zonban a kéziratok vizsgálata alapján látható volt, hogy ez egy nagyon különleges formálású tétel, amelynek elemeit Bach maga is szétszedte és összeillesztette. Ezeket, mint egy Rubik-kocka oldalait forgatta a helyükre Göncz Zoltán.

Bár a XIX. századtól elég gyakran játszották a sorozat darabjait, a mű az utókornak sok fejtörést okozott, számos félreértés keringett körülötte. Sokáig például azt feltételezték, hogy kamara- vagy vonószenekarra készült. De akárhogy próbálták megoldani, valamelyik hangszer mindig "kilógott".
Gustav Leonhardt, a kiváló Bach-kutató derítette ki, hogy valójában billentyűs muzsika, tehát csembalóra vagy orgonára készülhetett - jegyezte meg Göncz Zoltán.

Kifejtette: A fúga művészete 1740 és 1750 között készült, a cím valószínűleg magától Johann Sebastian Bachtól származik. A ciklust a Lipcsei Zenetudományos Társasághoz kellett volna benyújtania. Az utolsó fúgát, a Contrapunctus XIV-et Bach már nem tudta befejezni, a komponálás befejezése előtt meghalt.

Az 1751-ben megjelent első nyomtatott kiadás, a kézi lejegyzés, valamint a későbbi megjelenések között a 14 fúga és 4 kánon előadási sorrendjében több ellentmondás fedezhető föl, de a XX. századi zenetudományi kutatások eredményeképp ma már nagyjából közmegegyezés van a sorrendben.

Az utolsó rész is több kérdést vetett föl, bizonyításra szorult például, hogy a torzó a ciklushoz tartozott-e? Már a XIX. századi kutató, Gustav Nottebohm felfedezte, hogy a darab négyes fúga lett volna, negyedikként a ciklus főtémájának kellett volna megjelennie és összefoglalnia a három új témát.

Más kiegészítések is ismertek, Erich Beregel a Budapesti Filharmóniai Társaság volt elnök-karnagya szintén készített egy zenekari verziót, amelyről Herbert von Karajan azt nyilatkozta: "korszakalkotó jelentőségű".

Göncz Zoltán beszámolt arról is, hogy hamarosan megjelenik könyve Bach testamentuma - A fúga művészete filozófiai-teológiai hátteréről címmel.