Jogi szabályozás

A törvény szerint a hírműsorokon, az előzeteseken, a sportműsorokon és a reklámokon kívül a műsorszolgáltatónak sugárzás előtt minden műsort be kell sorolni a 12-es, a 16-os vagy a 18-as korhatár-kategóriába. Az egyes kategóriákba tartozó programokat bizonyos idősávban szabad sugározni; a besorolással nem rendelkező műsorelőzeteseket szintén. Az erőszakos jeleneteket tartalmazó, ám besorolással nem rendelkező hírműsorok esetében pedig a sugárzás előtt fel kell hívni a közönség figyelmét a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások körülményére. A korhatáros műsoroknál a minősítést minden esetben közölni kell a program előtt szóban és írásban egyaránt, illetve a korhatár-besorolást jelző piktogramot úgy kell megjeleníteni a képernyőn, hogy az a műsor teljes ideje alatt látható legyen.

A mozgóképről szóló, 2004. évi II. törvény alapján ez a filmbesorolás a kiskorúak védelmét tűzte ki céljául. A jogszabály öt kategóriát különböztet meg: korhatár nélkül megtekinthető, tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott, tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott, illetve csak felnőttek számára ajánlott. Az egyes kategóriákat az alapján különítik el, hogy az adott műsorszám mennyire alkalmas a fiatalkorú fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. A két meghatározó tényező az erőszak és a szexualitás ábrázolása: minél közvetlenebb módon, minél naturálisabban utal rá, illetve szerepelteti egy műsor, annál magasabb besorolást kell adni neki.



Az egyes műsorok korhatár-besorolására a mozgóképszakmai hatóság által működtetett Korhatár Bizottság tesz javaslatot, melynek tagjait pályázat útján három évre választják. A bizottság hét tagból áll: két pszichológus, két pedagógus végzettségű, két a média a gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozóan tapasztalattal rendelkező személy, illetve a filmterjesztők képviselője. A filmterjesztő köteles a hatóság által megállapított kategória piktogramját a vetítéseken, a műsort tartalmazó adathordozók csomagolásán, illetve az azzal kapcsolatos hirdetéseken minden esetben közzétenni.

Pszichológiai háttér

A tévéműsorok korhatár-besorolásánál nem hiába kap nagy szerepet az erőszak megjelenítésének kérdése. Gyakran hallani arról, hogy a tévében látott erőszakos cselekmények hatására a gyermek maga is agresszívvá válik. A probléma az utóbbi időben, az iskolai tanárverések kapcsán különösen előtérbe került. Dr. Gyurkó Szilvia kriminológus szerint több kutatás is alátámasztja, hogy a televízióban látható erőszak valóban fokozza a gyermekek agresszióját, ám azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy mindennek a tévé az oka. Az azonban semmiképp sem jó, ha egy fiatalkorú egyedül, minden kontroll nélkül tévézik, horror- és akciófilmeket néz.

Egy kutatás során tizenhárom éves gyerekeket két csoportra osztottak: az egyikkel erőszakosabb rajzfilmeket nézettek, a másikkal pedig báboztak. Ezután a két csoportra kisebb gyerekeket bíztak, és azt figyelték meg, hogy azok, akik előtte filmet néztek, sokkal durvábban bántak a kicsikkel. Ha a gyermeknek nincs lehetősége arra, hogy a televízióban látottakat megbeszélje egy felnőttel, bizonyos negatív hatások jelentkezhetnek: nem tudja megkülönböztetni a fantáziát a valóságtól, nem méri fel tettei következményeit. Ugyan kizárólag a televízió miatt egy gyerek sem válik például tanárverővé, de az agresszív viselkedésre való hajlamot mindenképp fokozza az erőszakos tévéműsorok nézése.

Hatások

A jogszabály csak a műsorszolgáltatót kötelezi arra, hogy a besorolást hajtsa végre; a nézőt már nem, hogy akadályozza meg azt, hogy a kiskorú korának nem megfelelő programokat nézzen. A karikákban szereplő szám a közönség számára csak ajánlás, nem törvény. A gyerek kíváncsi, a szülő pedig elfoglalt, így valószínűsíthető, hogy sok olyan család van, ahol a fiatalkorúak „fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésük kedvezőtlen befolyásolására” alkalmas filmeket néznek. Hiszen, főleg kamaszkorban, a gyerekek lázadnak minden szabály ellen, és előszeretettel művelnek olyan dolgokat, amelyeket a szüleik nem engednek nekik: isznak, dohányoznak, hajnalig tévéznek. Nehezen tudok elképzeli olyan helyzetet, amikor egy vagány kamasz az esti horrorfilm előtt meglátja a „tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott” feliratot, és lelkiismeretesen kikapcsolja a tévét.

Persze, a karikák elsősorban a nagykorúaknak, tehát a szülőknek szólnak, akik - mivel a besorolás csak egy ajánlás - belátásuk szerint dönthetnek arról, milyen mértékben kívánják korlátozni gyermekük tévézési szokásait. Az „este nyolcra gyere haza” és az „éjszakai filmet nem nézheted meg” jellegű szülői parancsok mára kevésbé gyakoriak - és kevésbé hatásosak. A világ halad, mi egyre többet engedünk meg gyermekeinknek, akik ennek ellenére úgy érzik, hogy „a Pisti mamája sokkal lazább”. Pedig a filmek - és az utca - egyre erőszakosabb, így ma talán még nagyobb jelentősége lenne a korhatár-besorolások figyelembe vételének.