A szapporói hőstett - a divízió I-es világbajnokság megnyerése - a magyar hoki eddigi legfényesebb diadala, hiszen amióta bevezették az osztályos rendszert - a második világháborút követően -, soha sem sikerült felkerülni az elitbe.
A sportág honi körülményeit - a kevés rendelkezésre álló fedett csarnokot és kisszámú játékost - tekintve csodával ér fel, hogy Pat Cortina szövetségi kapitány gárdája megmérkőzhet például azzal a kanadai együttessel, melynek hátterét több ezer csarnok és több milliós játékosbázis alkotja.
Az elmúlt években ugyan több helyen adtak át fedett pályát Magyarországon, de ezek az új központok az idő rövidsége miatt még nem termelhettek ki kész, minőségi játékosokat.
Ezzel szemben Kanadából - ahol szinte vallás a hoki -, vagy Oroszországból, Svédországból, Finnországból, Csehországból, Szlovákiából, az Egyesült Államokból számos világsztár játszik az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben. Nem egy olyan hokis szórakoztatja hétről hétre a nőzőket - így az orosz Alekszandr Ovecskin vagy a kanadai Sidney Crosby -, akinek éves keresete több mint a magyar szövetség egy évtizedes (!) költségvetése.
Az élen járó országok akár három-öt ütőképes válogatottat is ki tudnának állítani, míg a magyar jó, ha egyet, amely képes nagy bravúr árán megnyerni a divízió I-et. Az élvonalból Olaszország, Franciaország esetleg Dánia csapata szerencsével megszorítható - talán még le is győzhető -, de már ez is szinte a csoda kategóriájába tartozna.
A magyar válogatott számára a következő feladat az lehet, hogy a svájci vb-n próbálja meg kicsikarni a bennmaradást. Ehhez legalább két együttest meg kell előznie a 16-ból. Nem lehetetlen, de álomszerű. Az biztos, hogy a legjobbak ellen nincs esély, még akkor sem, ha pontosan nem lehet megmondani, milyen összeállításban lép pályára egyik-másik hokis nagyhatalom alakulata, lévén, májusban még tart az NHL rájátszása, és csak olyan klubtól lehet hokisra számítani, amely már kiesett a küzdelemből.
