Jared Diamond, a UCLA (University of California, Los Angeles) tanára immár több könyvében és publikációjába felhívta figyelmet, a globális felmelegedés, a globalizáció és a túlnépesedés a föld lerombolásánál közelibb és kézzelfoghatóbb negatív hatásaira. Álláspontja szerint a harmadik világ mai konfliktusai, így a ruandai népirtás és a Haitin gyakorlatilag évtizedek óta folyamatos nyomor és lázadások már ennek a folyamatnak az első fecskéi. Diamond gyakorlatilag leporolta Thomas Malthus angol közgazdász bő kétszáz éves demográfiai-közgazdaságtani tézisét arról, hogy az emberiség a rendelkezésére álló erőforrások – elsősorban az élelem – növekedésénél gyorsabb ütemben tud szaporodni és ez előbb utóbb, mai szóval élve humanitárius katasztrófákhoz, háborúkhoz, éhínséghez és ennek nyomán járványokhoz vezet, hacsak az emberiség azt nem előzi meg, mondjuk születésszabályozással.

Collapse (Összeomlás) című művében a szerző más közgazdászokat idéz, akik feltérképezték a túlnépesedett Ruandában 1994-ben kirobbant etnikai tisztogatásnak a hagyományos hutu-tuszi ellentéten, és annak politikai hátterű szításán túli, közgazdasági gyökereit. Aszerint, Ruandában a tisztán hutuk laktak területeken a lakosság nem a tuszikat, hanem saját népcsoportjuk vagyonosabb tagjait mészárolta le. A marxisták elvetették a malthusianizmust, mert abban az imperialista háborúk igazolását látták, talán eszükbe sem jutott, hogy tézisei az osztályharcnak egy kevésbé kedvező értelmezését is nyújthatják. Tudniillik az állattartó és vagyonosabb tuszik a gyarmatosítás korszakától fogva a bennszülött lakosság elitjét képezték. Amerre meg nem éltek, ott az erőszaknak a tuszik szerepét betöltő hutuk estek áldozatul a bozótvágó késsel felszerelt bandáknak.



Maga Diamond sem ragad le a malthusiánus magyarázatnál, illetve aktualizálja azt. A túlnépesedés mellett felsorolja a környezetrombolás különböző kategóriáit. A szerző által szétválogatott kategóriák ugyanakkor összefüggésben állnak egymással az erdők és más élőhelyek pusztítása, mezőgazdasági termelésbe vonását követi a pazarló vízgazdálkodás, öntözés és a talaj eróziója, a szikesedés, a tápanyagok kilúgozódása. A túlnépesedést pedig az úgy nevezett „ökológia lábnyom” képezte rombolás, azaz az egyéneknek a puszta létükkel a természetre gyakorolt terhelése, illetve a túlhalászat és túlvadászat követi. A sok az eszkimó és kevés a fóka képletben sem állandó a fókák száma, nem csak az adott fókaadag csökken. Nem csak azért jut kevesebb fóka per eszkimó, mert többfelé kell azt szétosztani, hiszen a több eszkimó nagyobb hatékonysággal éli fel a fókákat, azaz idővel kevesebb fókát kell több eszkimó között szétosztani, a fókaadag exponenciálisan csökken.

A fenyegető jelenséggel már ez ENSZ is foglalkozik. Egyre több jel mutat arra, hogy az egyre szélsőségesebb időjárás immár nem egyszerűen helyi éhínségekhez vezethet, hanem maga alá temetheti a globális gazdaságot is. John Holmes, az ENSZ humanitárius és segélyezési kérdésekkel megbízott főtitkárhelyettese egy konferencián hívta fel a figyelmet arra, hogy 2007 közepe óta átlagosan már 40 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak világszerte. Az okok között említi klímaváltozást, Kína és India megnövekedett szükségletét továbbá az üzemanyagárak növekedését. Utóbbi két fronton is hozzájárul a dráguláshoz, a szállítás költségeinek emelése és azáltal, hogy egyre több ültetvényt von ki az élelmiszertermelésből a bioüzemenyagok iránti növekvő kereslet. Az élelmezési gondok miatt éhséglázadások törtek ki Nyugat-Afrikától Dél-Ázsiáig. A rizs árának egy év alatt lezajlott megduplázódása miatt a Világbank attól tart, hogy az exportáló országok korlátozásokat vezetnek be, tovább súlyosbítva az ellátás nehézségeit. James Adams a Világbank térségi alelnöke szerint Thaiföld – a legnagyobb exportőr – is korlátozhatja a kivitelt, a hazai igényeket kielégítése az infláció mérséklése végett, ahogy India, a második és Vietnam a harmadik már meg is tette, akárcsak Kína, Kambodzsa és Egyiptom. Egyiptomban, Haitin, Hondurasban és Bangladesben éhséglázadás tört ki, mivel a szegényebb rétegek nem tudják már az alapvető élelmiszernek számító rizst sem megvenni. A bangladesi helyzet az 18974-es „nagy éhínséghez” hasonló méreteket öltött.

