Az Idegen testünk hősnője, Weiner Janka rokoni, szerelmi és baráti vonzáskörének legfontosabb alakjai 1940 szeptemberének egy éjszakáján összegyűlnek, beszélgetnek, vitatkoznak. Noha sok szállal kötődnek egymáshoz, származásuk, nézeteik, gondolkodásuk különbözik. Túl azon, hogy végső soron szeretik egymást, két aktuális esemény tartja őket izgalomban: a második bécsi döntés és a második zsidótörvény. A társaság egyik tagja maga is részt vett a bécsi döntés tető alá hozásában, míg a másik újságíróként tudósított róla, a harmadiknak a fajvédő politikában, a negyediknek az üldözöttek mentésében lesz szerepe - összegezte a történet kiindulópontját Závada Pál.
Az író elmondta, hogy a "mindentudó narrátorok" által az olvasó a jövőbe is bekukkanthat: mi történik hőseinkkel a második világháború után, hogy csap le a társaság néhány tagjára az új önkény - - már törvénytelen perekben ugyan, de mint valóban ásatag és kártékony fajvédő eszmék képviselőire - fogalmazott az író.
Závada Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a regényben a nézőpont folyton változik, "a kamera szüntelenül mozog": az egyik elbeszélő a másiknak adja át a szót, és ugyanígy váltják egymást a többes szám első személyű narrátorok "kórusai" is.
A regény címét illetően történelmünknek olyan nemzet-testrészéről beszélt, mint a magyar zsidóság, amelyet hazája minősített idegenné, leszakítandóvá és elpusztítandóvá. De - mint rámutatott - gondolni lehet az alig visszacsatolt, majd újra leválasztott országdarabokra vagy a háború után kitelepített magyarországi németekre is.
Megjegyezte, hogy az elsődleges írói ambíciója mégiscsak az, hogy a kíváncsi és jó ízlésű olvasók számára kínáljon méltó és letehetetlen olvasmányt.
Kérdésre válaszolva rámutatott arra, hogy az Idegen testünk noha önálló regény, mégis sok szállal köthető korábbi munkáihoz, különösen A fényképész utókorához. Példaként említette, hogy az egyik alak utóbbi könyvéből "sétál át", a hősnő pedig az előző munkájában epizódfigura volt. A regény számos problémája már a Jadviga párnája című könyvétől kezdve foglalkoztatja a szerzőt, aki szerint ez az, ami a saját írói stíluson túl egybefogja az életmű egyes darabjait.
Závada Pál 1954-ben született Tótkomlóson. A pécsi tudományegyetemen közgazdaságtant tanult. 1978-tól ugyanott szociológiát tanított, majd az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott. Kulákprés címmel 1986-ban jelent meg a Tótkomlós 1945 és 1956 közötti korszakát feldolgozó család- és falutörténeti szociográfiája. Később szakított a szociológiával is, és a rendszerváltáskor a Holmi irodalmi folyóirat szerkesztője lett. 1997-ben jelent meg nagy sikerű, Jadviga párnája című napló- és családregénye, amely 1998-ban az év könyve lett. A kötet azóta több mint 10 kiadást is megért, s elkészült a számos fesztiválsikert aratott filmváltozat is.
2002-ben jelent meg Milota című regénye, amely elnyerte a Szlovén Íróegyesület Vilenica kristálya elnevezésű díját. A fényképész utókora című könyvét 2004-ben adták ki. Munkásságát 1998-ban József Attila-díjjal, 2000-ben Márai Sándor-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
