Voznyeszenszkij 75

Első verseit tizennégy éves korában küldte el Borisz Paszternaknak, aki ettől kezdve első számú olvasója, s egyben mentora lett. A fiatal Voznyeszenkijt ritka mesterségbeli virtuozitás jellemezte, a művészi kísérletezés, a műfajok és művészeti ágak közötti határok ledöntése, a hangzás és a vizualitás nyelvi lehetőségeinek kiaknázása lelkesítette.

1958-ban a Parabola című kötetében megjelent Mesterek poémája egy csapásra ismertté tette, gyorsan szárnyára kapta a világhír. Sorra kapta a meghívásokat külföldre, 1961-ben az Egyesült Államokban tett körútjának akkora sikere volt, hogy amikor évekkel később Ronald Reagan elnök a Szovjetunióba látogatott, magánprogramjai egyikén Voznyeszenszkijt kívánta felkeresni otthonában.

Nyilvános fellépéseinek a hatvanas évek elején hatalmas sikere volt a moszkvai Politechnikai Főiskolán, szabadszájúsága, szokatlan, sőt meghökkentő versei a korabeli kultúrpolitikai botrányok egyik hősévé avatták. Amikor 1963-ban Hruscsov nyilvánosan kifakadt az avantgárd művészek ellen, Voznyeszenszkij is megkapta a magáét. A pártfőtitkár nyugati kémnek nevezte, és felszólította, hogy hagyja el az országot. Nem kis bátorságra vallott, hogy Voznyeszenszkij a költészet védelmére kelt és hazájában maradt, de Hruscsov is bocsánatot kért a költőtől, igaz csak a bukása után.

Költészetében a változást az 1970-es év jelentette, amikor megjelent A hang árnyéka című verseskötete, amelyben az akusztikus, előadásra szánt, színpadi költői szótól a vizuális költészet, a képvers felé fordult. Egész művészete a szó vizualizálásának jegyében alakult át, ezt a Pillantás (1972) és az Üvegfestészet mestere (1976) című kötetei is jelzik. Költészetét a műfaji kísérletek is jellemzik: 1975-ben groteszk műfajtravesztiát írt Treffdáma. Op-opera-krimi civil felvonásokban, jelenetekben, ikonokban címmel. 1982-ben ő írta a nagy sikerű rockopera, a Juno és Avosz szövegét és tett kirándulást a könnyűzene területére is: ő írta a szovjet korszakban hihetetlenül népszerű Alla Pugacsova Millió rózsaszál című slágerének szövegét.

Voznyeszenszkij a szovjet-orosz irodalom egyik legnagyobb formakultúrával rendelkező költője, akinek nyelvi-formai kíséleteiről Nyugaton disszertációk szóltak. Lírája tér- és időbeli asszociációkra épül, jellemzője a gondolatiság és az érzelem, a térbeli látás és a mesterségbeli virtuozitás. Nemzedéktársaival ellentétben sosem akart a tömegek költője lenni, de így is a szovjet korszak költészetének egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.