Jean Ziegler, az ENSZ jelentéstevője, felszólította a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy változtasson mezőgazdasági támogatási politikáján. Az IMF jelenleg csak adósságcsökkentési célú vállalkozásokat támogat. A mezőgazdasági támogatás emberéleteket ment – magyarázta. Egyúttal bírálta az Európai Unió afrikai élelmiszerdömpingjét is: "Az EU az európai élelmiszer-felesleg afrikai exportját finanszírozza, fél- vagy harmadáron értékesítik az élelmiszert Afrikában, ez tönkreteszi a földrész mezőgazdaságát". A WTO és José Manuel Barroso beavatkozást sürget. Ban Ki Mun az ENSZ főtitkára a szervezet Kereskedelmi és Fejlesztési Értekezletének (UNCTAD) accrai konferenciáján kijelentette, hogy az élelmiszerár-emelkedés visszavetheti a szegénység mérséklésére tett nemzetközi erőfeszítéseket.

A FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint Harminchét országot fenyeget súlyos élelmiszerválság. Jacques Diou a szervezet veztője felhívta figyelmet arra, hogy “Az emberek nem fogják ülve bevárni, amíg éhen halnak”. Az árak megállíthatatlan növekedése ötvenhat százalékkal is növelheti rászorultabb államok élelmiszerimportját, ami olyan éhséglázadásokhoz vezethet, melyekre több nyugat-afrikai országban, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Haitin volt példa.

Az Európai Parlament szél-, új-, és zöld baloldali frakciója, az Egyesült Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) tagjai a „humanitárius cunami” kifejezéssel illeték a válságot és a kapitalizmust valamint a multinacionális cégeket nevezték meg tettesként. A képviselő csoport tagjai Európa nagy hagyománnyal bíró – így a francia, az olasz és a spanyol – kommunista pártjai, a skandináv szocdemektől balra álló formációk és a Zöldek / Európai Szabad Szövetség (VERTS/ALE) padsoraiban helyet foglaló mérsékelt, úgy nevezett „realo” züldeknél balosabb öko-pártok, valamint a Sinn Féin.

Ausztráliában, ami a világ legnagyobb búzaexportőre cím büszke tulajdonosa volt nem is olyan rég, pár év szárazság után kevesebb, mint felére esett vissza a termelés. Az egymást követő veszteséges évek egyre több gazdát tesznek végleg tönkre. A művelésbe vont terület folyamatosan csökken, a kizsarolt földek elsivatagosodnak. Dél-Kelet Ázsia élelmiszerellátása egyre nagyobb veszélyben. Japán előrelátó módon szigorúan tiltja a rizs importját, és támogatja a hazai rizstermelőket, így csökkentve rászorultságát az élelmiszerimportra. Kína felhalmozza tartalékait, amivel elsősorban az észak-koreai éhezést fokozza tovább, már elviselhetetlen mértékűvé.

A Fülöp-szigetek népességének gyors növekedése lekörözte az ország erőforrásait. Bár hagyományosan rizstermelő ország, az utóbbi évtizedekben a világ egyik legnagyobb importőrjévé vált, Nigéria, Indonézia és Banglades mellett. 2008-ban várhatóan megelőzi e téren vetélytársait és világelső lesz az importált rizs mennyiségét tekintve. A kormány megszabta az étkezdékben kimérhető rizsadag felső határát, ami a korábban megszokott mennyiség fele. A rizssegély szállítmányokat és a földeket a hadsereg védi.



Hondurasban több ezer szakszervezeti tag és paraszt tiltakozott az alapvető élelmiszerárak drasztikus emelése ellen. Az általános sztrájk alatt megtartott tüntetésen a demonstrálók a kormányépületek elé akartak vonulni, ekkor összecsaptak a leverésükre kivezényelt rohamrendőrökkel.

Haitiben éhezők támadták meg az elnöki palotát és René Préval elnök lemondását követelték. A tömeget ENSZ-békefenntartók oszlatták fel gumilövedékkel és könnygázzal, öten meghaltak, több mint harmincan megsebesültek. A zavargásokban később egy nigériai ENSZ kéksapkás is életét vesztette. A haiti szenátus ezután lemondatta Jacques Edouard Alexis miniszterlenököt, és csökkentette a rizs árát. A szemtanúk szerint a barikádokon azt kiabálták: „Éhesek vagyunk!”