"A sajtószabadság mindig a demokrácia és a társadalom működésének produktuma: egy konfliktusgazdag terület" - mondta Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, aki felhívta a figyelmet arra: rendre bukkannak elő újabb és újabb megoldandó problémák, mint például a bírósági tudósítások korlátozása vagy a rágalmazás tényállásának megítélése.
A médiában ráadásul rendre ütközik két alkotmányos alapjog, a tulajdonhoz és a szólásszabadsághoz való jog - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a magyar médiumok zömében külföldi tulajdonosai itt "nem úgy viselkednek, mint a saját hazájukban", ahol a legtöbb esetben felelősségteljesebb és erősebb társadalmi, szakmai ellenállást tanúsító közegben működnek.
Az e szférában dolgozók politikai megosztottságát és a köztük húzódó szakmai törésvonalakat nevezte az egyik legfőbb problémának Eötvös Pál, megjegyezve, míg Olaszországban sztrájkkal, Szlovákiában üresen hagyott címlapokkal tiltakoztak a közelmúltban számukra fontos ügyekben a médiamunkások, "ilyesmi nálunk nem nagyon képzelhető el".
Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) elnöke kiemelte: a sajtószabadság egyszerre jelenti az újságíró szuverenitását és a közönség jogát ahhoz, hogy minden lényeges információt megkapjon a személyes és közösségi döntések meghozatalához.
Az egyre koncentrálódó magyarországi médiapiacon alig akad hazai befektető, ugyanakkor "nehezíti" a helyzetet, hogy sok esetben a rendszerváltozás után is meghatározó szerepet töltenek be olyan emberek, akik a diktatúra idején meghatározó szerepet játszottak - tette hozzá.
Szikora József megjegyezte: az ingyenes lapok térnyerése a hirdetők igényei alá rendeli ezen újságok szerkesztett tartalmát, míg a bulvárosodás azzal fenyeget, hogy a ránk záporozó információk között nem kapjuk meg a valóban lényegeseket.
A MAKÚSZ vezetője szóvá tette azt is, hogy egyre gyengébb a hazai sajtó színvonala: mára hiánycikk lett a stílus, a választékosság, a nagyvonalúság.
Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke azt emelte ki, hogy a sajtószabadság csak két összetevő megléte esetén érvényesül: ha megvan az újságíró és a befogadó szabadsága is, ez utóbbihoz pedig az kell, hogy gyors, pontos, hiteles és sokoldalú legyen a tájékoztatás.
Ezzel szemben, mondta, miközben a média feladata az, hogy "megírja az igazságot", a riport után az oknyomozó, tényfeltáró újságírás is "kiveszett jószerével a műfajok közül", miközben számos orgánum azért nem néz a közvéleményt érdeklő történések mélyére, mert vagy nem tudja megfizetni az ilyen anyagokat, vagy tart a közzététel következményeitől.
Kósa Csaba a legrosszabbnak a seregnyi kis helyi médiumnál dolgozók helyzetét nevezte, "őket senki az ég világon nem védi meg, és nem is tudja megvédeni" a tulajdonos vagy a helyi önkormányzat felől érkező nyomástól, befolyásolási kísérletektől.
Az alapvető hiányosságok között említette, hogy a médiában dolgozók még nem ismerték fel: pártállástól függetlenül csak közös fellépéssel védhetik meg érdekeiket.
Az ENSZ 1991 őszén nyilvánította május 3-át a sajtószabadság nemzetközi napjává. Annak emlékére döntött erről, hogy 1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. E napon világszerte megemlékeznek a munkavégzésük során meggyilkolt, illetve munkájukban akadályozott újságírókról.
