Valóságshow-k persze most is léteznek, itt van például Győzike, de az azért más, hiszen a Gáspár család személyében sztárok életét kísérhetjük figyelemmel. De azok a bizonyos, a semmiből jött, hétköznapi emberekből öt percre sztárt csináló, olykor pszichológiai kísérlethez hasonlító, de legtöbbször mégis üres, értelmetlen szórakozást nyújtó műsorok valahogy eltűntek. Meguntuk a kíváncsiskodást, vagy csak az újdonság varázsa veszett el?

A mai valóságshow-k elődjei a negyvenes-ötvenes években indultak hódító útjukra az Egyesült Államokban; a Való Világ- és a Big Brother-jellegű műsorokat azonban csak 2000 körül kezdték vetíteni. Magyarországon az első valóságshow a Bár volt, amely 2001 tavaszán indult a Viasat 3-on. Ebben tíz fiatal életét kísérhettük figyelemmel, akik nappal a címszereplő vendéglátóegységben dolgoztak, éjjel pedig egy közös lakásban próbálták elviselni egymást, több-kevesebb sikerrel. Mivel akkoriban a Viasat 3 lefedettsége csekély volt, a show-t sem nézték olyan sokat, és a szereplők sem váltak igazi sztárokká.

2002-ben aztán holland mintára elindult a Big Brother, az első igazán nagy nézőtömegeket a televízió elé csábító reality. Az első szériát 2002 szeptembere és decembere, míg a másodikat 2003 februárja és májusa között vetítették. Alapötlete a holland Endemol cégtől származik, címét pedig George Orwell 1984 című regényének mindent látó Nagy Testvére ihlette. A TV2-nek tehát már volt valóságshowja; így persze a konkurens csatornának is kellett. A BB mintájára készítette el az RTL Klub a Való Világot, mely három szériát élt meg. Az elsőt 2002 szeptembere és decembere, a másodikat 2003 januárja és májusa, míg a harmadikat 2003 decembere és 2004 júniusa között sugározták. Az első széria még nem tudta felülmúlni a Big Brother nézettségét, a második sorozat 1,75 milliós nézőszáma viszont már igen. A harmadikat még ennél is többen, kétmillióan kísérték figyelemmel. A két csatorna show-ja hasonló forgatókönyvet követett: a játékosok egy beszavazóshow után költözhettek be a külvilágtól elzárt, bekamerázott házba, ahol hónapokig együtt kellett élniük, majd időről időre kiszavazták valamelyik társukat. A győztes jelentős pénzösszeggel, illetve egyéb javakkal gyarapodott.

A két „sztár”, a Való Világ és a Big Brother után jött még néhány hasonló vállalkozás, mint a 2003-2004-es Survivor, melynek keretében a játékosoknak mindenféle próbatételt kellett kiállniuk egy szigeten a nyereményért; valamint a Kísértés, amelyben fiatalok tették próbára párjuk hűségét, akit vonzó ellenkező neműek közé „zártak” egy egzotikus szigeten. De ezek a műsorok már nem tudtak akkora rajongást kiváltani a nézőkből, mint BB Évi, Oki, Majka és a többiek.

Apropó, Majka. Talán ő az egyetlen, akinek bejött ez az „ötperces sztárság”, és sikerült kitolnia több évre, olyannyira, hogy még ma is tart. A többiek még fel-fel tűnnek egy-egy kisebb csatorna műsorvezetőjeként, esetleg néha szerepelnek a hírekben mint alkoholisták vagy Playboy-nyuszik; de jellemzően nem sikerült nekik a nagy áttörés. De nem csak a szereplők emléke halványult el, hanem a show-ké, sőt, magáé a műsortípusé is. Az ember kíváncsi; szeret belelátni mások életébe, figyelni, amint a szomszéd, a postás, a hentes öltözködik, fogat mos, vécére megy. Akkor is, ha adott esetben az a bizonyos „szomszéd” Győzike; és akkor is, ha csak egy egyszerű honfitársa. De mintha újabban már csak a sztárok életébe szeretnénk belesni; a hétköznapi embereket összezáró Való-villák és Brother-házak ideje lejárt. Úgy látszik, a valóságshow-k csodája csak három évig tart, aztán oda az újdonság varázsa. Az RTL Klub talán ezért sem indította végül útjára a Való Világ tervezett negyedik szériáját. Bár, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha újból elővennék a VV-t, nem tapadna ismét a képernyőkre milliók szeme; hiszen az „Azt eszik, amit kap” törvényt azóta sem módosították.



A kíváncsiság velünk született tulajdonság; kiben több, kiben kevesebb, de mindenképp jelen van az életünkben. Az átlagemberek mindennapjait pedig talán azért szeretjük jobban figyelemmel kísérni a sztárokénál, mert bennük magunkra ismerhetünk. Esténként leülünk a tévé elé, és jó érzéssel nyugtázzuk, hogy lám, mások is épp oly sérülékenyek, bizonytalanok, zaklatottak, makacsok, lobbanékonyak - egyszóval tökéletlenek, mint mi. A brazil szappanoperákra emlékeztető „ma összejöttem a tegnapi párom legjobb barátjának az ellenségével” típusú szövevényes viszonyok pedig kielégítik a bonyolult és értelmetlen dolgok iránti megmagyarázhatatlan igényünket. Azonban, az agyonbulvárosodás korában nem jelent már semmit, ha valaki a kamerák előtt csalja meg a párját, mutogatja meztelen testét vagy verekszik össze vetélytársával. Nem lepődünk meg mi már semmin. Ha felhoznák a pincéből a VV 4 ötletét, leporolnák, és gyártanának egy újabb, „kukkolni jó” jellegű műsort, valószínűleg már senki sem érné be a vetkőzős, veszekedős, szerelmeskedős jelenetekkel: egyre többet és többet akarnának. Az lenne a mérce, ki csalja meg több emberrel a párját vagy ver össze több villalakót. A korábbi tizenkettes karikát pedig felváltaná a tizennyolcas. Biztos, hogy kell ez nekünk? Talán jobb az élet VV-BB nélkül. A kíváncsiságunkat pedig úgyis ébren tartja Győzike, aki néha válik, néha meg nem. Már akiét. A többiek meg megnézhetik mondjuk az újonnan érkezett komodói sárkányt az Állatkertben.