós partnereinek többször tett ugyan engedményeket, amik gazdasági lépésekben realizálódtak, de az átfogó reformok elmaradtak. Ráadásul Berlusconi magánvagyona közben megháromszorozódott, hárommilliárd euróról kilencmilliárdra nőtt a ciklus során. A szemérmetlen vagyongyarapítás, és az ígért változtatások elodázása végül oda vezetett, hogy a 2006-os választásokon a kilenc pártból álló, Romano Prodi vezette baloldali konglomerátum győzedelmeskedett.

Prodi csillaga felragyog, majd gyorsan lehull

A diadal nem volt fölényes, sőt, inkább nyögvenyelős: a Szenátusban és a Képviselőházban is alig pár százalékos előnyre tettek szert a Demokrata Párt és szövetségesei. Az olasz parlamentarizmus igyekszik biztosítani a kormányzati stabilitást: a 630 tagú Képviselőházban a győztes pártformációnak plusz helyeket garantál. A felsőházban, vagyis a Szenátusban (ahová csak 40 éven felüli képviselők kerülhetnek) azonban regionális alapon működik a mandátumok szétosztása, és itt Prodinak csak két hellyel sikerült többet szereznie riválisánál.

Kormányzása során nem volt képes megállítani a gazdasági mélyrepülést, illetve a folyamatos bevándorlás révén látványosan süllyedt a közbiztonság színvonala is. 2007. végén pedig milliós tömegtüntetéseken követelték Rómában a kormány lemondását. A kegyelemdöfést azonban épp a demokraták egyik szövetségese, az UDEUR nevű kispárt adta meg: ennek vezetői korrupciós ügyekbe keveredtek, lemondtak és kivonultak a kormánykoalícióból. Így történhetett, hogy az idén januárban megtartott bizalmi szavazáson elbukott Prodi. A hisztérikus hangulatban megtartott voksolás során a Szenátusban 161 szenátor szavazott ellene, míg 156 támogatta. Másnap Prodi beadta lemondását, Berlusconi pedig fiesztát rendezett a villájában. A kialakult helyzetben két alkotmányos lehetőség állt az egykori kommunista Giorgio Napolitano államfő előtt: vagy átmeneti kormányt bíz meg az ország vezetésével, vagy előrehozott választásokat ír ki. Először átmeneti kabinettel próbálkoztak, ami azonban februárban megbukott, így az olasz törvények szerint január végétől hetven nap állt rendelkezésre a ciklusközi választások lebonyolítására.

A kommunista és a populista

Berlusconi kéttagú koalícióval készült a hatalomátvételre, ugyanis a Forza Italia szövetkezett a jobboldali nacionalista Nemzeti Szövetséggel. Ennek vezetője, Gianfranco Fini korábban szkeptikus volt Berlusconi politikájával és szándékaival kapcsolatban, ám a tavaly év végi tüntetéseken már utalt a körvonalazódó egységfrontra: „Mától kezdve meg kell kezdenünk a jövő építését, és bele kell fognunk abba a politikai szezonba, amelyben a jobboldal, népünk és értékrendszerünk lesz a központi elem, és válik a politikai csatározás főszereplője.” A Demokrata Párt a korábbi pártkonglomerátum helyett két szövetségessel szállt velük szembe, Walter Veltroni vezetésével. Kettejük párharcának ironikus felhangot adott, hogy míg a 71 éves Berlusconi igyekezett fiatalos imázst kialakítani magáról, addig nyolc évvel fiatalabb ellenfele ennek a látszatát is kerülte. Róma egykori polgármestere, a kommunista káderi múlt rendelkező, Barack Obama-rajongó Veltroni ősz hajú, míg a jobboldali médiacézár plasztikai beavatkozások és hajbeültetések miatt jó tíz évet is letagadhat. Lendületes, fiatalos arculatát erősítette nyilvános szerepléseivel is, ahol elragadó szónoklatokat mondott, és rendre fiatal nők oldalán jelent meg.

A baloldali kártyavár összeomlik

Az április 10-ei választások előzetes közvélemény-kutatásai és az első exit-pollok is jobboldali sikert prognosztizáltak, ami be is jött. A belügyminisztérium szinte teljesen végleges adatai szerint az alsóház képviselőinek megválasztására jogosult 47,3 millió állampolgár 62,5 százaléka adta le voksát a 2006-os, ugyancsak az első nap után mért 66,5 százalékkal szemben. A Parlament Alsó Házában az jobboldali Olasz Néppárt a szavazatok 46,6%-át kapta a Demokrata Párt 37,8%-ával szemben, míg a szenátus esetében 47,2%-os a győzelem a Demokrata Párt 38,1%-ával szemben, így újra Berlusconi foglalhatja el a kormányfői bársonyszéket.

A választási eredmények oka az elemzők szerint az, hogy egyrészt megrendült a bizalom a baloldalban: a munkások is Berlusconira voksoltak, sőt a hagyományosan balos dél-olasz területeken is tarolt a Forza Italia – feltehetően a hónapokig húzódó nápolyi szemétlerakós botrány kapcsán. Veltroni még a választások estéjén telefonon gratulált ellenfelének, aki pedig mesterkélten szerény nyilatkozatokat tett: „Az országnak a változáshoz kormányra van szüksége, kötelességemnek érzem vállalni ezt a felelősséget és meglesz hozzá a bátorságom is.”

Milyen lesz a jobb jövő?

Berlusconi várható programjában szerepel az adócsökkentés, és természetesen a gazdaság kivezetése a jelenlegi mélyrepülésből. Ígérete szerint óvatos reformokkal az élelmiszer- és energiaárak megregulázásával megpróbálkozik majd, és egy teljes adómentes hónapot - ez lenne a „Szabadság hónapja” – is vázolt, amikor senkinek nem kell, semmilyen adót befizetnie. Az ígérettől azt várják, hogy pozitív pszichológiai hatással lesz mind az emberek, mind a gazdaság hangulatára.

Nem mindenki örül azonban az új Berlusconi-kurzusnak, a The Economist brit gazdasági lap kemény bírálata mellett az olasz baloldal is kétségbe van esve: „Segítség, Berlusconi visszajön!” - írja a Libération. A baloldali újság borús vezércikke szerint „az új Berlusconi úgy néz ki, mintha egy rosszul sikerült liftingen (fiatalító kozmetikai kezelés) esett volna át. Elővette a jól bevált receptet, nevezetesen az adócsökkentést. Győzelme elsősorban annak a jele, hogy rosszul mennek a dolgok az országban. Nehéz elképzelni, hogy Berlusconiból egy megreformált intézményrendszerrel rendelkező új, modern köztársaság létrehozója lehet.”